Kedden fejezték be a hétfői ülést - tudósítás percről percre
2011. november 29. 08:25
Az országgyűlés hétfőn elfogadott napirendje szerint kedd reggel nyolc órakor kellett volna kezdődnie Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a jövő évi költségvetésről szóló beszédének. Ezt a 2012-es büdzsé fő számainak kialakítása és elfogadása követi majd. (A képviselők kedd reggelig nem végeztek a hétfői napirenddel.)
Matolcsy György pénteken Orbán Viktor miniszterelnök társaságában tárgyalt közgazdászokkal, ezután a nemzetgazdasági miniszter arról számolt be, hogy a 2012-es költségvetés összeállításánál figyelembe vett 1,5 százalék helyett csak 0,5 és 1 százalék közötti gazdasági növekedés lehet elérhető 2012-ben.
Több szocialista képviselő szerint méltatlan, hogy a parlament a hajnali órákban kénytelen tárgyalni munka törvénykönyvéről szóló javaslatot, de a fideszes Horváth Zsolt szerint a képviselőknek egész nap ugyanolyan komolyan kell tudniuk hozzászólni az előterjesztésekhez.
A képviselőknek első körben a jövő évi költségvetéshez érkezett több mint félezer módosító javaslatról kell dönteniük. Ezután összeül az költségvetési bizottság, amely - az elfogadott módosítások figyelembevételével - a parlament elé tárja a 2012-es büdzsé főszámait. Az eredeti javaslatban a jövő évi költségvetés bevételi főösszegét 13 950 milliárd forintban, kiadási főösszegét 14 527 milliárd forintban, hiányát pedig 576 milliárd forintban határozta meg a kormány.
A munka törvénykönyvéről vitáznak, az ellenzéki képviselők a jogszabály hibáit sorolják, mert szerintük a munkavállalók érdekeit nem védi. Elhangzott olyan ellenzéki vélemény, amely szerint vissza kellene vonni a törvénykönyvet és népszavazást kell kiírni annak elfogadásáról.
Bertha Szilvia jobbikos képviselő közölte: "méltatlan, hogy a többmilló embert érintő munka törvénykönyvével éjszaka foglalkozott a parlament, ezért nem kapott megfelelő nyilvánosságot" - mondta a képviselő. Szerinte "röhej, hogy nem folyt párbeszéd a munka törvénykönyvéről".
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azt kérte az ülést vezető elnöktől, hogy "tekintettel a Munka törvénykönyve és a róla szóló vita fontosságára" rendeljen el szünetet, és hívja össze a házbizottságot, mert a Fidesz javaslattal kíván élni.
Tart a szünet a parlamentben, de az [origo] tudósítója szerint legalább 50-60 képviselő, köztük sok fideszes is, az ülésteremben ülve várja a folytatást. Mások kihasználják a szünetet, hogy megreggelizzenek, vagy a folyosókon állnak és beszélgetnek.
"Éjszakai vitában akarja megpecsételni a kormány több millió munkavállaló sorsát" - ezzel a címmel fog sajtótájékoztató tartani fél 11-kor az LMP-s Kaufer Virág. A szintén LMP-s Vágó Gábor ugyanakkor lemondta a ma délelőttre hirdetett sajtótájékoztatóját
Lelkes hozzászólást írt a parlamenti történésekről Ertsey Katalin LMP-s képviselő a Facebook-oldalára. "Elképesztő! Egész éjjel bent voltak az ellenzéki pártok, obstrukcióval akadályozták meg, hogy éjjel, suttyomban lefolytassa a Fidesz a munka törvénykönyve vitáját. Hatalmas respekt az egész ellenzéknek, most először a szocik is tették a dolgukat, védték a munkavállalók jogait" - írta. Szerinte az éjszaka hőse párttársa, Kaufer Virág, aki "egész éjjel itt ült és tolta a hozzászólásokat Munkát, levegőt! feliratú pólóban". Erstey szerint "az ellenzék most először, egységesen olyan erőt mutatott, hogy abból látszott: semmi nem tart örökké, a kétharmadot is le lehet győzni. Lázár reggel bejött és szájrángatós idegességgel kért azonnali házbizottsági ülést".
Lázár János arra tett javaslatot a házbizottság soron kívüli ülésén, hogy a parlament péntek délután folytassa a munka törvénykönyve előző éjjelről kedd reggelre átnyúlt részletes vitáját, ezt azonban az ellenzéki frakciók elvetették - közölte a Fidesz frakcióvezetője a testület tanácskozása után újságírókkal.
Az ülést vezető Lezsák Sándor bejelentette, hogy a házbizottság ülésén nem volt konszenzus, ezért az országgyűlés elnöke tett javaslatot. Kövér László a Fidesz javaslatával egyetértve arra tett javaslatot, hogy az országgyűlés a Munka törvénykönyvéről szóló vitát pénteken folytassa.
Az ülés vezetője lehetőséget ad minden frakciónak, hogy reagáljon a bejelentésre. Elsőként Lázár János kapott szót, aki azt mondta, hogy a Fidesz frakció az ellenzék kérésére hirdetett időkeret nélküli vitát a Munka törvénykönyvéről. Azt mondja, a képviselők jelezték neki, hogy szerintük méltatlan, hogy ezt a vitát éjszaka kell lefolytatni, ezért javasolta, hogy pénteken "normális időben" folytassák. "Ha nem lesz vége, szombaton és vasárnap is lehet folytatni, ennek semmi akadálya" - mondta. "Az önök kéréseit próbáltuk teljesíteni, önök pedig a házbizottság ülésén közölték, hogy nem, nem akarnak eltérni a házszabálytól" - mondta Lázár, aki szerint az ellenzék visszaél a többség jóindulatával. Beszédét hangos bekabálásások kísérik.
"Ne meneküljenek el a hétvégi vitától, ha a munkavállalóknak dolgozniuk kell, akkor önöknek is legyen gond péntek-szombat-vasárnap dolgozni" - mondta Lázár. Az ellenzék hangos kiabálással és fújolással kísérte a mondatot.
A jobbikos felszólaló szerint az ellenzéki képviselők már korábban jelezték, hogy szerintük nem jó, ha hétfőn éjszakára teszik be a Munka törvénykönyve vitáját, de Rétvári Bence államtitkár ragaszkodott hozzá. A Jobbik szerint azért nem lenne szerencsés hétvégén tárgyalni a Munka törvénykönyvét, mert hétfőn a választójogi törvény vitája is várhatóan hosszan, akár éjszakába nyúlóan fog tartani.
"Nem most kell gesztust gyakorolni" - mondta Lázár Jánosnak az MSZP-s Tóbiás József hangos, indulatos felszólalásában. "Nehéz úgy érvényesíteni a jogokat, ha sokszor még önök sem tudják, hogy miről szavaznak" - mondta, amit a kormánypárti képviselők hangos zúgolódással fogadtak.
"Ön nem bontotta ki az igazság minden részletét" - válaszolta Lázár Jánosnak Mile Lajos. Az LMP-s képviselő szerint az nem a Fidesz engedménye, hogy nem időkeretben tárgyalják a Munka törvénykönyvét, hanem a téma fontosságának szól. "Önök a határozathozatal után hanyatt-homlok menekültek ki a teremből, úgyhogy amikor a munkához való hozzáállásról van szó, nem ártana önvizsgálatot tartani" - mondta Mile, aki szerint az, hogy a Fidesznek csak hét képviselője vett részt az éjszakai vitán. Mile szerint a Munka törvénykönyvének vitája nem sürgető, mint például a választójogi törvény, mert nem kötődik az új Alaptörvényhez, úgyhogy az LMP azt szeretné, ha méltó vitát tudnának róla folyatatni akár a jövő héten, akár februárban.
A KDNP szerint két lehetőség van: az egyik, ha a Lázár János által felajánott "szerintem rendkívül nagyvonalú" ajánlatnak megfelelően péntek-szombat-vasárnap tárgyalják meg a törvényt. A másik - mondta Rubovszky György - az, hogy "bejelentettük a házbizottságnál a vita lezárását, és be van fejezve" - mondta.
Molnár Oszkár független képviselő szerint is jó lenne, ha a kormánypártok felhagynának azzal a gyakorlattal, hogy nem hagynak időt a törvényjavaslatok méltó megtárgyalására. Szerinte a kormány akkor lenne nagyvonalú, ha visszavonná a Munka törvénykönyvét.
Ahhoz, hogy elfogadják a házelnök és a Fidesz javaslatát, a képviselők 4/5-ének igen szavazatára lett volna szükség, de a házszabálytól eltérést a Fidesz 245 igen és 95 nem szavazattal nem fogadta el, így folyatatódik a vita a Munka törvénykönyvéről.
Lázár János ügyrendi javaslattal jelentkezett felszólalásra, de a képviselők hangoskodása és bekiabálása miatt még nem tudta elmondani a javaslatot. Amikor azt mondta, hogy belátták, hogy tévedtek, hatalmas vastapsot kapott az ellenzéki képviselőktől.
"Még szerencse, hogy házelnök úr pedagógus, bár több képviselőtársamhoz gyógypedagógusra lenne szükség" - mondta Lázár a felbolydult képviselőkre utalva. Végül el tudta mondani a javaslatát is: azt, hogy a törvényről összevontan tárgyaljanak. A képviselők kézfelemeléssel megszavazták a javaslatot.
Ügyrendi javaslatra jelentkezett az MSZP-s Lukács Tamás képviselő is, de kisebb probléma akadt a mikorofonjával. Azt hitte, még nincs bekapcsolva, de hallatszott, amikor azt mondták, hogy "nem hallom, bazmeg". Kis közjáték után elkezdte a felszólalást, működött is a mikrofon, de az ülés vezetője leállította, hogy nem hallja. Közben a képviselők folyamatosan kiabálnak, totális a káosz a parlamentben.
Az MSZP-s Tóbiás József szerint nem világos, hogy mi zajlik éppen a parlamentben, ezért az elnök segítségét kéri az értelmezéshez. Szerinte vitát kellett volna folytatni Lázár javaslatáról. "A vitának ezt a részét lezárom" - mondta erre Lezsák, aki bejelentette, hogy a frakciók 15-15 percben szólhatnak hozzá a Munka törvénykönyvéhez.
Scheiring Gábor LMP-s képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy videót, amelyben képviselőtársa, Kaufer Virág beszél az éjszakai vitáról. A videó nem igazán élvezhető, mert a vízszintes felvétel függőlegesen jelenik meg, de kiderül belőle például az is, hogy a fideszes padsorokban sok hulladék maradt az éjszaka.
Elsőként a Jobbik jelentkezett hozzászólásra a Munka törvénykönyvének módosító javaslataihoz. "Persze, kihasználom a 15 percet" - hallatszott még a felszólalás előtt, ahogy a képviselő megnyugtatta párttársait, hogy kitölti az időt. A hozzászóló sorra veszi a Munka törvénykönyvéhez benyújtott módosító javaslatokat. Szerinte a Fidesz "kínai típusú munkavégzést" akar bevezetni az országban.
Az MSZP-től Lamperth Mónika jelentkezett felszólalásra, neki is 15 perce van arra, hogy elmondja a véleményét a Munka törvénykönyvéhez benyújtott módosító javaslatokról. Felszólalása közben a képviselők továbbra is nagyon hangoskodnak, ezért jelezte az ülést vezető alenöknek, hogy "elnök úr segítsége nélkül nem tudom leküzdeni a képviselőket, bár elég erős alt hangom van a parlamenti kórusban" - mondta Lamperth. Lamperth szerint az MSZP indítványai arra irányulnak, hogy a munkavállalók nagyobb védelmet kapjanak, mert a Fidesz olyan jogokat akar elvenni a képviselőktől, amelyeket nem tartanak elfogadhatónak.
A Fidesz frakció részéről Kara Ákos jelentkezett szólásra, aki szerint hajnali fél kettó óta "sok szakmai kérdésben tudtunk állást foglalni", de ettől függetlenül fontosnak tartja, hogy most újra összefoglalja és elmondja a Fidesz érveit a Munka törvénykönyvével kapcsolatban. Szerinte a Fidesznek az a legfontosabb, hogy olyan új Munka törvénykönyv szülessen, ami kellő garanciákat akar a munkavállalóknak és a munkaadóknak is. "Magyarországot versenyképessé kell tenni" - mondta, szerinte ezért fontos, hogy a munkaadók is garanciákat kapjanak.
Nem látszik egyelőre a Munka törvénykönyvéről szóló vita vége. Az ülést vezető alelnök jelezte, hogy sokan jelentkeztek kétperces felszólalásokra, de ezek előtt újabb 15 perces hozzászólásokra ad lehetőséget a frakcióknak, mert "az a lényeg most, hogy minden frakció ki tudja fejteni az álláspontját".
Elsőként Scheiring Gábor, az LMP képviselője kapott szót. Párttársa, az éjszakai ülésen végig bent ülő Kaufer Virág még mindig abban a "Munkát! Levegőt!" feliratú pólóban ül a parlamentben, amit éjszaka is viselt.
Scheiring Gábor szerint az a többszáz módosító javaslat, amit az ellenzék benyújtott, mutatja, hogy a kormány rossz irányba köteleződött el, kiszolgálja a munkaadók lobbiját, és kiszolgáltatják a munkavállalókat. Szerintük a kormány azt sem akarja könnyíteni, hogy a nők szülés után könnyen vissza tudjanak állni a munkába. "Ha nem vonják vissza ezt a gyalázatos javaslatot, nem lesz más lehetőségünk, mint népszavazást kezdeményezni" - mondta. az LMP-s képviselő.
A KDNP szerint a párt sok tárgyalást folytatott a szakszervezetekkel, és fontosnak tartották, hogy a keresztény értékek megjelenjenek az új Munka törvénykönyvében. Felszólalójuk szerint igaz, hogy megújítja az egyéni és a kollektív érdekvédelmet, de széles lehetőségeket ad a munkavállalóknak arra, hogy képviseljék érdekeiket. "Igaz, nagy kihívás lesz a szakszervezetek számára", mondta, de szerinte rá kell jönni, hogy a munkaadók és a munkavállalók nincsenek antagonisztikus ellentétben egymással. Szerinte például a gazdasági kihívások miatt a munkavállalóknak és a munkáltatóknak azonos platformon kell állniuk.
Úgy tűnik, a képviselőknek sem tiszta, hogyan és meddig fog most tartani a Munka törvénykönyvéről szóló vita, Szűcs Erika volt szocialista, most független képviselő azt mondta, úgy látja, kétperces hozzászólásokra nincs lehetőség, a kormánypártok le akarják zárni a vitát, így a módosítókról szóló részletes vita helyett az most átcsúszott újra egy általános vitába.
Elkezdődtek a kétperces hozzászólások. A jobbikos Bertha Szilvia szerint a viták tanulsága az, hogy "nincsenek érvei a kormánynak", az ellenzéki képviselők észrevételeire nem tudnak érdemben válaszolni, érvelés helyett lesöprik azokat.
"Az, hogy a kétharmad erőszakjával mindent letoltak az elmúlt másfél évben, itt még megtehetik, de az országban már az emberek többsége azt gondolja, hogy rossz irányba mennek a dolgok" - mondta az LMP-s Ertsey Katalin, aki felszólalásában azt is jelezte, hogy azoknak az édesapáknak, akiknek ikreik vannak, a javasolt 7 nap pluszszabadság szerint tizet szeretnének adni.
Az ülést vezető elnök bejelentette, hogy szerinte már minden képviselőcsoportnak volt ideje kifejteni az álláspontját, ezért a parlament vita nélkül szavaz a vita lezárásáról. A bejelentést hatalmas felháborodás követte, a képviselők hangoskodása miatt az elnök folyamatosan kongatta a csengőjét, miközben az országgyűlés 219 igen és 33 nem szavazattal megszavazta a vita lezárását.
Az MSZP-s Tóbiás József a szavazás után ügyrendi hozzászólásra jelentkezett, és kérte az elnököt, hogy magyarázza el, a házszabály mely részei alapján döntöttek a vita lezárásáról. Az ülést vezető Jakab István láthatóan zavarban volt, a közvetítésben hallatszott, ahogy a mellette ülő jegyző súgta neki, hogy "nem vagy köteles", valamint hogy "nem olvasunk fel listát", ezek után be is jelentette, hogy indítvány érkezett, de hogy kik indítványozták az ülés lezárását, azt nem olvassa fel.
Az LMP is ügyrendi hozzászólásban kritizálta a vita lezárását, de az ülést vezető Jakab István nekik is csak azt mondta, hogy lezárta a vitát. Ezek után hosszas közjáték kezdődött, az MSZP-sek jelezték, hogy még nem zárhatták volna le a vitát, mert voltak hozzászólók. Jakab először elismételete, hogy lezárta a vitát, be akart jelenteni valakit hozzászólásra, mire a jegyző hangosan kérte, hogy "ne, ne, ne". Jakab végül szót adott az LMP-s Kaufer Virágnak.
Jakab István hosszas bizonytalanság és káosz után végül mégis szót adott az LMP-s Kaufer Virágnak is, aki emelt hangon, indultosan azzal kezdte a felszólalást, hogy "Példátlan dolog történik ma a házban! Botrány!" Kaufer szerint az elmúlt 26 órában azért volt talpon, hogy egy 21. századi munka törvénykönyvéről vitatkozzanak. "Az a helyzet, hogy magukra nagyon-nagyon csúnya jövő vár! Sztrájkokra számíthatunk, maguk vissza fogják sírni még a parlament melegét!" - mondta Kaufer, miközben a kormánypárti képviselők hangosan kiabálnak.
Kaufer Virág után a jobbikos Bertha Szilviának adott szót a levezető elnök. "Akkor én most visszatérek a törvényjavaslat tárgyalásához" - mondta Bertha, mire az ellenzéki képviselők megtapsolták.
Újabb ellenzéki képviselőnek adott szót Jakab István, aki alig pár perce még határozottan hirdette, hogy lezárta a Munka törvénykönyvéről szóló vitát. Gúr Nándor szocialista képviselő szerint a kormánypártok "meggyalázták a ház működését", és ha megszavazzák a Munka törvénykönyvét, akkor ezt fogják tenni a munkavállalókkal is. Gúr Nándor gyorsan, indulatosan sorolja a törvényjavaslattal szembeni, korábban többször megfogalmazott kifogásaikat.
"A vita lezárásra azért került sor, mert önök kifogytak a szóból" - mondta a KDNP-s Rubovszky György, aki szerint azért zárták le a vitát, mert már "nem kérünk az önök szóismétléseiből". "Önök adták fel, nincs már mit mondaniuk a törvényhez, csak önöknek köszönhetik, hogy lezártuk a vitát" - mondta fölényesen.
A független képviselőknek is szót ad még Jakab István. Ők megosztják egymás között az időt, elsőként Szűcs Erika a Demokratikus Koalíció nevében szólal fel, és arra kéri a kormányt, hogy vonja vissza a törvényjavaslatot, mert "nagyon súlyos következményei lesznek".
"Vagyunk egy páran, akik nem utáljuk önöket zsigerből, úgyhogy engedjék meg, hogy megjegyezzem, nagyon méltatlan, ahogy ezt a vitát lezárták" - mondta a kormánypártoknak Ivády Gábor független képviselő, aki a rendelkezésére álló időt arra használja ki, hogy a javaslatnak a szakszervezeteket nehéz helyzetbe hozó részeit kritizálja.
Kétféle típusa van a vitának: az egyik, amikor egy közösség együtt megpróbálja megtalálni a legjobb megoldást - mondta Kara Ákos fideszes képviselő, aki szerint ma nem ez történt a parlamentben. Szerinte majd az idő fog dönteni a Munka törvénykönyve felett, és arra kérte a képviselőket, hogy támogassák azt..
Jakab István most jelentette be, hogy a korábbi döntésnek megfelelően az országgyűlés lezárta a Munka törvénykönyvéről szóló vitát, ezért most Czomba Sándor államtitkár következik, aki elmondja a zárszót. "Ki-ki nézze meg videón, hogy mi történt itt az elmúlt tíz órában, és ki volt mellette meg ki nem" - kommentálta az államtitkár a vitát.
"Egy kis vizet esetleg, képviselő úr?" - kérdezte Czomba Sándor a felszólalása közben bekiabáló szocialist képviselőktől. Czomba épp arról beszélt, hogy ne érveljenek azzal az ellenzéki képviselők a javaslat ellen, hogy milyen sok módosító javaslat született hozzá, mert annak nagy része "duplikáció", szerinte ugyanazokat a javaslatokat benyújtotta az MSZP és a Demokratikus Koalíció is. "Ez már döfi!" - mondta erre.
Czomba szerint az ellenzék félelmei alaptalanok: nem csökken a szabadság, megmaradnak a szakszervezetek jogai is, csak az Európában is kirívó gyakorlatokat szüntetik meg. "Fontos számunkra, hogy a parlament nagy többséggel fogadja el a javaslatot, de ennél fontosabb, hogy a munkaadók és a munkavállalók nagy többsége fogadja el" - mondta.
Jakab István az államtitkár felszólalása után bejelentette, hogy ezzel a hétfői napirend végére értek, az ülés lezárása előtt még következnek a napirend utáni felszólalások, így öt percre szót adott egy jobbikos képviselőnek, aki "Mi lesz veled magyar vidék?" címmel jelentkezett felszólalásra. "Amikor benyújtottam a kérésemet, nem sejtettem, hogy ilyen körülmények között fogom előadni" - mondta a képviselő, aki arról beszél, hogy bizonytalan a magyar gazdák sorsa.
A kormány álláspontját Ángyán József államtitkár fejti ki a napirend utáni felszólalás témájáról. "Addig egyet is értünk, hogy egy kirabolt vidékkel van dolgunk" - mondta Ángyán, aki szerint az első másfél év ilyen körülmények között csak a tűzoltásról szólhatott. "Amíg a hajó süllyed, nem lehet a fedélzeten rendet tenni" - mondta, de megírgérte, hogy újjá fogják építeni a vidéket.
Jakab István megköszönte a képviselők munkáját, és lezárta a hétfőn délben elkezett november 28-i ülést. A keddi ülés 15 perc szünet után kezdődik.
A keddi ülés az eredeti tervek szerint reggel nyolc órakor kezdődött volna. Első napirendi pontként a költségvetéshez érkezett módosító indítványokról fog dönteni a parlament, a törvényjavaslat tárgyalása Matolcsy György zárszavával kezdődik. A fél napos csúszás miatt egyelőre nem világos, hogy tudják-e tartani ezt a tervet.
Lassan letelik a szünetre szánt tizenöt perc, de az ülésterem egyelőre szinte teljesen üres, csak egy-két képviselő és a gyorsírók ülnek a helyükön.
Az LMP-s Scheiring Gábor masszírozza a fejét
Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke megnyitotta a parlament keddi ülésnapját. A teremben alig vannak képviselők, szinte teljesen üresek a padsorok. Először a napirend előtti felszólalások következnek.
Elsőként Vágó Gábor LMP-s képviselő kapott szót, aki a hajléktalanok problémáival kapcsolatban jelentkezett szólásra, de arról beszél, hogy "sokat akar a szarka, de nem bírja a farka": a kormány képtelen tartani a maga által diktált tempót.
Vágó Gábor szerint gazdasági fordulatra lenne szükség, mielőtt végképp dúsgazdagokra és szegényekre szakad szét az ország. "Nem csak Matolcsy Györgyről van szó, mert ő már egy politikailag halott ember" - mondta. Szerinte a mai nap bebizonyította, hogy az ellenzék le tudja törni a kormánypártok úrhatnámságát, és azt, hogy a kormány nem bír az erejével.
A kormány nevében Cséfalvay Zoltán államtitkár válaszol, szerinte a mai nap azt is megmutatta, hogy a képviselők nagyon fáradtak, mert ha már napirend előtti felszólalásra jelentkezik, "jó lenne egy témára koncentrálni", Vágó pedig legalább hármat érintett a beszédében. Az államtitkár elsorolja, hogy a kormány álláspontja szerint mit tettek már eddig a devizahitelesek megsegítésére, valamint azt is, hogy szerintük a piac azt jelezte nekik - a Munka törvénykönyvével kapcsolatban -, hogy végig kell vinni a megkezdett reformokat.
"Csodálatos dolog itt beszélni ebben a gyönyörű épületben" - kezdte napirend előtti felszólalását a fideszes Bartos Mónika, de kiderült, hogy nem a saját érzéseiről beszél, hanem a múlt heti tudományos konferencia egyik résztvevőjének mondatát idézte. Arról beszél, mennyire nagyszerű volt a konferencia, majd jelezte, hogy nem vár választ a kormánytól.
A magyar falvak sorsáról beszél napirend előtt Tóbiás József MSZP-s képviselő, aki szerint a kormánypártok faluromboló programot kezdett, és ellehetetleníti a 2000 fő alatti falvak életét azzal, hogy a tervek szerint az ilyen településeken nem lesz majd önálló hivatal. "Ki segíti majd az asszonykórusokat, a futballcsapatokat?" - kérdezte Tóbiás. A kormány szerint ilyen megoldás korábban is volt, nem újdonság, amit terveznek, hivatal lehet, csak jegyző nem lesz. "Amikor arról beszél, hogy leáll az élet, legállnak a civil szervezetek, akkor nem tudom mást mondani: riogat és hazudik" - mondta Tóbásnak Ángyán József államtitkár.
A szocialist kéivselők folyamatos bekiabálásokkal kísérik Ángyán József államtitkár hozzászólását, aki arra kérte az képviselőket, hogy hallgassák végig. "Biztos találunk nyugtató is itt a teremben" - mondta a bekiabálóknak.
Bár a keddi napirendben külön beírták, hogy a költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokról szavazás és javaslat megtárgyalása az előterjesztő Matolcsy György gazdasági miniszter felszólalásával kezdődik, a napirend előtti felszólalások után Lezsák Sándor bejelentette, hogy "az előterjesztő zárszó a részletes vita után már elhangzott", egyből a szavazások következnek.
A költségvetéshez benyújtott módosító javaslatok részletes vitája utána Lezsák Sándor állításával ellentétben Matolcsy nem mondott zárszót. Korábban, november 17-én az akkor elnöklő Latorcai János alelnök azzal zárta le a részletes vitát, hogy a kormány majd most kedden reagál az abban elhangzottakra. "Államtitkár úr jelezte, hogy a határozathozatalok előtt kívánnak majd válaszolni a vitában elhangzottakra" - mondta akkor Latorcai.
Az [origo] tudósítója szerint az államtitkár ötvenedik születésnapjára kapta az órát a honvédelmi minisztertől.
Miután elmaradt Matolcsy György zárszava, a parlament szavazni kezdett a módosító javaslatokról - az első csomagok közül csak azokat fogadták el, amelyeket támogatott a kormány, az ellenzéki javaslatokat nem. A határozathozatal várhatóan hosszan elhúzódik, a szavazások eredményéről későbbi cikkeinkben számolunk majd be. Percről percre közvetítésünk ezzel véget ért.