Mutatjuk a koronavírus-járvány terjedésének fejleményeit - Élőben az Operatív Törzs tájékoztatója
2021. március 29. 11:41
Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 920 347 fő a beoltottak száma, ebből 689 392 fő már a második oltását is megkapta.
7263 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 641 124 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 189 többségében idős, krónikus beteg, így a halálos áldozatok száma 20 161 főre emelkedett.
Április 8-ig meghosszabbították a mostani védelmi intézkedéseket - jelentette be Kiss Róbert. A rendőr alezredes közölte, hogy a kormány az Operatív Törzs javaslatára döntött így. A határokon is megmarad a határellenőrzés.
Kiss Róbert elmondta 1898-an szegték meg a maszkviselési szabályokat a hétvégén.
Kiss Róbert szólt arról is, hogy a hétvégén egy vendéglátóüzletet zártak be ideiglenesen. 1481 személy szegte meg a kijárási tilalmat a hétvégén - tette hozzá. A korridorokon 251 intézkedés volt.
17 292 hatósági házi karanténtt rendeltek el a hétvégén. A határátkelőkön zökkenőmentesen lehet közlekedni. Tavaly óta 556 büntetőeljárás indult a járványüggyel kapcsolatban, és ebben 112 személyt hallgattak ki.
Müller Cecília elmondta, hogy egy hét alatt a korábbi héthez képest 13 százalékkal nőtt az új fertőzések száma, és ezzel párhuzamosan nő az aktív fertőzöttek száma is. Az országos tisztifőorvos közölte, hogy nagyon sokan vannak kórházban. Rendkívül leterheltek a kórházak - tette hozzá.
Müller Cecília elmondta, hogy mindenáron el kell kerülni a fertőzést, mivel senki sem tudja, hogy nála, hogyan zajlik le a betegség, ráadásul tovább is tudja adni a vírust. Soha ekkora nem volt az egyéni felelősség kérdése - tette hozzá. Most is nagy fegyelmezettség kell, mert ha nem fertőződünk meg, akkor az egészségügyet sem terheljük.
Az országos tisztifőorvos elmondta, hogy a favipiravir életet menthet, ha idejében adják. Éppen ezért a gyógyszert a háziorvosok is felírhatják, és egy újabb lépéssel mindenki rendelheti már. Müller közölte, hogy mára már közel 56 ezer dobozt rendeltek belőle.
Az oltások rendben zajlanak, már több mint 1,9 millió ember kapta meg legalább az első védőoltást - mondta Müller Cecília. Az idővel futunk versenyt, így akit megszólítanak, az oltassa be magát. Az első oltást követően is egy jelentős védettség alakul ki - tette hozzá.
Müller Cecília elmondta, hogy 250 ezer adag Szputnyik V vakcinát szabadítottak fel hétfőn. Ez egy korábban beszállított adag, rendben van, felhasználható. Folyamatosan érkeznek az oltóanyagok - tette hozzá. Az óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozók kampányszerű oltása következik. Éppen ezért mindegyikük regisztráljon ma éjfélig.
Müller Cecília elmondta, hogy a honvédségi oltóbuszok segítségével is zajlik a vakcináció. A Nógrád megyei Nőtincs településen oltottak először - tette hozzá. Itt is szükséges a regsiztráció - mondta az országos tisztifőorvos. Vagy négy, vagy öt busz fog oltani mindennap Nógrád megyében. Nagyrészt kis településeken - mondta a szakember. A következő napokban is Nógrád megyeében oltanak majd.
A kismamák és a szoptató édesanyák is konzultáljanak az orvosaikkal, ők tudják meghatározni a kockázati szinteket az oltással kapcsolatban - mondta Müller Cecília. Ha időpontot kapnak az oltási pontra, akkor vigyenek igazolást, vagy kiskönyvet magukkal. A második és harmadik trimeszterben ajánlják a védőoltást.
A szennyvízben a koronavírus örökítőanyaga igazolja, hogy 100 százalékban a brit mutáns van jelen - mondta Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos közölte, hogy országos átlagban a koronavírus örökítőanyaga stagnál, de vannak olyan települések, ahol enyhe emelkedés van. Salgótarján, Budapest agglomerációja, Szeged, Székesfehérvár esetében van enyhe növekedés - tette hozzá.
Minden nap vannak fiatalok az áldozatok között - mondta Müller. Az idősek aránya folyamatosan csökken a betegek között. Életveszélyes, ha nem egy háztartásba tartozók összeverődnek maszk nélkül - mondta a szakember. A hétvégén is volt példa arra, hogy sokan összeverődtek - tette hozzá. Ne zsúfolt helyekre menjünk - hangsúlyozta a szakember.
Müller Cecília kérdésre azt mondta, hogy azon idősek, akik már a második védőoltást is megkapták, azok vegyék figyelembe, hogy 100 százalékos védettséget semmilyen oltást nem ad. Gondolni kell azokra, akik nem védettek még, és minden szabályt be kell tartani.
Senki sem érezheti magát biztonságban a vírus terjedésétől, mindenki kűszködik Európában - mondta a szakember. Müller Cecília közölte, hogy rendkívül intenzíven terjed a járvány. Nyílvánvalóan egyre nő a védettség, de nincsen 100 százalékos védettség.
Véget ért az Operatív Törzs tájékoztatója, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.