Kezdődik az őszi félév az egyetemen - Miből fizessem a költségeket?

Vágólapra másolva!
Évről évre többen veszik igénybe a Diákhitel termékeket: a tavalyi év júliusához képest másfélszeresére emelkedett a szabadfelhasználású Diákhitel1 és 20%-kal a képzési díjakra felhaszálható Diákhitel2-őt felvevő diákok száma. Ez arra utal, hogy a továbbtanulás nemcsak érzelmi kérdés, hanem a dákok első igazán komoly pénzügyi döntése. Magyar Péterrel, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatójával a rekordalacsony kamatokról, a gyermekek utáni diákhitel-elengedésről és az igénylés feltételeiről, a rendkívül kedvező törlesztési konstrukciókról beszélgettünk.
Vágólapra másolva!
Forrás: Pelsőczy Csaba

A Diákhitel Központot 2001-ben alapították. Milyen céllal jött létre a vállalat és milyen konstrukciókat vehetnek ma igénybe itt a fiatalok?

A Diákhitel Központ megalapításának célja nem kisebb volt, mint elérni, hogy Magyarországon és a Kárpát-medencében ne legyen olyan magyar fiatal, aki azért nem tud felsőoktatási tanulmányokat folytatni, mert a családi vagy egyéb körülményei ezt nem teszik lehetővé számára. Az egyetemi, főiskolai tanulmányok ideje alatt felmerülő lakhatási, tanulmányi és egyéb költségek olykor jelentős terhet jelentenek a családok számára. Erre a helyzetre nyújtanak megoldást a Diákhitel konstrukciói. A Diákhitel1 egy szabad felhasználású hitel, amit bármire, akár lakhatásra, akár informatikai eszközökre, akár a tanulmányok során felmerülő egyéb költségek finanszírozására költhet a hallgató.

Jó hír a felsőoktatási hallgatóknak, hogy 2019. július 1-től a 1,99%-ra (történelmi mélypontra) csökkentettük a Diákhitel1 kamatát. Ezen konstrukció keretében havi 15 és 70 ezer forint közötti összeget igényelhetnek a hallgatók egy félévben, legfeljebb öt hónapra, amely az igénylés után a hallgató bankszámlájára érkezik. Ez 11 félév alatt akár 3.850.000,- Ft-ot is jelenthet. Külföldi felsőoktatási tanulmányok esetén egy éven dupla összegű, havi 140.000,- Ft-os Diákhitel1 felvételére nyílik lehetőség.

A másik fő termékünk, az önköltséges képzésre fordítható Diákhitel2 az állami kamattámogatásnak köszönhetően továbbra is kamatmentesen vehető fel. A Diákhitel2 összege nincsen maximalizálva, így a legdrágább, szemeszterenként akár 1 millió forint feletti képzések is finanszírozhatóvá válnak a kamatmentes hitel segítségével. Tavaly már minden negyedik önköltséges hallgató élt ezzel a kiemelten kedvező lehetőséggel. 2019. október 1-től elérhető lesz a Nyelvtanulási Diákhitel is, amit azok az aktív és passzív státuszú hallgatók vehetnek igénybe, akik még nem rendelkeznek a diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsgával vagy már záróvizsgát tettek, de a nyelvvizsga hiánya miatt nem szerezték meg diplomájukat. A nyelvvizsga megszerzését támogató termék kamata megegyezik a Diákhitel1-ével, azonban a nyelvvizsga letétele után 0 százalékossá válik, ezzel is motiválni próbáljuk a hallgatókat a nyelvtanulásra. Mivel szintén szabadon felhasználható hitel, nemcsak tanfolyamokra vagy nyelvvizsgára lehet költeni a maximum félmillió forintot, hanem akár külföldi nyelvtanulásra is.

Forrás: Pelsőczy Csaba

Milyen feltételeknek kell megfelelnie az igénylőknek?

Általánosságban, a Diákhitel1 és 2 igénylőjének hallgatói jogviszonnyal kell rendelkeznie, ezen felül, sem hitelbírálat, sem pedig fedezet nem előfeltétel. A Diákhitel1 egy szabad felhasználású hitel, amit egyébként a külhoni, magyar állampolgársággal rendelkező egyetemisták is igényelhetnek, illetve több száz diák veszi igénybe a nyugat-európai felsőoktatási tanulmányaik során felmerülő költségek fedezésére. A külhoni magyar diákok esetében a hitel igényléséhez magyar állampolgárság, magyarra fordított hallgatói jogviszony-igazolás és magyar bankszámla szükséges.

Miben rejlik a továbbtanulási hitelek vonzereje?

A diákhitelt számos tényező teszi vonzóvá a hallgatók körében: a hallgatói hitelekre jellemző, a kereskedelmi banki hitelekhez képest nagyságrendekkel alacsonyabb kamat, a rugalmas, rendkívül ügyfélbarát törlesztési feltételek, valamint a második és harmadik gyermek utáni 50%-os és 100%-os hitelelengedés. Ha egy családban 2018. január 1. után megszületik a második gyermek, akkor az édesanya diákhitelének 50%-át, ha megszületik a harmadik gyermek, akkor a teljes diákhitelt elengedjük. Ez egy önköltséges orvostanhallgató esetében akár 14 millió forint hitel elengedését is jelentheti. 2018. január 1. óta már több mint 2500 édesanya részesült részleges vagy teljes diákhitel-elengedésben. Összességében egyre több diák és család ismeri fel, hogy a jelenlegi feltételekkel a Diákhitel termékei inkább támogatásnak minősülnek semmint egyszerű hitelnek. Ezt jól bizonyítja az is, hogy legnagyobb arányban a pénzügyi- és gazdasági ismereteket tanuló hallgatók élnek a diákhitelek nyújtotta lehetőséggel.

Hogy történik a hitelek igénylése?

Az elektronikus ügyintézés a mai fiatalok körében természetes. Erre reagálva vezettük be az e-szerződéskötés lehetőségét, augusztus 1-től pedig ismét indíthatók az igénylések akár a felsőoktatási intézmény tanulmányi rendszeréből is.

Ilyenkor a Diákhitel Direkt felületére automatikusan betöltődnek a képzési és személyes adatok, így csupán a hitelfelvételhez kapcsolódó információkat, például a hitelösszeget, a folyósítás gyakoriságát kell megadni. Az elektronikus igénylés népszerűségét jelzi, hogy minden második Diákhitel igénylő már nem a személyes megjelenést és papíralapú dokumentumok benyújtását igénylő módszert választja. Lehetőség van tehát a tanulmányi rendszeren, a Diákhitel internetes hitelügyintézési felületén és a Diákhitel Direkten keresztül is intézni a hitelfelvételt, az adatlapok pedig a felsőoktatási intézményben, a postán és a kijelölt bankfiókokban is leadhatók. Mivel hamarosan kezdődik az őszi félév, nem árt igyekeznie annak, aki időben szeretne a hallgatói hitelhez hozzájutni, a szeptember 16-ig leadott igénylések ugyanis október 15-ig kerülnek folyósításra, Diákhitel1 esetén a megadott bankszámlára, Diákhitel2 esetén pedig közvetlenül a felsőoktatási intézmény számlájára érkezik meg az összeg. December 15-ig történő igénylés esetén mód van arra, hogy a diák a teljes félévre visszamenőleg igényelje a diákhitelt.

Forrás: Pelsőczy Csaba

A Diákhitel egy előnyös lehetőség a hallgatók számára, ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy végső soron ez egy hitel, amit vissza kell fizetni. Ez hogy történik?

A diploma megszerzését követő negyedik hónapban kell megkezdeni a törlesztést, amiben meglehetősen rugalmas az intézet, az adott minimum felett mindenki a saját körülményeihez igazíthatja a törlesztőrészlet nagyságát, de lehetséges a díjmentes előtörlesztés is. Egyre gyorsabban, átlagosan 7 év alatt fizetik vissza a felvett hitelt a fiatalok, amiben nagy szerepet játszik a több mint 30%-os bruttó béremelkedés is. A törlesztés során könnyebbséget jelent, hogy már a várandósság 90. napjától kérhető a diákhitel-tartozás kamatmentessé tétele és a törlesztőrészletek fizetésének felfüggesztése legfeljebb három évig. Összességben elmondható, hogy a diákoknak nem okoz nehézséget a hallgatói hitelek visszafizetése, ami abból is látszik, hogy átlagosan az előírt minimum törlesztőrészlet másfélszeresét törlesztik a Diákhitel Központ felé.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!