A tőzsdeválság enyhülni látszik hétfőn
2011. augusztus 15. 09:36
2 százalékos emelkedéssel nyitott a BUX. A nagyobb papírok közül az OTP és a Mol indult nagy pluszban, 3-4 százalékkal drágult a bank- és az olajpapír a pénteki zárószintjéhez képest.
Kilenc óra negyven perckor 238,30 forintot ért egy svájci frank a bankközi piacon. A múlt héten 273 forintig is felkúszott a kurzus, vagyis néhány nap alatt 35 forinttal lett olcsóbb a frank.
A londoni FTSE részvényindex 0,38 százalékos emelkedéssel nyitott. Frankfurtban a DAX 1,15 százalékos erősödéssel indított, a párizsi CAC-40 index pedig 0,88 százalékkal emelkedett. Az utóbbi napok-hetek pánikszerű hangulata már a múlt hét második felében enyhülni kezdett, pénteken így a legnagyobb tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 3,67 százalékkal erősödött, 968,21 ponton végzett. Ez azonban még mindig bő 15 százalékos gyengülést jelent az egy hónappal korábbi szinthez képest. (MTI)
Japánban a vártnál kisebb mértékben gyengült a gazdaság teljesítménye a második negyedévben, a hazai össztermék (GDP) a hétfőn megjelent adatok szerint 1,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Elemzők 2,6 százalékos éves szintű visszaesésre számítottak. A tokiói kormány közleménye szerint negyedéves összevetésben - az év első három hónapjához képest - 0,3 százalékkal csökkent a GDP az április-júniusi időszakban. Elemzők 0,7 százalékot jósoltak. A japán gazdaság sorban a harmadik negyedévben csökkent. Az idei második negyedévben történt visszaesést a kormány a márciusi földrengés, a szökőár és az atomkatasztrófa hatásának tulajdonítja.
A tavaszi hármas csapásban megroppant a gazdaság, az adatok azonban arra utalnak, hogy V-alakban haladnak a folyamatok, a meredek visszaesést gyors kilábalás követi - mondják elemzők, akik szerint a GDP azért csökkent a vártnál kisebb mértékben, mert hamar elindult az újjáépítés, javult az üzleti hangulat, és a cégek nekiálltak a feltorlódott rendelések teljesítésének.
A kormány és az elemzők egyaránt arra számítanak, hogy a július-szeptemberi időszakban már nő a GDP, 2011 egészét tekintve azonban csupán 0,5 százalékkal növekedhet. A világ második legnagyobb gazdaságának címéért Kínával versengő Japán GDP-je tavaly 4 százalékkal nőtt, amely a legnagyobb növekedési ütem volt a fejlett ipari országok körében. (MTI)
Erősödtek hétfőn a meghatározó ázsiai tőzsdék mutatói. A legnagyobb piacon, Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei indexe 1,4 százalékkal erősödött. Ugyanakkor a Nikkei a márciusi hármas katasztrófa előtti szinthez képest 13 százalékkal alacsonyabban áll, a katasztrófa utáni legjobb értéktől pedig 11 százalékkal marad el. Hétfőn Kínában is erősödtek a tőzsdék, a sanghaji részvénypiac összetett mutatója - Shanghai Composite - 0,5 százalékkal, a hongkongi Hang Seng 2,8 százalékkal emelkedett. Indiában és Dél-Koreában munkaszüneti nap miatt zárva tartottak a tőzsdék, Thaiföldön a Taiex 2,4 százalékkal erősödött. (MTI)
Olaszországnak, Spanyolországnak és Franciaországnak nem lesz szüksége az európai mentőmechanizmusok támogatására, mivel a megteszik a megfelelő lépéseket a piac bizalmának helyreállítása érdekében - mondta Olli Rehn gazdasági és pénzügyekért felelős európai biztos a Bild német napilap hétfői számában megjelent interjúban. Úgy fogalmazott: "Maguk hozzák meg azokat az intézkedéseket, amelyekkel konszolidálják költségvetéseiket és ösztönzik gazdaságuk növekedését".
A biztos kiemelte, hogy az euróövezeti mutatók "stabilak" és az elmúlt időben tapasztalt piaci turbulencia nem magyarázható ezekkel. "A piacra gyakran jellemző a csordaszellem és a tömegpánik" - vélekedett a politikus. Ugyanakkor elmondta, hogy "valamennyi szinten cselekedni kell a piac bizalmának visszanyeréséhez". Kifejtette: a veszélyeztetett államoknak szigorú megtakarításba kell fogniuk, és az intervenciók, így az Európai Központi Bank (EKB) közbelépése is szükségessé vált.
Rehn szerint az euróövezeti tagállamok kormányai úttörő lépést tettek a július 21-i csúcson, amelynek határozatait "heteken, nem pedig hónapokon belül" életbe léptethetik. Ezeket legkésőbb szeptemberig végre kell hajtani a piaci bizonytalanság megszüntetéséhez - tette hozzá.
A biztos hangsúlyozta, annak ellenére, hogy a piac "nagyon ideges", nem várható még egy Lehman Brothers típusú bankösszeomlás, mivel az európai bankok "sokkal ellenállóbbak", mint három évvel ezelőtt. Rehn az interjúban elmondta, hogy az EKB nem vált Európa "rossz bankjává", mivel az általa birtokolt államkötvényekben megtestesülő valamennyi kötelezettséget teljesítik az euróövezeti tagállamok. (MTI)
Fél 11 után nem sokkal 3,6 százalékos pluszban van a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX. A nagyobb papírok közül a Mol viszi a prímet, 7 százalékkal drágult az olajpapír, de az OTP is 5 százalékkal emelkedett.
Tartják a pluszokat a nyugat-európai tőzsdéken is. A német részvényindex, a DAX háromnegyed 12 tájban 1,25 százalékos emelkedést mutat a pénteki záróértékéhez képest, a francia tőzsdén 0,6 százalékos a plusz.
Gazdasági öngyilkossággal érne fel, ha bármely tagállam elhagyná az euró, a közös valuta térségét, mivel azzal a "valószínűtlenül nagy" feladattal szembesülne, hogy létre kell hoznia saját fizetőeszközét és meg kell szereznie a tőkepiacok bizalmát - mondta Yves Mersch, az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának tagja a China Business Daily kínai üzleti napilap hétfői számában megjelent interjúban.
A közgazdász szerint az EKB nem hagyhatja, hogy egyetlen egy euróövezeti ország is államcsődöt jelentsen be, mivel ez rontaná az Európai Unió egészének hírnevét és felhívta a figyelmet arra, hogy az euróövezeti adósságállomány önmagában kevésbé veszélyes, mint az Egyesült Államoké, vagy Japáné. Mersch szerint a rövid távú piaci zavarok ellenére azok, akik hosszabb távú befektetésként tekintenek az euróövezetre "gazdag" hozamot érhetnek el, mivel az európai integrációs folyamat tovább folytatódik és az euróövezeti államok végrehajtják reformprogramjaikat.
Arra a kérdésre, hogy az EKB miként akadályozhatja meg, hogy Kína veszteségeket szenvedjen el euróövezeti kötvényein a közgazdász kijelentette, hogy valamennyi kötvénytulajdonos felelős a saját befektetéseinek kockázataiért.
Délután fél négykor hozza nyilvánosságra az Európai Központi Bank azt a közleményt, amelyben a múlt heti kötvényvásárlásokról számol be. Az EKB kormányzótanácsa augusztus 7-én késő este is ülésezett az ideges pénz- és tőkepiaci hangulat láttán, és azt a döntést hozta, hogy készek olasz és spanyol állampapírokat is vásárolni, hogy letörjék az emelkedő hozamokat, segítsenek normalizálni a két nagy európai ország állama számára jelentősen dráguló finanszírozással fenyegető helyzetet. A múlt heti vásárlásokról egyelőre csak találgatások láttak napvilágot, de az EKB közbelépése hatásos volt, a hozamok számottevően estek. A Bloomberg által megkérdezett elemzők úgy vélik, hogy 15 milliárd euró értékben vásárolhatott olasz és spanyol államkötvényeket az eurózóna központi bankja, ami elmarad attól a 16,5 milliárd eurótól, amelyet az EKB tavaly májusban a görög állampapírok vásárlására költött az alatt az egy hét alatt, amikor a görögöknél is drámaian nőttek az állampapír-hozamok.
Csökkent az üzleti bizalom indexe Nagy-Britanniában - derül ki két, hétfőn nyilvánosságra hozott kutatásból. A brit üzleti bizalom indexe a BDO adatai alapján a júniusi 95,6 értékről 95,1 pontra csökkent. Az üzleti bizalom indexe az elmúlt hónapban a legalacsonyabb értéket mutatta január óta. A Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) szerint a harmadik negyedévben várhatóan több munkaadó dönt a leépítés mellett, mint amennyi új alkalmazottak felvételét tervezi. "A növekedési kilátásokat övező bizonytalanság, amely mind Nagy-Britanniára, mind pedig a világgazdaságra jellemző, hatással van a foglalkoztatásra is, különösen azokban az iparágakban, amelyek a legnagyobb visszaesést szenvedték el a világgazdaság lassulása miatt" - mondta Gerwyn Davies, a CIPD tanácsadója. A BBC-nek nyilatkozva kijelentette: a legnagyobb akadálya a foglalkoztatottság növekedésének az, hogy a vállalatok nem jutnak hozzá új pénzforrásokhoz. "Hiába van rá igény, a bankok egyszerűen nem adnak hitelt" - tette hozzá.
Peter Hemington, a BDO munkatársa szerint a gyáriparnak nem származott előnye a font leértékelődéséből. "Manapság a brit gyáripar leginkább arról szól, hogy olyan dolgokat szerelnek össze, amelyeket a Távol-Keleten állítottak elő" - mutatott rá. Kifejtette: "A valuta leértékelésével az a baj, hogy megemeli ezeknek a külföldről importált alkatrészeknek az árát."
Délután háromnegyed három után néhány perccel 3,5 százalékos pluszt tud felmutatni a BUX, vagyis a nap eddigi részében kitartott az optimista hangulat a budapesti tőzsdén. A nagyobb papírok közül a Mol 7,1 százalékos, az OTP 5,1 százalékos emelkedést produkált a pénteki záróárához képest, az MTelekom pedig 2,7 százalékkal drágult. A blue chipek közül egyedüliként a Richter ára csökkent, a gyógyszerpapír 0,3 százalékkal került lejjebb.
New York államban visszaesett a feldolgozóipari termelés augusztusban az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed legfrissebb adatai szerint. Az előző havi -3,76 pontos értékről az elemzők 0 pontos várakozásaival szemben -7,72 pontra esett vissza. Ezzel már három hónapja mozog a csökkenő tartományban a mutató. A nyilvánosságra hozott adat az elsők közt van, amelyek a hónap elején felszínre kerülnek, így jelzik előre az amerikai gazdaság teljesítményét - írják a Quaestor elemzői. Az új megrendelések részindexe, a raktárkészleteké, valamint a következő hónapok előrejelzése is romlott. Ezzel szemben a foglalkoztatottsági részadatok viszonylagos javulást mutattak, és a fogyasztói árak részindexe is kedvezőbbé vált.
Az Egyesült Államokban is emelkednek a részvények ára a hétfői kereskedésben, a Dow Jones részvényindex közel egy órával a nyitás után 1,15 százalékos pluszt tud felmutatni, az S&P500-as részvényindex 1,43 százalékos pluszban van.
A múlt héten 22 milliárd euróért vásárolt európai országok állampapírjaiból az Európai Központi Bank, hogy a piaci pánikot csillapítsa. Ebből a pénzből nemcsak olasz és spanyol, de ír és görög kötvények vásárlására is jutott. Több elemző szerint is 100 milliárd euróig meg sem áll az EKB az állampapírvételekkel. Itt olvashat erről bővebben.
Zárás előtt szűk fél órával 8 százaléknál is nagyobb drágulást mutatott a Mol. A nagyobb hazai részvények közül az OTP ára is számottevően emelkedik, a bankrészvény 6,5 százalékot szedett magára a pénteki záróárfolyamához képest.
Délután fél öt körül az euró árfolyama 269,6 forint volt a devizapiacon, a frank jegyzése 238 forintnál tartott, a dollárért pedig 186,40 forintot kellett adni. Ez azt jelenti, hogy a legfontosabb külföldi devizák több forinttal erősödtek a reggeli szintekhez képest.
4,5 százalékkal emelkedett a BUX, amely így 18840 ponton fejezte be a napot. Minden nagyobb papír drágult, a hegymenetet a Mol és az OTP vezette, előbbi 6,7, utóbbi 6 százalékot szedett magára.
A főbb európai tőzsdék hétfőn újabb nyereséggel fejelték meg a pénteki 3-4 százalékos erősödésüket. A nem hivatalos adatok szerint a londoni FTSE-100 index a kereskedés végén 0,45 százalékos, a frankfurti Xetra DAX index 0,39 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,65 százalékos nyereséget mutatott.