2005. augusztus 9-én Debrecenben, a Petőfi téren lévő hotel recepciósa tett bejelentést, mely szerint késő este ismeretlenek, miután rendőrnek öltözve bejutottak a hotelszobába, bántalmaztak, ütlegeltek, fojtogattak egy 63 éves külföldit. Ezután megkötözték az áldozatot és elvitték ékszereit és a pénzét, összesen hárommillió forint értékben.
A kórházba szállított sértett a bántalmazás következtében - az orvosi vizsgálat alapján - az arcán és felsőtestén zúzódásos sérüléseket, állkapocs és bordatörést szenvedett, és jobb szemének látása megromlott - áll a rendőrség közleményében.
Az ismeretlen elkövetők ellen rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, és forrónyomos kutatás. A nyomozók kiderítették, hogy a bűntényt valószínűleg a szomszéd szobában megszálló férfi és nő követte el, akik az események után a sértett táskájával sietve távoztak a szállodából. A 33 éves hajdúbagosi férfi és a 23 éves vámospércsi nő már korábban hasonló bűncselekmények miatt voltak büntetve.
A kórházban lévő sértett fényképről történő felismerésre bemutatás során a két személyben felismerte bántalmazóit, akiket a hotel recepciósa is beazonosított - közölte a rendőrség. A debreceni kapitányság elfogatóparancsot adott ki a rejtőzködő elkövetők ellen és augusztus 19-én Vámospércsen elfogták őket. Az elrabolt értékeket eddig nem találták meg.