Lelőtték a Széna téri túszejtőt

Vágólapra másolva!
A terrorelhárító rendőrök akciója során halálos lövést kapott az a fegyveres rabló, aki péntek délután több embert túszul ejtett a budapesti Széna téri OTP bankban. Az akció során két ügyfél (egy férfi és egy nő) megsérült, a rendőrség szerint mindketten fel fognak épülni. A rendőrök szerint a támadó férfi túl agresszív volt ahhoz, hogy tárgyalással oldják meg a krízishelyzetet.  Ez volt az első eset Magyarországon, hogy bankrablás közben túszokat ejtettek.
Vágólapra másolva!

Halálos lövés érte a túszejtőt, amikor terrorelhárító rendőrök behatoltak a budapesti Széna téri OTP bankba. A férfi előtte órákon át túszokat tartott fogva. A pénteken délután fél 6 után indult rendőri akció előtt füstgránátokat robbantottak, több lövés is eldördült. Az épület gondnoka az [origo]-nak azt mondta, 4-5 lövést hallott. Az [origo]-nak sikerült beszélni az akcióban részt vett túsztárgyalóval, de nem kívánt nyilatkozni, és még a nevének a közléséhez sem járult hozzá.

A rendőrség esti sajtótájékoztatóján közölt részleteket a történtekről. A Budapesti Rendőr-főkapitányság parancsnok-helyettese, Tóth Gábor elmondta, 15 óra 29 perckor riasztotta a rendőrséget a bankban lévő egyik túsz hozzátartozója, aki értesült a rablásról. Tóth elmondása szerint egy maszk nélküli férfi ment be a bankba, Parabellum típusú fegyverét ráfogta az őrre, és követelte, hogy adja át fegyverét. Amikor az őr erre nem volt hajlandó, akkor a falba lőtt - mondta a parancsnok-helyettes, aki szerint a biztonsági ember ekkor teljesítette kérést, és átadta fegyverét.

A bejelentést követő harmadik percben érkeztek meg a járőrök - folytatta Tóth -, így a rablónak nem maradt ideje arra, hogy összeszedje a pénzt, és elmeneküljön. A rendőrök megjelenésekor ugyanakkor páran ki tudtak menekülni a bankból, és a rablót is rá tudták beszélni a járőrök, hogy engedjen el még néhány embert. Ez után öt túsz bezárkózott egy irodahelyiségbe - mondta a parancsnok-helyettes, így az elkövető mellett három ember maradt: két ügyfél (egy férfi és egy nő) és a férfi biztonsági őr.

Forrás: [origo]
Gergényi is a helyszínen - több képért kattintson ide!

A rendőrök közben lezárták a környéket, a terrorelhárítás pedig elkezdett a túszejtővel tárgyalni, aki azonban a rendőrök elmondása szerint türelmetlen és agresszív lett. A férfi ötmillió forintot kért fél órán belül. Agresszivitását jelezte, hogy többször a plafonba lőtt, és a tárgyaló rendőrre fogta a fegyvert - hangzott el a tájékoztatón. A rendőrség ezért úgy döntött, hogy a túszok védelme érdekében behatolnak az épületbe.

Az akció részleteit Lantos István, a terrorelhárítás vezetője ismertette. Elmondása szerint a támadó kiabált, és látszott rajta, nem azon gondolkodott, hogyan tudna kimenekülni a helyzetből. Első látásra úgy tűnt, nem volt drog vagy alkohol hatása alatt - tette hozzá Lantos.

Pénzátadás közben volt az akció

A behatolást pénzátadás közben hajtották végre. Lantos elmondása szerint amikor a túszejtő meglátta a kommandósokat, le akarta lőni a biztonsági őrt, ekkor az egyik kommandós leadott két lövést. Ez azonban kevésnek volt, a túszejtő ugyanis le tudott adni egy lövést, amely az egyik ügyfél kezét találta el - mondta Lantos, aki szerint ez után a kommandósok még négyszer lőttek a támadóra. Az egyik golyó átment a férfi testén, és megsebesítette a mögötte lévő nőt. Lantos azt mondta, sem a nőnél, sem a férfinél nem ért csontot vagy eret a golyó, így hamar fel fognak épülni.

A túszejtő életét a mentők a helyszínen már nem tudták megmenteni - hangzott el a tájékoztatón. A 40 éves férfi eddig nem volt büntetve. Büntetőeljárás folyt ellene egy agresszív cselekedettel járó ügyben, de az a bírósági ítéletig nem jutott el, így a rendőrség nem árulta el milyen konkrét tettről van szó.

Rokonok várakoztak

A bank közelében az esti órákban hozzátartozók várakozták. Az [origo] tudósítójának az egyikük elmondta, hogy fél négyre ment volna barátnőjéért a bankba, de amikor látta a Széna tér környékén összegyűlt rengeteg rendőrt, már nem tudta a lányt elérni mobiltelefonján, azóta is a bank közelében várakozik.

Fotó: Pályi Zsófia
Nézzen több képet a helyszínről!

A házban tartókodó egyik lakó arról számolt be nem sokkal az akció előtt, hogy a belső udvaron, a hátsó kijáratnál mereven állt 4-5 kommandós, akik gépfegyvert tartottak a bank hátsó ajtajához. Az utcán pedig azt látta, hogy egy mentős kivett egy hordágyat a mentőautóból. Az épület gondnoka elmondta, hogy a rendőrök előzőleg az ő segítségét kérték az épület kiismeréséhez, az OTP időközben helyszínre érkezett fiókvezetőjével közösen készítették el az alaprajzot.

"Én is felálltam, és kértem, hogy engem is engedjen el"

A Széna téri OTP-fiókban volt a péntek délutáni fegyveres túszejtés idején egy újságíró is, akit a rabló elengedett. A Független Hírügynökség neve elhallgatását kérő munkatársa a távirati iroda érdeklődésére elmondta: 15.17-kor lépett be a bankba, hogy ügyeit intézze. Az időpontot azért tudja ilyen pontosan - mint mondta - mert erről egy jegyet kapott. "Amikor beléptem a bankba, a férfi már bent volt, és nem látszott, hogy fegyver lenne nála. Egyszer csak előhúzott egy komoly revolvert és közölte, hogy bankot fog rabolni, de ne féljünk, mert nem bánt senkit" - emlékezett vissza az újságíró. Mint mondta, a bankrabló a biztonsági őrtől elkérte a pisztolyát, de az nem adta, erre a feje mellett belelőtt a falba. Az őr ekkor átadta a pisztolyát, így már három fegyver volt a bankrablónál, aki a bankban lévő pénzt követelte.

Este, a nyomozás folyamán derült ki, hogy a túszejtő két maroklőfegyverrel indult rabolni, a biztonsági őr fegyvere a harmadik volt, amivel a túszokat fenyegette - mondta el Zsombók György, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatóhelyettese.

A szatyrot félig-meddig teletömték pénzzel, de a bankrabló kevesellte, és követelte, hogy a páncélszekrényből is adják neki oda. Hiába hivatkoztak a bank alkalmazottai arra, hogy a páncélszekrényt időzár védi, azt mondta, megvárja azt a két percet - emlékezett vissza a szemtanú. Hozzátette: a bankrabló azt is közölte velük, hogy ha rendőrségi riasztás történik, elsőként agyonlövi az őrt, aztán a pénztárfőnököt, és váltig hangoztatta, hogy az ügyfeleket nem fogja bántani.

Ekkor megérkeztek a rendőrök, az ügyfelek és alkalmazottak lekuporodtak a földre, volt, aki reszketett is. Aztán egy nő már nem bírta tovább a feszültséget, felugrott és azt mondta, engedje el őt a rabló. Erre a bankrabló elengedte. Én is felálltam, és kértem, hogy engem is engedjen el. Először nem akart, aztán a hasamba tartott pisztollyal kikísért a bejárathoz - emlékezett vissza az újságíró.

Fotó: Pályi Zsófia
Nézzen több képet a helyszínről!

Elmondta: a férfi mintegy 180 centiméter magas, barna hajú, átlagos-erős testalkatú volt, viseltes öltözékben. Nem volt rajta álarc, de egy színezett lencséjű szemüveget viselt. A bankrabló zaklatottan viselkedett, és amikor új ügyfél érkezett a bankba - a bankrablás ideje alatt - a pisztolyát elrejtette, és beengedte az új ügyfeleket. Az újságírót a rendőrök bevitték a Gyorskocsi utcai rendőrségi épületbe, ahol tanúként kihallgatták.


Közlekedési káosz alakult ki

A Széna tér környékét a túszejtés ideje alatt teljesen lezárták. Tudósítónk szerint sok járókelő veszekedett a posztoló rendőrökkel, amiért nem tudtak áthaladni a téren. A Mammut üzletházba sem engedtek be senkit. Nem járt a 4-es, 6-os villamos sem, a környéken több utcát lezártak. A rendőrség a Széna térnél leállított villamosokkal akadályozta meg, hogy a bankot valaki megközelítse. A villamosok emellett azt a célt is szolgálták, hogy ha esetleg lövöldözésre kerül sor, akkor a golyók ne találják el a bámészkodókat - mondta egy rendőr tudósítónknak.

A bankfiókkal szomszédos gyógyszertár munkatársa az [origo]-nak azt mondta, hogy 15 óra körül kezdődhetett a bankrablás. A patika bezárt, mert a rendőrök azt mondták nekik, hogy fegyveres van az épületben. A gyógyszertár munkatársai lövéseket nem hallottak, csak a kiérkező rendőrautók szirénázását hallották. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője a távirati irodával azt közölte: a rendőrség kérésére tűzoltó autók indultak a helyszínre, ennek okát azonban nem fedte fel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!