A korai és késői szak közötti átmenetet képezi, amikor a második szak tünetei recidiválnak, de közben jellegük megváltozik. Az egyes elváltozások száma csökken, a jelenségek nagyobbak lesznek. A papulák elhelyezkedése aszimmetrikussá válik, a tünetek csoportosulnak. Gyakori formája a syphilis corymbiformis, ahol középen nagyobb, 1-2 cm átmérőjű papula látható, amelyet kisebb papulák vesznek körül, egy bombatölcsérhez hasonlóan. Ezt tranzicionális szaknak nevezik, és a kórokozó és a gazdaszervezet viszonyában beálló változással magyarázhatjuk.
Késői szifiliszt ma már alig látni. Ennek oka a penicillinkezelés időbeni alkalmazása, amelynek logisztikai feltétele a kialakított szervezet, a BNG-k hálózata, egységes elvek alapján való működése.
A kialakult tünetekért a T. pallidum kiváltotta granulomatózus szöveti reakció a felelős. Ez a sarjszövet a bőrben, csontokban és a belső szervekben egyaránt kialakulhat, és súlyos funkciós zavarokat okoz:
A szifilisz története messze visszanyúlik az emberi történelembe. Amikor a 15-16. században járványszerűen felütötte a fejét, szinte azonnal beépült a mindennapi életbe és századokon keresztül befolyásolta a történelem menetét, az orvostudomány fejlődését. Azt ma elfogadhatjuk, hogy Amerikából jött, s Kolumbusz hajósai a ludasak a dologban. Persze az akkori katonák, diákok, papok, uralkodók, s általában mindenki ugyancsak szorgosan terjesztették.
A nagy népmozgások, a háborúk együtt jártak a járványok fellángolásával. A járvány nem kímélt senkit. Híres emberekről derült ki, hogy fertőzöttek voltak. Hazai nagy művészeink közül csak a huszadik században számos festő költő, és politikus szenvedett ebben a betegségben. Azt is feltételezték, hogy a Treponema zsenivé tesz. Senki nem mérte fel, hogy hány szerencsétlen, eltorzult és elmeháborodott embert hagyott maga után a szifilisz. Valószínű, hogy számuk milliós nagyságrendre tehető.