Solar DAO: Legyen mindenki számára elérhető a zöld energia

Vágólapra másolva!
A megújulós befektetéseket ösztönző platform célja a létrejövő energiaközösségek működésének kiszolgálása. Idén negyedik alkalommal rendezte meg az MVM Csoport az EDISON startup versenyt, amelyre minden várakozást meghaladó, 220 pályázat érkezett a február végi határidőre. A döntőbe jutott hét csapat közül a Solar DAO nyerte el a harmadik helyezést.
Vágólapra másolva!
Forrás: MVM

A kezdeményezés a jövő ígéretes és egyben piacképes fejlesztéseit kívánja felkutatni, idén több új kategóriában is. A jövő energetikáját meghatározó innovációk mellett a jövő otthonaira, városaira, a digitális infrastruktúrára, illetve a fintech megoldásokra vonatkozó innovációkkal is nevezhettek a fejlesztők. Az innovatív ötletek közül szakmai zsűri választotta ki a legjobb hét pályázó csapatot, ők a második forduló többhetes, a pandémiás helyzet miatt online képzési programján vehettek részt.

A végső megmérettetésen a hét döntős csapat a szakmai zsűri előtt mutatta be projektjét 2020. május 28-án, a Demo Day elnevezésű rendhagyó módon online közvetített záróeseményén. A zsűri tagja volt Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója, Bertalan Zsolt, az MVM Zrt. csoportszintű technológiai innovációs igazgatója, Márton István, a Smart Future Lab Zrt. vezérigazgatója, Dervalics Ákos, az Innoenergy HUB Hungary country managere, Mikesy Álmos, a Hiventures vezérigazgató-helyettese és Kölkedi Krisztián, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főosztályvezetője.

A harmadik helyezett Solar DAO egy önműködő vállalati szervezet, amely a blockchain technológiával teszi lehetővé a megújuló energia projektekbe fektetett legapróbb befektetést is, s a közösségi finanszírozáshoz hasonló elven működő demokratikus befektetési alap a solar energiatermelés adaptációját hivatott felgyorsítani. Lénárd Adrián és Földes Áron egy élhetőbb jövőt szeretne létrehozni, klímaváltozás hatásait lassítandó. A közösségi finanszírozásból megépülő napelem farmok telepítésének köszönhetően lehetőséget nyújtanak a befektetőknek, hogy közreműködjenek a zöld energia további terjedésében. A platform célja a létrejövő energiaközösségek működésének kiszolgálása, a háztartások és termelők közti összeköttetést megteremtése. A Solar DAO helyezésük értelmében egymillió forint támogatást kapott.

Elmondásuk szerint jelenleg hozzájuk hasonló energetikai piacra optimalizált közösségi finanszírozású platform még csak elvétve létezik. A Solar DAO megoldásának eredményeként a Nap- és egyéb megújuló energiák felhasználása további nyilvánossághoz jut, a közösség erejével támogatva azok minél szélesebb körű elterjedését. A döntőn a zsűri kérdésére elmondták, azért jelentkeztek a versenyre, mert számukra az MVM Csoport a megújuló energiaforrást képviseli. Víziójuk, hogy minden közösség számára elérhetővé tegyék a fenntartható és zöld energiát, hiszen meglátásuk szerint „a globális felmelegedés a leküzdésének alappillére a szénhidrogénmentes gazdaság.” Pozitív társadalmi, gazdasági és környezeti hatásokat remélnek a létrejövő közösségeken belül.

Kétfős csapatuk ütőképességét abban látják, hogy nem kell sok emberrel közös döntést hozni, így a folyamatok meglehetősen gyorsak. „Mindketten az élet sok területén szereztünk már tapasztalatot, így viszonylag kevés munkatárssal is többfajta kompetenciáját fedünk le.” – teszi hozzá kérdésünkre Lénárd Adrián.

Forrás: MVM

A csapat a versenyen való részvétel legnagyobb előnyének a mentori segítséget jelöli meg, “amely főként jogi ügyekben tudott iránymutatással szolgálni számukra, továbbá megismerhettük az energetika szereplőit, akik segítettek nekünk, hogy projektünk letisztultabb formába kerüljön és szolgáltatásunk a piac mely szegmensébe beékelhető, hiszen az MVM Csoport képviseli azon nézeteket, amiket mi is szeretnénk a későbbiekben. Komoly segítséget kaptunk szakembereiktől, akik a legjobbak a piacon és vállalatuk a teljes energetikát lefedi itthon.” – összegez Lénárd Adrián.

A csapatok a verseny képzése során betekintést nyerhetett a startupok világába, megismerhették az ott használatos nyelvet és kifejezéseket, üzleti, kommunikációs ismereteket, készségeket sajátíthattak el. A szakértői mentorprogram célja volt, hogy segítséget nyújtson az ötlet továbbfejlesztésében, piacra vitelében. A legígéretesebb ötleteket az MVM Csoport inkubátor cége, a Smart Future Lab Zrt. (SFL) csapata segítette, hogy ötleteik befektetésre érett, „startup-ready” termékekké, szolgáltatássá nőhessék ki magukat. A bronzérmes Solar DAO részt vehet a Lisszabonban megrendezett Web Summit 2020 rendezvényen, illetve tagjai egyéves LinkedIn Premium Business előfizetést is kapnak, továbbá a későbbiekben esélyük lehet egy, legfeljebb 50 millió forint értékű magvető befektetés elnyerésére az MVM Csoport inkubátor cége, az Smart Future Lab Zrt. részéről.

„A mai MVM Csoport minden idők legösszetettebb MVM-je, hiszen gyakorlatilag mindent felölel, ami az energetikához kapcsolódik. Termel, tárol, kereskedik, eloszt, szolgáltat, tervez, épít, szállít, adatátvitelt biztosít, innovál és inkubál. Az elmúlt pár év, de különösen az elmúlt néhány hónap bebizonyította, hogy a változások felgyorsultak ebben a szektorban. Akár napok alatt megváltozhatnak trendek, amelyek azonnali reakciókat kívánnak – mint arra a járványhelyzet is rávilágított. A mostani helyzetben minden eddiginél fontosabb, hogy felkutassuk az innovatív eszközöket, amelyek nagyban hozzájárulhatnak az energiaellátás hatékonyságának növeléséhez, az MVM Csoport működési mechanizmusainak még gyorsabbá tételéhez” – mondta Bertalan Zsolt, az MVM Zrt. csoportszintű technológiai innovációs igazgatója.

“Nagyon jó érzés hogy dobogós helyen végeztünk, és ez által is többen ismerték meg a Solar DAO nevet. Úgy gondoljuk, hogy a továbbiakban a megszerzett, értékes kapcsolatokat ápoljuk, és bízunk benne, hogy a jövőben támaszkodhatunk rájuk.” – foglalták össze kérésünkre. A csapat célja, hogy az évtized végére 1 gigawatt menedzselt kapacitás történjen a platformjukon.

Forrás: MVM

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!