A szocialista titkosszolgálat, a Belügyminisztérium III.-as főcsoportfőnöksége utolsó, 1989. június 30-án készült teljes félévi jelentése szerint 1989 közepén 164 900 megfigyeltet tartottak nyilván - állította a hvg.hu által megkérdezett Varga László történész, aki 1995-ben a Belügyminisztérium Iratfeltáró Bizottságának tagjaként találkozott a jelentéssel és jegyzeteket készített róla.
Még 1989 első félévében is 2029 főt vettek újonnan nyilvántartásba és kezdtek megfigyelésükbe a történész szerint. Ekkor még 410 személy ügyében folyt bizalmas nyomozás. Figyelő ("F"-)dossziét 1212 "társadalmi rendre veszélyes egyénről" vezettek. A titkosszolgálatoknál emellett 1364 intézményekre, üzemekre, illetve meghatározott témákra vonatkozó, úgynevezett objektum dosszié volt.
A hálózatban összesen 7940 főt foglalkoztattak, derült ki a jelentésből. Közülük 1041 volt titkos munkatárs (tmt) - ők voltak a legmegbízhatóbbak, elvi meggyőződésből végezték munkájukat -, 6700 volt titkos megbízott (tmb) - még ők is többnyire elvi meggyőződésből működtek együtt -, továbbá 199 ügynök - őket általában kényszerrel, zsarolás útján szervezték be, illetve anyagi haszon reményében vállalták a munkát. 1989 első félévében 229 új beszervezés történt, közülük 76-an tagjai volt az MSZMP-nek.