Orbán Viktor: Nem számít a népszerűség
2014. december 12. 07:37
A megyekártyákat vezetjük be, ennek folyománya, hogy fizetősek lesznek az útszakaszok. Mindez a magyarok érdeke, mert az éves matricadíjhoz képest sokkal olcsóbban autózhatnak azok, akik rendszeresen ugyanazt az útvonalat használják.
Bús Balázs óbudai polgármesterrel még egyeztetni kell a Megyeri híd miatt, de ezt is megoldjuk.
Akik átmennek Magyarországon, nem tudnak megyei matricát venni, ők az M0-son is fizetni fognak. Valójában tehát a magyar embereket védjük meg ezzel az intézkedéssel.
Egyelőre nagyobb a költségvetési hiány, mint a bevétel, bár haladunk a nullás költségvetés felé. Jó irányban vagyunk, de egyelőre minden fillérre, így az M0-s használatából származó bevételre is szükségünk van.
A gyermekszegénységet fel kell számolni! 3 éves kortól az általános iskola végéig biztosak lehetünk benne, hogy a gyerekek nem éheznek. Szomorú, hogy korábban ezt nem sikerült megadni a magyar gyerekeknek, de hát többek között azért is dolgozunk, hogy a gyerekeink jobban éljenek.
Három év múlva lesz a következő kampány, addig nem számít a kormány népszerűsége, csak a megfelelő munka. Az állandó csihi-puhi lehetetlenné teszi a mindennapi munkát.
A Fidesz elnöke is vagyok, tehát érdekel a politikusok népszerűsége, de a kormánytagoknak ezzel nem kell foglalkozniuk, ők csak végezzék a munkájukat!
Senki sem örül annak, ha az utcán randaságokat skandálnak róla, de minden tüntetésnek örülni kell, hiszen ezt akartuk 1989-ben. Szabadon lehet tüntetni. Hát most megkaptuk.
Annyi szamárságot hallani, hogy hihetetlen! Hogy mi történjen egy gyerekkel, mindig a szülők mondják meg. Mi a szülőknek felkínálnánk egy szolgáltatást, hogy a szülők kérésére elvégezzünk egy drogtesztet. Ennyit segítenénk a szülőknek.
Magyarországon a drogmaffia folyamatosan növekszik. Megjelennek olyan szerek, amelyek óriási veszélyt jelentenek. Aki drogot fogyaszt, arra nem lehet számítani a drogellenes küzdelemben, ezért van szükség a közszereplők tesztelésére is.
A Testvériség gázvezeték működése is veszélybe kerülhet Ukrajna destabilizációja miatt. Magyarország nemzeti érdeke, hogy Ukrajnát kikerülve is érkezzen gáz az országba. Január 1-jén áll üzembe a szlovák-magyar gázvezeték, amin keresztül először érkezhet nem orosz eredetű földgáz az országba. Az a stratégiám, hogy minden szomszédos országból érkezzen gázvezeték Magyarországra. Lassan jutunk el az energiabiztonsághoz.
A parlament elfogadta azokat a törvényeket, amelyek a paksi bővítéshez kellettek. A mostani szerződéskötés csak ennek a folyamatnak a következő lépése volt. Bizakodó vagyok, mert egy ugyanilyen technológiájú erőműről a finnekkel is megállapodtak az oroszok, így már nem egyedüli EU-országként szerződtünk le az oroszokkal.
Most megkezdődik egy jogi eljárás. Minden lehetőség adott, hogy fair eljárásban az amerikaiak bemutathassák a bizonyítékaikat. A sompolygásból átlépünk a világos beszéd világába. Aki vádol, vádoljon, aki védekezik, védekezzen!
Két dolgot kell az országnak elérnie: folytatni kell a nemzeti érdekek politikáját, befelé pedig nyugalmat, kiegyensúlyozottságot kell teremteni, hogy a magyarok derűvel élhessék az életüket. A remény indokolt, hiszen haladunk abba az irányba, hogy ledolgozzuk évtizedes lemaradásunkat a Nyugat felé. Lépésről lépésre közelít a gazdaságunk az európai átlag felé, ami nyugalommal töltheti majd el a magyarokat.
És már be is fejeződött az Orbán Viktorral folytatott rádióbeszélgetés.