A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Szijjártó műkorcsolyája és Morvai államosítása - a kormányprogram vitája percről percre

Események

Vágólapra másolva!
Szerdán a képviselői hozzászólásokkal folytatódik a kormányprogram vitája a parlamentben. A képviselők összesen több mint hét órán keresztül vitáznak a kormányprogramról, amelyről szombaton szavaz majd a parlament.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül64 bejegyzés
12:00
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Derűs rend lesz az iskolákban Hoffmann Rózsa szerint

Iskoláinkba visszatér a derűs rend - mondta az oktatás megújításáról a KDNP-s Hoffmann Rózsa, aki hosszan bírálta az elmúlt nyolc év kormányainak oktatáspolitikáját. A képviselő szerint az új kormány megújítja a felsőoktatást és a szakképzést is, kiemelten kezeli majd a természettudományos és műszaki területet, de azt is szeretnék, ha az iskolákban hangsúlyos helyen beszéljenek a gyerekeknek 1956-ról és a trianoni traumáról.

12:05
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

A KDNP oktatási programját hiányolja Balczó Zoltán

A KDNP oktatási programját hiányolja a kormányprogramból a jobbikos Balczó Zoltán, aki szerint megdöbbentő, hogy alig egy oldal foglalkozik ezzel a területtel a benyújtott anyagban. Balczó hosszan sorolta, hogy milyen területekre nem tér ki a program: az iskolafenntartó önkormányzatoktól a kétszintű érettségi rendszerig. A képviselő szerint a program nem veti fel a felsőoktatás legégetőbb kérdéseit sem, például azt, hogy értéktelen tömegképzés alakult ki. Az oktatási elképzelések hiánya miatt a Jobbik nem támogatja a kormányprogramot - mondta Balczó.

12:13
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Varga Mihály: A felzárkózás eddig kudarcot vallott

Az emberek nem magasztos célokat fogalmaztak meg a rendszerváltáskor, hanem csak jobban szerettek volna élni - mondta a fideszes Varga Mihály, aki szerint a gazdasági felzárkózás kudarcba fulladt, 20 év után is megmaradt, sőt, sok területen nőtt a különbség Magyarország és a nyugati országok közt. "A kérdés, hogy az ország ki tud-e törni az ördögi körből" - mondta Varga, aki szerint az eddigi pálya nem vitte sehová Magyarországot. Az uralkodó eszme az volt, hogy az éállam vonuljon ki mindenhonnan, majd a piac rendezi a problémákat - mondta a volt pénzügyminiszter, aki szerint az eddigi kormányok csak arra törekedtek, hogy a nemzetközi tőke számára vonzóvá tegyék az országot.

12:17
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Varga: Az állam ne büntesse, aki dolgozni akar

Megteremteni a foglalkoztatás esélyét, leépíteni a bürokráciát, visszaszorítani a korrupciót - mondta a Fidesz gazdasági elképzeléseinek alapjairól Varga Mihály, aki szerint a legfontosabb feladat, hogy az állam ne büntesse azt, aki dolgozni akar. Varga megismételte azt a korábbi ígéretet, hogy a kormány célja tíz év alatt egymillió munkahely megteremtése. Szerinte ez lehetséges, hiszen a Magyarországhoz hasonló közép-európai államokban is jóval nagyobb a foglalkoztatás.

12:20
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

A kül- és biztonságpolitikát hiányolta az LMP-s Mile Lajos

A kül- és biztonságpolitika, illetve a nemzetpolitika kimaradt a programból - mondta az LMP-s Mile Lajos. Elismerte, hogy az eddigi jogalkotás során nagy hangsúlyt kaptak a szimbolikus kérdések, amelyek szorosan összefüggnek ezzel a területtel, de ez szerinte nem magyarázza, miért nem foglalkozik ezzel a kormányprogram. Mile azt mondta: csak arra tud gondolni, hogy a Fidesz és a KDNP soraiban sincs egyetértés ezekben a kérdésekben.

12:25
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

A honvédelmet is rendbetenné Simicskó István

Az elmúlt nyolc évben semmi nem volt a helyén -  mondta a KDNP-s Simicskó István, aki szerint az új kormánynak "rendbe kell tenni a dolgokat", így a honvédelem területét is. Simicskó utalt a honvédségnél kirobbant korrupciós botrányokra, amelyeket szerinte az új kormány az elsők közt fog kivizsgálni. "Ez a legsúlyosabb, ami egy országban megtörténhet" - mondta Simicskó, aki szerint az előző kormány morális mélypontra juttatta a Magyar Honvédséget. Egy hadsereg igazi erejét a morális tartása, a lelkisége adja - állította a leendő honvédelmi államtitkár.

12:27
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Tisztességes felszerelést és kiképzést ígért a katonáknak Simicskó

Simicskó szerint a Magyar Honvédségnél ma egyszerre van jelen a pénzhiány és a pazarlás. Luxusberuházásnak minősítette, hogy 25,5 milliárd forintot visz el az idén is a Gripen vadászgépek légi utántöltési képességének megvalósítása, miközben ezt még egyszer sem használták. Simicskó "tisztességes" felszerelést és kiképzést ígért a katonáknak. Azt mondta: 2001-ben, az első Orbán-kormány idején volt utoljára tisztességes illetményemelés a hadseregnél, és ezt kívánják most is folytatni. a kormány célja az önkéntes tartalékos rendszer kiszélesítése is, ehhez ösztönzőrendszer hoznak létre - mondta Simicskó.

12:30
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

"A NATO potyautasai"

Mi komolyan gondoljuk a washingtoni szerződés minden cikkelyét, a harmadikat is - mondta Simicskó. A harmadik cikkely szerint "a felek fönntartják és kifejlesztik egyéni védelmi képességeiket", vagyis Simicskó a honvédelmi kiadások szintjére célzott. Azt mondta: nem akarnak a NATO putyautasai lenni, növelni akarják a honvédelmi kiadásokat. A szövetség feladataihpoz az új kormány szerint minőségi, nem mennyiségi hozzájárulást szeretne adni - mondta Simicskó, aki az eddigi kormányok megfelelő felszerelés hiányában élőerőt ajánlottak fel a külföldi missziókhoz.

12:40
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Szijjártó: A politika nem műkorcsolya

A politika és a műkorcsolya közt sok különbség van, az egyik, hogy a politikában nincs szabadon választott gyakorlat, csak kötelező feladatok vannak - mondta a fideszes Szijjártó Péter. Szerinte a feladatokat egyértelmű és világos utasítások alapján kell elvégezni, amelyeket a választók adnak. A választók áprilisban egyértelmű utasítást adtak: le kell zárni a régi rendszert, újat kell alkotni - mondta Szijjártó, aki szerint ezért "rendszerszintű különbségeknek kell lenni" a régi és az új berendezkedés közt. "Mára Európa betonbiztos sereghajtójává váltunk" - mondta Szijjártó, aki szerint az új kormány nemzeti ügynek fogja tekinteni a gazdaság talpraállítását.

12:50
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Államosítást szeretne Morvai Krisztina

Magyarországot az elmúlt húsz évben megosztották a létfenntartásához szükséges eszközöktől - mondta Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője, aki hiányolta a kormányprogramból, hogy szándékában áll-e visszaszerezni, újra államosítani a szerinte elherdált nemzeti vagyont. Morvai szerint készíteni kellene egy nemzeti vagyonleltárt arról, hogy milyen vagyontárgyai voltak az országnak 20 éve, illetve fel kellene állítani egy testületet, amely a felelőse lenne az elszámoltatásnak, és a "lopott holmi" visszaszerzésének.

Kik azok a szélsőségesek, akiket a kormányprogramban emlegetnek - kérdezte Orbán Viktortól Morvai, aki szerint az elmúlt nyolc évben azokat nevezték így, akik szembeszálltak a hatalmon lévőkkel. Az EP-képviselő szerint ezeknek az embereknek köszönhető, hogy az SZDSZ eltűnt a történelem süllyesztőjében, az MSZP pedig jelentősen meggyengült.

12:55
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Lesújtó számokat sorolt a KDNP-s Soltész Miklós

A szocialisták hiányolták a számokat a kormányprogramból. Ha számokat akarnak, akkor elmondom én önöknek a modern Magyarország számait - mondta a KDNP-s Soltész Miklós, aki hosszan sorolta az ország demográfiai és szociélis helyzetére vonatkozó adatokat: az 1990-es 125 ezerről mára 94-94 ezer közé esett vissza az élve születések száma, amivel Európában a 25 helyen állunk. Az 5. helyen állunk azonban az abortuszokat tekintve, és 18-ról 32 százalékra nőtt a gyermektelen nők aránya.

13:00
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Soltész szerint Gyurcsány az értelmi szerző

Itt van köztünk az értelmi szerző - nézett Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfőre Soltész Miklós, aki hosszan bírálta az MSZP-t és a korábbi kormányokat. Szerinte a szocialistáknak csak akkor lenne joguk bírálni a kormányprogramot, ha az őszödi beszéd negyedik évfordulóján (ez épp szerdán van) bocsánatot kérnének.

13:07
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Gyurcsány morfondírozik - fotó

Forrás: MTI/Beliczay LászlóÚj szakasz

13:11
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Lufiforradalomról és szájkaratéról beszél az LMP

A Fidesz csapatát szemmel láthatóan megihlette a kapitalizmus bukfence, a gazdasági válság - mondta az LMP-s Scheiring Gábor, de szerinte a kormányprogramot csak zöldre festették. Scheiring szerint a "szájkaratét" a Fidesz rögtön egy új társadalmi szerződés bejelentésével kezdi. Ez a képviselő szerint jó is lenne, de egy szerződéshez tárgyalás és megegyezés szükséges. Scheiring szerint a kormányprogramban alapvető ellentmondások vannak: zöld bankot és zöld gazdaságot emlegetnek, miközben a tranzitforgalomra és az autóiparra építenék a gazdaságot. Az érdemi paradigmaváltás eszközei nélkül marad a lufiforradalom - mondta Scheiring, akinek pártja nem támogatja a kormányprogramot.

13:27
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Szászfalvi: Új korszak az állam és az egyházak kapcsolatában is

Meg kell becsülni és támogatni a történelmi egyházakat - mondta a KDNP-s Szászfalvi László, aki szerint az éllam és egyház szétválasztása nem zárja ki az együttműködést. Példaként az első Orbán-kormány által kialakított együttműködést említette, amit szerinte a szocialisták felrúgtak. A képviselő az Állami Számvevőszék jelentésére hivatkozva azt mondta: a szocialisták 4 milliárd forintot nem fizettek ki az egyházi intézményeknek. Szerinte az egyházak stabil és kiszámítható szabályozást szeretnlnek, szemben az elmúlt nyolc év kaotikus viszonyaival szemben. Új korszak kezdődik az állam és az egyházak kapcsolatában is - mondta Szászfalvi, aki szerint az új kormány számít az egyházat hitéleti és közszolgálati munkájára, és kiemelet parnerként tekint rájuk.

13:37
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Lezsák szerint LMP-s a jobbikos Gyenes Géza

Bakizott az ülést vezető Lezsák Sándor: LMP-s képviselőként adott szót Gyenes Gézának, a Jobbik egészségpolitikusának.

13:40
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

A forrásokat hiányolja az egészségügyi fejezetből Gyenes Géza

Elsősorban politikai szándék és pénz kell az egészségügy problémáinak megoldásáhouz - mondta a jobbikos Gyenes Géza. A képviselő több dolgot is hiányolt a kormányprogramból, például azt, hogy miként kívánják megoldani az egészségügyi dolgozók pályaelhagyását, az orvosok elvándorlását. Gyenes szerint pozitív, hogy a kormány fejleszteni akarja mentőszolgálatot, de nem látni,. hogy milyen forrásból fogják megvalósítani azt.

13:45
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Kósa: Új közigazgatásra van szükség

Magyarország hosszú ideig a jól szervezett közigazgatásáról volt híres - mondta a fideszes Kósa Lajos, Debrecen polgármestere. A rendszerváltáskor azonban öszvér rendszert alkottak meg: csak félig-meddig bontották le a tanácsrendszert és a központi apparátust. A központi államigazgatás feladatokat ad az önkormányzatoknak, de azok végrehajtását már nem ellenőrzi - mondta Kósa, aki szerint mára káosz alakult ki a közigazgatásban, ami komoly versenyhátrányt is jelent. Kósa szerint szakítani kell azzal a szemlélettel, hogy "a mocsár lecsapolásáról nem a békákat kell megkérdezni", az államnak nem szabad ellenségként kezelni a polgárait.

13:51
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

A közoktatást hiányolja az LMP-s Osztolykán Ágnes

A kormányprogram alig néhány sort szentel a közoktatásnak - bírálta a benyújtott programot az LMP-s Osztolykán Ágnes. A képviselő szerint a magas munkanélküliségért nagyrészt az oktatás hiányosságai okozzák. A képzetlen emberek nem találnak munkát, miközben sorra alakulnak ki a hiányszakmák - mondta a képviselő, aki nem értette, miért foglalkozik érdemben a program a közoktatással és a szakképzéssel. Az LMP üdvözli, hogy a Fidesz vissza kívánja állítani a demokráciába vetett bizalmat, de Osztolykán szerint ez az iskolában kezdődik. A roma származású képviselő bírálta, hogy a kormányprogram szerzői kimondják: teljesen sikertelenek voltak az iskolai integrációs kísérletek.

13:58
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Pokorni: Nőtt az elkülönített osztályok száma

Bár a kormánypárti politikusok integrációról beszéltek, az elmúlt nyolc évben nőtt az elkülönített osztályok és az azokban tanuló tanuló gyerekek száma - reagált Pokorni Zoltán. Szerinte törvényi kényszerrel nem lehet integrációt csinálni, abból csak a mostanihoz hasonló csőd lesz.

14:01
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Rogán szerint rosszabb a helyzet, mint 1998-ban

1998-ban, az első Orbán-kormány hivatalba lépésekor is nehéz volt a gazdasági helyzet (például az orosz válság miatt), de ma sokkal rosszabb a helyzet - mondta Rogán Antal, a fővárosi V. kerület fideszes polgármestere. Szerinte nagyobb mennyiségű külföldi tőkére nem lehet számítani, az előző kormány pedig felélte a fiskális élénkítés lehetőségeit is. A kormányprogram jó irányba indul, amikor a bürokrácia leépítését, a korrupció csökkentését és "egyfajta gazdasági alkotmányozást" tízi ki célul.

14:08
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Kósa-Scheiring szócsata a gazdaságról

A kormányprogram gazdasági részében rejlő ellentmondásokra kívánta ismét felhívni a figyelmet az LMP-s Scheiring ábor, aki kétperces felszólalásra kért lehetőséget. Azt mondta: fel kellene oldani azt az ellentmodást, hogy a program egy helyen zöld gazdaságról ír, máshol pedig a tranzitgazgdaság és az autóipar fejlesztléséről. Ellentmondás szerinte az is, hogy a program szerzői átláthatzóságról írnak, majd a vagyontörvényben szűkítik az Állami Számvevőszék és a parlament ellenőrzési jogköreit.

Scheiring felszólalására Kósa Lajos reagált, aki szerint csak látszólagos az ellentmondás. Az autógyártás is lehet zöld, ha nem a hagyományos robbanómotoros autókról van szó. Debrecenben például nemrég tették le egy, a legkorszerűbb elektromos hajtásláncú járműveket gyártó üzem alapkövét - mondta Kósa, aki szerint az LMP-nek szakítania kellene a "hagyományos, zöld doktríner" szemlélettel.

14:20
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Gyurcsány szerint csak Orbán és Fico csatája a kettős állampolgárság

Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök a kettős állampolgárságra nemmel szavazott, ezt a blogján azzal indokolta, hogy csupán Orbán Viktor és Robert Fico szlovák kormányfő csatájáról van szó. A szintén nemmel szavazó MSZP-s Molnár Csaba pedig "ócska hatalmi taktikázásnak minősítette" a Fidesz által benyújtott javaslatot, amely szerinte nem szolgálja a határon túli magyarok ügyét. Minderről bővebben ebben a cikkben olvashat.

14:21
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Az adócsökkentés fedezetére kíváncsi Göndör István

Konkrét gazdasági intézkedéseket hiányolt a kormányprogramból az MSZP-s Göndör István. Szerinte Matolcsy György kijelölt gazdasági miniszternek meg kellene azt is mondania, hogy milyen fogyasztási cikkek adóját akarja pótolni a munkajövedelmeket terhelő adók csökkentésével kieső bevételeket, mi lesz az egészségüggyel a járulékcsökkentés miatt, illetve hogyan pótolják az önkormányzatok számára az iparűzési adó megszüntetésével kieső bevételt.

14:31
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Ebédszünetet tartanak a képviselők

Az elnöklő Balczó Zoltán szünetet rendelt el, a képviselők ebédelni indulnak. Az ülés negyed kettőkor folytatódik.

14:39
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Martonyi János szerint jogellenes lépésre készül a szlovák kormány

Martonyi János leendő külügyminiszter szerint nincs biztonsági kockázata a kettős állampolgárságnak, viszont a szlovák kormány terve, mely szerint automatikusan megfosztanák állampolgárságuktól azt, aki más nemzet állampolgárságát felveszi, ellentétes a nemzetközi joggal. (Erről bővebben itt olvashat.)

14:41
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Vona Gábor szégyelli, hogy lemaradt a kettős állampolgárság szavazásáról

A Jobbik honlapján kért bocsánatot Vona Gábor azért, mert nem vett részt a kettős állampolgárságról szóló törvény szavazásán. "Akár a Marsra is elmentem volna, hogy ezen a történelmi szavazáson jelen lehessek" - írja Vona, aki nem tudta pontosan, hogy mikor lesz a szavazás, egy rádióműsorban volt helyette. (Vona bocsánatkéréséről bővebben itt olvashat.)

15:16
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Folytatódik az ülés

Csengő jelzi a képviselőknek, hogy véget ért az ebédszünet, folytatódik a kormányprogram vitája. Az ülésterembe egyelőre csak a képviselők töredéke ment vissza, de a vita folytatódik.

15:18
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Balsai: Az MSZP névsora elfér egy söralátéten

A korrupció vezetett oda, hogy az MSZP frakció névsorát egy söralátétre is fel lehetne írni, a képviselőcsoport pedig elférne egy kis budai vendéglő kerthelyiségében - mondta a fideszes Balsai István, aki az elszámoltatás politikai felelőse lesz az új kormány idején. Balsai szerint az elszámoltatás nehéz lesz, de mindenképpen fel kell gyorsítani az eljárásokat. Ha ehhez törvénymódosítás kell, a Fidesznek és a KDNP-nek megvan hozzá a mandátuma.

15:25
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Populista hangulatkeltéstől óvta a Fideszt az LMP-s Szabó Tímea

Az LMP-s Szabó Tímea szerint pártja üdvözli azt a szándékot, hogy a kormányprogram emelni akarják a rendőrök fizetését és a rendőri szakma megbecsülését, de nem érti azt a részt a szövegben, amelyben az elkövetők túlzott jogaira, illetve a döntéseik következményeitől tartó rendőrökről írnak. "Elfogadhatatlan, hogy 2010-ben egy kormányprogramban az szerepeljen, hogy bárkinek a túlzott jogait csorbítani kell" - mondta Szabó.

A képviselő bírálta azt is, hogy a kormányprogram egyre javuló börtönkörülményekről ír. Szerinte ennek a résznek a szerzői még nem látogattak meg börtönt, és nem ismerik a túlzsúfoltságról szóló statisztikákat sem. Szabó Tímea szerint több intézményben még a törvényben előírt fejenként három négyzetméteres mozgástér sincs meg, ezért óva intette a program szerzőit a "fölösleges, populista hangulatkeltéstől".

15:35
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Lehurrogták a Fidesz győzelmét lekicsinylő képviselőt

"Egy kis szorzásra szeretném megkérni önöket: az 53-at szorozzák meg 64-gyel" - mondta az MSZP-s Józsa István. Szerinte a Fidesz-KDNP választási eredményéből és a részvételi adatból az következik, hogy csak az emberek 34 százaléka adta a szavazatát a kormánypártokra. A fideszes képviselők nevetéssel és bekiabálásokkal reagáltak.

15:45
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Újratárgyalná az adósságot a Jobbik

Ahhoz, hogy a magyar gazdaság lélegzethez jusson, elengedhetetlen az államadósság átütemezése és újratárgyalása - mondta a jobbikos Hegedűs Tamás. Szerinte a kormányprogram célkitűzései helyesek, azok jórészt a Jobbik programjában is szerepeltek, de hiányolta a konkrét intézkedéseket, illetve a multinacionális cégek kedvezményeinek megnyirbálását. Hegedűs szerint helyes a kelet felé történő nyitás kimondása is, de kételkedik benne, hogy ezt Martonyi János külügyminiszter végre is fogja hajtani.

15:51
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Pokorni: Erőből nem lesz iskolai integráció

Az elmúlt nyolc év kormányai a rtörvény erejével akarták elérni a cigány gyerekek iskolai integrációját - mondta Pokorni Zoltán, de szerinte ez egy illúzión alapult. A többségi társadalom azonban ezt kockázatként élték meg, attól tartottak, hogy ez lesüllyeszti az oktatás színvonalát, ezért kivették a gyerekeiket ezekből az iskolákból. Pusztán a paragrafus nem sokat ér, ha egy kormány nem hajlandó az integrációra pénzt, időt és energiát szánni - mondta Pokorni, aki bízik benne, hogy őket elkerüli majd az a kísértés, hogy erőből meg lehet oldani ilyen dolgokat.

A fiideszes képviselők megtapsolták Pokornit, amikor arról beszélt, hogy a XII. kerületben minden iskolás csoport legalább egyszer eljut egy határon túli magyar területre. Pokorni azt javasolta, hogy ezt valósítsák meg országos szinten is: az általános iskolások kiránduljanak, a középiskolások vegyenek részt határon túli magyar gyerekekkel közös programokban is.

15:59
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Az egészségügy forrásait hiányolta az LMP-s Szilágyi László

A célokkal egyetértünk, de meg kellene mutatni az oda vezető utat is - mondta az LMP-s Szilágyi László, aki hiányolta a számomkérhető elemeket a kormányprogramból. A képviselő szerint nagyon fontos, hogy az egészségügy kiemelt szerepet kap, de sajnálják, hogy a környezet nincs ott. Szilágyi azt kérdezte: mit kíván tenni a kormány a rossz egészségügyi mutatók, a korai halálozás ellen, illetve azért, hogy kiegyenlítődjenek az egészségügyi ellátásban tapasztalható területi egyenlőtlenségek. Nem tisztázott Szilágyi szerint az sem, hogy mennyi többletforrás jut majd az egészségügyre, illetve honnan lesz pénz.

16:14
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Több pénzt ígért a kultúrának L. Simon László

Az elmúlt nyolc év kultúrpolitikáját bírálta a fideszes L. Simon László, aki hosszan sorolta, milyen támogatásokat mennyivel csökkentettek. Azt ígérte, az új kormány nagyobb támogatást fog adni a kisebb települések intézményeinek, illetve a műemlékek felújítására. A Fidesz ismét engedélyezné, hogy a vidéki múzeumok ásatásokat végezzenek, mert ez jelentős bevételeket biztosít számukra (a nagyobb földmunkával járó beruházások esetén kötelező a régészeti feltárás - a szerk.).

16:20
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

A feltárások költségei miatt aggódik az MSZP-s Gőgös Zoltán

Az MSZP-s Gőgös Zoltán szerint az elmúlt nyolc évben, de különösen az utóbbi két évben jelentős források jutottak az épített örökség megőrzésére. A képviselő szerint óvatosnak kell lenni a régészeti feltárásokkal, mert azok nagyon jelentős terheket nőnek a vállalkozókra.

16:25
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Megszűntetné az Artisjus monopóliumát az LMP

A Kalóz Párt szövetségeseként az LMP hiányolja a kormányprogramból az internetről és a szerzői jogokról szóló gondolatokat az LMP-s Vágó Gábor. Azt mondta: a Kalóz Párt üzenetét tolmácsolja, amikor azt kéri, a kormány szűntesse meg az Artisjus szerzői jogi szervezet monopolhelyzetét, ami szerinte ellehetetleníti az amatőr művészeket.

16:30
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Hiller szerint nem ciklusra, hanem kurzusra készül a Fidesz

Ez a kormányprogram nem ciklusra készült, inkább egy kurzusra való berendezkedést jelez, több ciklusra szánják - mondta Hiller István leköszönő kulturális miniszter, aki azt kifogásolta, hogy a Fidesz csak négy évre kapott felhatalmazást. Ebből a kurzus-szemléletből adódik Hiller szerint, hogy vannak a kormányprogramban kiemelt ügyek, de egy sor más kérdésről - például az oktatásról vagy a kultúráról - nincs benne szinte semmi, legfeljebb felvetések, egyes mondatok. A Nemzeti Kulturális Alap vagy a Magyar Tudományos Akadémia neve például nem is szerepel a programban.

16:38
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Hoffmann szerint benne van az oktatás a programban

A kereszténydemokrata Hoffmann Rózsa szerint a kormányprogram csak felvázolja a célokat, és igenis szerepel benne az oktatás és a kultúra is. A célok megvalósításához szükséges eszközöket később meg fogják teremteni.

16:45
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

A népegészségügyi rendszerről beszélt Mikola

A kormányprogram sorai közt ki lehet olvasni, hogy milyen nehéz feladatra vállalkozik a kormány, amikor meg akarja menteni az egészségügyet - mondta Mikola István, az első Orbán-kormány egészségügyi minisztere. Szerinte az elmúlt nyolc évben nem történt semmi azért, hogy kezelni lehessen a tudományos fejlődés és a gazdasági lehetőségek közt feszülő konfliktus kezelésére. Ennek érdekében a kormány egy népegészségügyi rendszert fog létrehozni, ami lehetővé teszi, hogy a legszükségesebb területekre koncentrálják a forrásokat.

16:55
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

A termőföld védelmét hiányolja a Jobbik

A kampányban a Fidesz és Orbán Viktor is sokat beszélt a magyar termőföld védelméről, a külföldiek földvásárlási moratóriumának fenntartásáról, de a kormányprogramban erről semmi sincs - mondta a jobbikos Varga Géza. A képviselő szerint jó célkitűzés, hogy a mezőgazdaság termékei elsősorban a helyi és a hazai piacra kerüljenek, de hiányolta annak kifejtését, hogyan fogják ezt megvalósítani.

17:00
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Lejárt az LMP felszólalási ideje

Az LMP-nek már csak 16 másodperce maradt az időkeretéből. A Fidesz képviselői még több mint egy órát beszélhetnek, a KDNP-nek tíz perce maradt. Az MSZP időkeretéből 54 perc maradt, a Jobbik képviselői még 39 perce van.

17:04
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Orbán állva hallgatja a vitát

Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt végig az ülésteremben követte a vitát, a hozzászólások közben jegyzetelt. Most azonban felállt a helyéről, megigazította nyakkendőjét. Állva hallgatja a vitát, de időnként továbbra is jegyzetel.

17:12
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Kovács Zoltán: 79 kiló egy EU-s pályázat

A túlburjánzó bürokrácia visszavágásáról beszélt a fideszes Kovács Zoltán, aki szerint egy EU-s pályázathoz ma 79 kiló papír kell, miközben egy sor fölösleges előírás nehezíti az önkormányzatok és vállalkozók dolgát. Ezen kell változtatni, ez az egyik legsürgetőbb feladat - mondta Kovács, aki szerint fel kell gyorsítani a bürokráciát egyszerűsítő informatikai megoldások elterjesztését is.

17:20
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Az SZDSZ-t is felelősként nevezné meg Pősze Lajos

Vidéken fog eldőlni a meccs, az egymillió munkahelyből 800 ezret vidéken kell létrehozni - mondta a jobbikos Pősze Lajos, aki szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium nem lesz elég erős a kormányzati struktúrában. A képviselő szerint aggályos az is, hogy két erős gazdasági minisztérium lesz, ezek esetleges rivalizálása komoly erőforrásokat köthet le. Pősze szerint nem elég hangsúlyos a programban a magyar bankrendszer megvalósítása sem.

Pősze szerint helyes, hogy a kormányprogram az MSZP-t nevezi meg fő felelősként, de hiányolja az SZDSZ megnevezését. "Nehogy már kiretusáljuk, mint Pozsgayt a lakitelki találkozóról" - mondta a képviselő, aki szerint ez azért fontos, mert a program kortörténeti dokumentum is.

17:28
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Bárándy szerint hangulatkeltés a program igazságügyi része

A kormányprogram igazságszolgáltatásra vonatkozó része valótlanságokat tartalmaz az elmúlt nyolc évről, és csak fölösleges hangulatkeltésre alkalmas - mondta az MSZP-s Bárándy Gergely. Szerinte a korábbi kormányok több olyan törvényt is elfogadtak, ami védi például az intézkedő rendőröket, de azokat a Fidesz nem támogatta, és nem is ítélte el a rendőrökre támadókat. Bárándy szerint a program túlterjeszkedik a kormány hatáskörén, amikor véleményt mond a bíróságok munkájáról.

17:30
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Simicskó: Két nap alatt többet tettünk

Mi két nap alatt többet tettünk a nemzetért, mint önök az elmúlt nyolc évben - reagált kétperces felszólalásban Bárándy hozzászólására a KDNP-s Simicskó István, aki szerint az MSZP csak programokat írt, de azokból nem valósult meg semmi.

17:39
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Cigánybűnözésről beszélt egy jobbikos képviselő

A megélhetési bűnözés azért válhatott égető problémává, mert az elmúlt 20 év politikája folyamatosan a szőnyeg alá igyekezett söpörni - mondta a jobbikos Volner János, aki szerint a cigánybűbözés létező fogalom, még ha a parlamentben a Jobbik előtt másként is gondolták. A cigánybűnözés Volnner szerint azért hatalmasodhatott el, mert olyan törvényeket hoztak, amelyek felmentették a büntetés alól a bűnelkövetőket. 1999-ben a Fidesz emelte ötezerről tízezerre a szabálysértési értékhatárt, majd az MSZP emelte húszezer forintra.

17:47
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Kocsis Máté: A bizalom helyreállítása a legnehezebb

Az állam magára hagyta a magyar embereket, az alapvető védelmet sem biztosította számukra - mondta Kocsis Máté, a VIII. kerület fideszes polgármestere, aki szerint a legnehezebb feladat a bizalom helyreállítása lesz. A közbiztonságért tett lépések Kocsis szerint a magukat törvényen kívülinek képzelő vezetőkkel kell kezdeni, de fel kell lépni azokkal szemben is, akik szegénységükre vagy más okra hivatkozva követnek el bűncselekményeket. A polgármester szerint erős törvényekre és gyorsabb igazságszolgáltatásra van szükség, de a rendőrség válságát is kezelni kell.

17:50
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Vastapsot kapott az Orbánt idéző Nyakó István

Tapssal fojtották bele a szót a Fidesz és a Jobbik képviselői a szót az MSZP-s Nyakó Istvánba, aki Orbán Viktortól idézett néhány mondatot, és azt mondta: kíváncsi lesz arra, ki tapsolja meg. A Fidesz elnöke korábban azt mondta: nem megengedhető, hogy egyesek bűnözéssel egészítsék ki a szociális segélyt. Ez az idézet Nyakó szerint a cigányság egészéről mond megengedhetetlen véleményt.

18:04
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Rendre utasították a bekiabáló Morvai Krisztinát

A Fidesz bizonytalanította el a rendőrséget azzal, hogy rendőrállamot kiáltott, amikor a rendőrök testi épségük kockáztatásával igyekeztek rendet tenni az utcán -mondta az MSZP-s Harangozó Tamás, utalva a 2006 őszi eseményekre. A képviselő felszólalása után Morvai Krisztina jobbikos EP-képviselő bekiabált. Azt mondta: az előző kormány bíróság elé állította a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet vezetőjét. Az elnöklő Jakab István rendre utasította a képviselőt, de ő folytatta a bekiabálást: "A kommunistákkal kellene ilyen szigorúnak lenni!" - kiabálta be a páholyból.

18:11
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Dicsérve bírálta a kormányprogramot Vadai Ágnes

Vadai Ágnes leköszönő honvédelmi államtitkár szerint dicséretes, hogy a kormányprogramban szó esik a honvédelemről, mert a Fidesz választási programjában nem volt szó róla. Vadai ironikusan azt mondta: örvendetes, hogy a kulturélis értékekkel és a környezetvédelemmel egy mondtatban szerepel a honvédelem ügye. Az államtitkár azt kérte az új kormánytól: ne feledkezzenek meg a katonák fizetéséről.

18:15
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Simicskó: Vadai jobban járt volna, ha csendben marad

Államtitkár asszony jobban járt volna, ha csendben marad - reagált Vadai felszólalására Simicskó István. A leendő honvédelmi államtitkár szerint lehet, hogy csak egy mondat van, de a Fidesz-KDNP nemzeti ügynek tekinti a honvédelmet, és tudja, mit kell tenni.

18:29
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Elszivárognak a képviselők

A hosszúra nyúló vita miatt egyre több képviselő hagyja ott az ülésteremet, sokan a folyosón beszélgetnek. A kormányprogram vitája után a parlament még egy sor törvényjavaslatról tárgyal, a szerdai ülés ezért várhatóan csak késő éjszaka ér véget. A Fidesznek még 26, a KDNP-nek 8, az MSZP-nek 31, a Jobbiknak még 13 perce van az időkeretéből, az LMP-nek már nem maradt érdemi időkerete.

18:37
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

A Jobbik is hiányolja a környezetvédelmet

A környezetvédelmi program hiányát kérte számon a kormánya jobbikos Kepli Lajos, aki szerint bürokrácia helyett valódi zöld kommandóra lenne szükség. Ennek szerinte nem a vállalkozások ellehetetlenítése, hanem a valódi környezetszennyezés feltárása lenne a feladta. Kepli szerint még "a legelvetemültebb szociálliberális időkben" sem vetemedtek arra, hogy a vidékfejlesztés alá sorolják be a környezetvédelmet, mint azt az új kormány tervezi. A mezőgazdaság és a környezetvédelem egyrészt konfliktusba kerülhet egymással, másrészt azt a látszatot kelti, mintha ez valami vidéki probléma lenne.

18:45
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Orbán egyik 1998-as miniszterjelöltjét emlegette Bánki Erik

A fideszes Bánki Erik szerint korábban volt olyan politikus, aki azt mondta: "az a választási program volt, ez meg itt a kormányprogram", de a most hivatalba lépő kormány nem ilyen lesz, betartja ígéreteit. A politikus, akire Bánki célzott Urbán László volt, aki az első Orbán-kormány megalakulásakor pénzügyminiszter-jelölt volt, de végül nem lett belőle miniszter.

18:54
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Jelnyelven szólalt fel Tapolczai Gergely

A fideszes Tapolczai Gergely képviselő hallásérült, ezért jelnyelven szólalt fel a parlamentben. Tapolcai történelminek nevezte, hogy először jutott be siket képviselő a magyar országgyűlésbe. A képviselő szerint egész Európában csak négy siket képviselő van: egy osztrák, egy belga és két magyar (a másik Kósa Ádám fideszes EP-képviselő). Tapolczai szerint erről beszél az egész európai siket közösség.

Tapolczai bírálta az előző kormányt, amely csökkentette a fogyatékos szervezetek támogatását, és megpróbálták lefaragni a gyógyászati segédezközök támogatását is. A képviselő szerint a kormányprogramban rendkívül fontos, hogy kiszámítható finanaszírozást ígérnek az érdekképviseleti szervezeteknek, akik 600 ezer fogyatékos embert képviselnek.

19:02
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Illés Zoltánt dicsérte az MSZP-s Oláh Lajos

Egyetlen pozitívumot tudok elmondani a Fidesz környezetvédelmi elépzeléseiről: Illés Zoltán, egy, a környezetvédelem iránt elkötelezett ember fogja vezetni ezt a területet - mondta az MSZP-s Oláh Lajos, korábbi környezetvédelmi államtitkár. Oláh bírálta a kormányprogramot, amely szerinte nem foglalkozik ezzel a területtel, csak pár odavetett mondatot szántak rá. A környezetvédelem súlyát csökkenteni fogja Oláh szerint az is, hogy megszűnik az önálló minisztérium és az agrártárca alá sorolják ezt a szakterületet.

19:15
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Harrach szerint a Fidesz-KDNP-nek van víziója

Ha lett volna a szocialistáknak értékrendje és víziója, akkor nem éltük volna meg a Gyurcsány-korszak kapkodását, egymást követő programjait - mondta a konkrétumokat hiányoló ellenzéki hozzászólásokra reagálva Harrach Péter, KDNP frakcióvezetője. Harrach szerint a kormányprogram ilyen vízió, nem feladata, hogy napi intézkedések legyenek benne. A nemzeti együttműködés szerinte azt jelenti, hogy be kell szüntetni a politikai dagonyázást, meg kell hallgatni a társadalmi szervezetek véleményét, és a pártoknak is ki kell alakítaniuk egy újfajta együttműködést.

19:24
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Brüsszeli feljelentéssel is felér a kormányprogram Kolber szerint

Felér egy brüsszeli feljelentéssel a kormányprogram kijelentése, hogy az előző kormány "bűnözők kezére juttatta" az uniós támogatásokat - mondta az MSZP-s Kolber István, aki szerint ez alapján az EU akár vissza is vonhatná a támogatásokat. A képviselő szerint a kormányprogram szerzői nagyvonalúan megfeledkeztek a fideszes vezetésű városoknak és a fideszes vállalkozóknak adott támogatásokról.

19:28
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Szent Benedeket idézte a Lungo Drom képviselője

A kormányprogram visszaadja a munka becsületét, és ez a cigányok számára nagyon fontos - mondta Varga József, a Fidesszel szövetséges Lungo Drom roma képviselője. A képviselő szerint nekik nem olyan programokra van szükségük, mint az előző kormány Út a munkához című programja. "Dolgozz és imádkozz!" - idézte Varga Szent Benedeket. Azt ajánlotta Orbán Viktornak, hogy erre a mondásra szervezhet egy új országot, és ebben a cigányokra számíthat.

19:45
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Kérdésekkel bombázta a Fideszt Lendvai Ildikó

Mikor mekkora adócsökkentés lesz és miből? Miből lesz egymillió embernek munkahelye? Mi lesz a nyugdíjakkal? Visszaadják a 13. havi nyugdíjat? Lesz-e 2011-től nyugdíjprémium? - bombázta kérdésekkel a Fideszt Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke. Lendvai szerint a szocialistáknak két bajunk van a kormányprogrammal: ami nincs benne, és ami benne van, de már megszegték az eddig benyújtott törvényjavaslatokkal.

19:51
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Szabadságot kért Budaházynak Gaudi-Nagy Tamás

Budaházy Györgyöt és társait mielőbb mentesíteni kell a büntetőeljárás alól, mert ők egy embertelen rendszer ellen küzdöttek - mondta Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik képviselője, aki korábban több eljárásban is védte a terrorizmussal gyanúsított Budaházyt. Gaudi-Nagy szerint a kormányprogram, több elemet is átvett a Jobbik programjából, de sok dolog még hiányzik belőle, például a "politikusbűnözők" dupla büntetése.

20:01
május 26, 2010
Vágólapra másolva!

Lejártak az időkeretek, véget ért a vita

Minden frakció felhasználta a számára megadott időkeretet, ezzel véget ért a kormányprogram vitája. Utolsóként Varga László KDNP-s képviselő szólalt fel, aki azt mondta: a hívő emberek imádkoznak az új kormányért. Felszólalását a Fidesz és a KDNP képviselői tapssal jutalmazták. Orbán Viktor szombaton reagál az elhangzottakra, majd a parlament szavaz a kormányprogramról és az új miniszterelnökről.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!