Munkatársunk arra is rákérdezett, hogy a novembertől bevezetett egészségügyi elektronikus rendszer kapcsán, melyek az első tapasztalatok. Lázár János elmondta, hogy lépcsőzetesen élesítik a rendszert, amelyet a belügy és az emberi erőforrások tárcája dolgozott ki. A folyamatokban 100 ezer egészségügyi dolgozó vett részt, nekik a kormány nevében a köszönetét fejezte ki. Szerinte negyedévnek kell eltelnie ahhoz, hogy lássák az első eredményeket, de kiemelte, hogyha a program sikeres, akkor azt ki fogják terjeszteni. "Óriási előlépés az átláthatóság, a finanszírozás és fenntarthatóság szempontjából. Meggyőződésem, hogy a digitalizáció a modernizálás és az állampolgárok elégedettsége terén az egyik legfontosabb eszköz" - húzta alá.
A krónikus gyógyszerhiányról szóló híreket úgy kommentálta, hogy azok valóságtartalma egyelőre kétséges, az EMMI-től kértek tájékoztatást az ügyben. "Tájékozódunk, és mindent megteszünk azért, hogy ne legyen az ellátásban fennakadás" - közölte.