Amerikai veszteségek harc közben:
- március 20-án egy tengerészgyalogos halt meg, ez volt az első katonaáldozata szövetséges oldalon a hadműveletnek;
- március 21-én újabb tengerészgyalogos vesztette életét csatában;
- március 25-én az amerikai védelmi minisztérium hét, két nappal korábban megölt tengerészgyalogost azonosított a násziríjai harcok színhelyén, továbbá bejelentette egy egészségügyi katona halálát ugyanott;
- március 26-án a Pentagon újabb három amerikai katona lelövését erősítette meg;
- március 27-én a Pentagon azonosítja azt a két katonát, akit egy utánpótláskonvoj kíséretében, 23-án összecsapásban öltek meg.
Brit veszteségek harc közben:
- március 24-én két brit katona halálát jelentették be a dél-iraki Zubeir térségében;
- brit védelmi minisztérium bejelenti: majdnem bizonyos abban, hogy az a két halott katona, akit az al-Dzsazíra katari televízióban bemutattak, az eltűntként nyilvántartott két brit katona. Ha ez teljesen biztos lesz, akkor a brit emberveszteségek száma 22-re nő.
Amerikai és brit veszteségek nem harci cselekmények közben:
- március 21-én nyolc brit és négy amerikai katona halt meg, mert CH-46E szállítóhelikopterük lezuhant Kuvaitban;
- március 22-én a Perzsa-öböl északi részében összeütközött két Sea King helikopter, hat brit és egy amerikai katona meghalt;
- március 23-án egy amerikai Patriot rakéta lelőtt egy brit Tornado vadászrepülőgépet, a kétfőnyi személyzet meghalt. Két amerikai katonát megölt, 15-öt megsebesített egy gránáttámadás, amelyet egy muzulmán vallású amerikai katona követett el társai ellen. Kuvaitban közlekedési balesetben egy amerikai tengerész meghalt, három megsebesült;
- március 24-én ugyancsak balesetben ismét meghalt egy tengerészgyalogos;
- március 25-én két brit katona meghalt egy brit Challenger harckocsi lövedékének felrobbanásakor.