Csodálatos biciklitúrák az Alföldön az egész családnak

Vágólapra másolva!
Sokak fejében él az a tévhit, hogy egy biciklitúra attól lesz jó, ha rövid időn belül hatalmas távokat teszünk meg – pedig valójában a mozgás öröme és a táj szépsége teszi feledhetetlenné az ilyen kalandokat. Felejtsd el azokat a kirándulásokat, amelyeket csak vért izzadva lehet teljesíteni, és válassz inkább olyan helyeket, amelyek életre szóló élményekkel gazdagíthatnak.
Vágólapra másolva!

Rengetegen azért nem vágnak bele egy-egy ilyen kirándulásba, mert nem tudják, hova érdemes ellátogatni. Összegyűjtöttünk néhány olyan célpontot az Alföldön, ahova könnyedén eljuthatsz még akkor is, ha nem vagy rutinos, profi bringás. Különösen jó választás, ha az egész család mozogni vágyik, mert ezek a biciklitúrák gyermekkel is teljesíthetőek.

Tisza-tó két keréken

A Tisza-tó egyre több ember kedvence, hiszen elképesztő vadvízi élővilággal rendelkezik. Az UNESCO Világörökség részeként, a 127 négyzetkilométeres vízfelületszámos erdős szigetnek, holtágnak és nádasnak ad otthont, így rengeteg védett állattal lehet ott találkozni. Kenuval körbejárhatjuk a tavat, kerékpárral megkerülhetjük, és ha elfáradnánk, a szabadstrandon ki is pihenhetjük a fáradalmakat.

A tó körüli biciklis infrastruktúra folyamatosan fejlődik, az idén átadott kerékpáros hidaknak és kerékpárút szakaszoknak köszönhetően már teljesen biztonságos körülmények között túrázhatunk. A Tisza tavi Kerékpáros Centrumnál leparkolhatjuk az autónkat, sőt biciklit is bérelhetünk. Innen indítva túránkat áttekerhetünk Poroszlóra, ahol megtekinthetjük Közép-Európa legnagyobb édesvízi akváriumát. Látogatásunkat kiegészíthetjük az 1500 méter hosszú Vízisétány felfedezésével is, amely szintén ott található.

Tiszabábolnán egy mesés strand várja a látogatókat, majd Toszadorogma érintésével visszatérhetünk Tiszafüredre, ahol még az Öreg Pákász tanösvényt is megcsodálhatjuk a Szabics-kikötőben.

Forrás: AKTIVMAGYARORSZAG.HU

Békéscsaba

Szintén jó választás Békéscsaba felől indítani a biciklitúrát, hiszen a Széchenyi ligetnél kezdődő útvonal az Élővíz-csatorna mentén páratlan természeti látnivalóval szolgál a kerékpározóknak. A közel 300 évvel ezelőtt, kézzel ásott csatorna melletti útvonal Gyula belvárosáig vezet, ahol pihenésképpen megcsodálhatjuk a Gyulai várat. Innen tovább haladva útba ejthetjük a szabad strandot, majd a Körös gátján keresztül haladva a mályvádi erdő felé vezet az út. Ez az útvonal nyáron és ősszel is csodálatos kilátást biztosít, köszönhetően a fűz-nyár és tölgy-kőris-szil ártéri erdőknek.

A Fekete-Körös erdőmelléki folyását követve számtalan ritka növény- és állatfajjal találkozhatunk, amelyek páratlan kincsként vannak számontartva hazánkban. Innen hosszabb és rövidebb úton is visszajuthatunk a kiindulási ponthoz, attól függően, milyen az időjárás – vagy éppen mennyi energiával rendelkezünk még.

Forrás: AKTIVMAGYARORSZAG.HU

Körösök - Kétnapos túra, kenuzással és biciklivel

Első nap

Ha egy egész hétvégét szeretnél eltölteni a természet ölelésében, akkor a Szarvasról induló kétnapos túrát neked találták ki. A Hármas-Körös melletti festői városkák környékén bringázva a mezőtúri kompnál lyukadunk ki, amely kötél mentén szeli át a Hármas-Köröst. Mezőtúr után a Körös-híd felé vesszük az irányt, de a híd előtt érdemes lekanyarodni az érintetlen Körös-partra, ahol bekukucskálhatunk a nemzeti park növényvilágába.

Ezen a környéken olyan fokozottan védett állatokat pillanthatunk meg, mint a fekete gólya, a rétisas vagy a barna kánya – de akár vidrát is láthatunk a partok mentén. Endrődön áthaladva újból belvizek és halastavak váltakozásában biciklizhetünk, nap végén pedig több vízparti apartman és hotel várja a Szarvasra látogatókat. Itt található a történelmi Magyarország közepe, de érdemes benézni az arborétumba is egy rövid sétára. Ez a túraútvonal mindössze 6-7 óra alatt megtehető, és 65 kilométeren keresztül tárja elénk a csodás természetet.

Második nap

A második napon kenuval indulhatsz neki a folyónak, Gyomaendrődről a Templomzugi-holtágon át vezet az út a Túri-ásás hullámterébe. Ez a vidék rendkívül fontos szerepet játszik a mentett oldali vizes élőhelyek élővilágának fennmaradásában – gazdag flórájának és faunájának köszönhetően. A nemzeti parkban rengeteg jellegzetes élőlénnyel találkozhatunk, olyanokkal, mint például a szigorúan védett mocsári teknős.

A Peresi-holtág becsatlakozását követően az Észak-Alföld vizeit összegyűjtő Hortobágy-Berettyó-csatorna fut be a nyugalmas Körös folyóba. Ezen az útvonalon evezve vadregényes galériaerdők és mocsarak tárulnak elénk. Amennyiben a hasunknak is örömet akarunk szerezni, érdemes a szarvas-mezőtúri vasúti híd tövében megbújó Harcsa büfénél befejezni a kirándulásunkat, a csodálatos Hármas-Körös vidékén. Ez a kirándulás sem igényel többet 6-7 óránál, és 25 kilométer hosszan ringat minket végig a folyón.

Forrás: AKTIVMAGYARORSZAG.HU

A túrák bővebb leírását és térképeit letölthetik az aktivmagyarorszag.hu oldalról.

A cikket támogatta az Aktiv- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és az aktivmagyarorszag.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!