Az ELMŰ-ÉMÁSZ továbbra is folyamatosan dolgozik

Vágólapra másolva!
Az országban ugyan most nagyon sokan kénytelenek otthon dolgozni, vannak szakmák, amelyeknek a képviselői nem tudják ellátni otthonról a feladatukat. Ezek közé tartoznak az áramszolgáltató munkatársai is. Nap mint nap látni kék ruhás ELMŰ-s, ÉMÁSZ-os szerelőket, akik az egyébként szokásos munkabiztonsági védőfelszerelést egészségügyi védőfelszereléssel kiegészítve végzik a munkájukat. Nélkülük gyakorlatilag megállna az élet, hiszen manapság szinte minden árammal működik.
Vágólapra másolva!

A mintegy kétmillió ügyfelünk zavartalan villamosenergia-ellátása most még nagyobb figyelmet és hangsúlyt kap, mint a hétköznapokban. Ez pedig személyes jelenlét, szerelők nélkül elképzelhetetlen. Az ELMŰ-ÉMÁSZ esetében mintegy ezer kolléga dolgozik azon, hogy elhárítsák a hibákat, folyamatosan karbantartsák a hálózatot, elvégezzék a szükséges javításokat, hogy folyamatosan rendelkezésre álljon a háztartásokban a villamos energia. Gyakran arra is szükség van, hogy az ügyfeleknél javítsák a fogyasztásmérő-helyet, és itt még nagyobb körültekintéssel kell, hogy eljárjanak: tartják a megfelelő távolságot és viselik a szükséges védőfelszereléseket. Fontos, hogy mindannyiunk egészségének megőrzésében az ügyfeleink is partnerek legyenek és ők is körültekintően járjanak el az ilyen esetekben. Közös érdekünk, hogy az ilyen, kulcsfontosságú feladatot ellátó szakemberekből lehetőség szerint senki se betegedjen meg.

Hasonló a helyzet akár egy karbantartási munka, vagy a hálózatok javítása alkalmával is. Ebben a kritikus időszakban még érzékenyebbek vagyunk egy meghibásodásra. A karbantartásaink szükségességét és azok időtartamát ugyan felülvizsgáljuk, és egyeztetünk az érintett közintézményekkel is, de a folyamatos szolgáltatás biztosításához elengedhetetlenek bizonyos beavatkozások, amelyeket szintén a szerelő kollégák végeznek. Tudják, hogy nekik a területen mindig rendelkezésre kell állni. Az ügyfeleknek villany kell. Ha esik, ha fúj, ha járvány van. Örülnek, hogy szolgál(tat)hatnak, de tudják, hogy vigyázni kell magukra és az ügyfelekre, akikért dolgoznak, ezért használják a védőfelszereléseket. Felelősségteljesen gondolkodnak.

Büszkék vagyunk rájuk, hogy helytállnak ilyen nehéz helyzetben is!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!