Aljasság és nosztalgia: könyvek Kádár Jánosról és koráról

Kádár János a Szovjetunió kegyelméből Magyarországot irányító állampárt első embere volt 1956 és 1988 között, nevét történelmi korszak viseli. Erről a korról egyre kevesebbet tudunk, hiszen felejtenek és meghalnak a tanúk, ugyanakkor egyre többet is, azoknak a kutatóknak, újság- és emlékíróknak a jóvoltából, akik újabb és újabb szempontokból vizsgálják az időszakot.

Kovács Éva (szerk.):
Tükörszilánkok. Kádár-korszakok a személyes emlékezetben
Szerkesztette MTA Szociológiai Kutatóintézet / 1956-os Intézet, 348 oldal, 2900 Ft

Célkitűzés
A tanulmánykötet nem a Kádár-korszakról, hanem a Kádár-korszakra való emlékezés sémáiról, a személyes emlékezőmunka különböző stratégiáiról szól, amelyekkel az interjúalanyok az életútról szóló beszámolóikban az életrajzot átalakítják, átszínezik, hangsúlyait átrendezik, részben módosítják. Szó van arról is, hogy melyek a tipizálható emlékezésstratégiák mögött kitapintható történeti és szociálpszichológiai okok és ezek hogyan hatnak a mai társadalmi folyamatokra. A kötet szerkesztője és az egykori tanítványokból kikerült fiatal kutatócsoport arra volt "kíváncsi, hogy a Kádár-korszak emlékezete mennyiben és miként szervezi a jelenkori társadalmat".

Megvalósítás
Az életinterjúkhoz kiválasztott alanyok olyan társadalmi csoportokból kerültek ki, amelyek "létezése elsősorban a jelenben és nem a múltban releváns": így az etnikai csoportok közül németek, szlovákok, szerbek és horvátok, zsidók, cigányok; a társadalmi csoportok közül arisztokrata származásúak és a mai hajléktalanok, valamint - a Kádár-korszakot "elszenvedő" csoportokétól eltérő viszonyukat a szerkesztői tagolással is elkülönítve -a rendszer úgynevezett kiszolgálóival és az országot 45-ben vagy 56-ban elhagyó, a rendszerváltás után hazatelepült "disszidensekkel" is készültek interjúk. A korlátozott terjedelemben közölt, tipikus történetek a múltról mesélnek, de általában nem az az igazán érdekes, amit elmondanak, hanem az, ahogyan a beszélők mai társadalmi státuszaiknak megfeleően megalkotják és újraalkotják a saját múltjukat. Az interjúidézeteket megszakító és összegző értelmezések csak ritkán történeti kommentárok, főleg a mából tükröződő Kádár-korszakok konstrukcióit, azok működésmódját értelmezik - több-kevesebb sikerrel. Az interjúalanyoktól idézett részletek nyomtatásban közölt átiratai szigorúan nem-szerkesztett szövegek, melyek az élőbeszéd szaggatottságát, sajátos fordulatait, hibáit híven őrzik - néhány esetben kissé túlzottan is.

Forrás: MTI

Nosztalgia
A kötet a Kádár-korszak nosztalgia-közhelyének természetrajzát adja. Az életinterjúk sorából egyre világosabb, hogy a rendszeresen visszatérő nosztalgia-motívumnak nincs köze a múlt valóságához, hanem a jelen társadalmi státusától meghatározott emlékezet-munka egyik alapformája. A fiatalság, a biztonság, a közösségi értékek és társaik nem a korszak valós jellemzői: az a szerepük az emlékezésben, hogy az egyén számára feldolgozhatóbbá tegyék a fiatalság, a régi életformák és értékek elvesztését. Látjuk a saját magáról beszélő embert, semmi különöset nem mond, mégis drámája van. A kötet fő problémája ugyanakkor az életinterjú-elemzésekbe való "beavatkozási" szintek bizonytalansága. Az okos(kodó), gyakran csak bölcsésznyelven ugyanazt elismétlő megszakításoknál nemegyszer rossz érzése támad az olvasónak: hogy jön ahhoz a szerző, hogy infantilizálja, értékelje, leleplezze a beszélőt? Az elemzők némelyike csúszkál a hétköznapi pszichologizálgatás és a szociológiai értelmezés pályái között. Ugyanakkor több példa van a kötetben arra is, hogy pszichologizálás nélkül is le lehet vonni érvényes és érdekes következtetéseket.

Tanulság
Az "ellopott élet" a tanulság. Az élettörténetek közül soknak az az egyik legjellemzőbb vonása, hogy hiányzik belőlük 20-30 év. A Kádár-korszakot megelőző időre tehető gyerekkor után Pali bácsi eseménytelenné teszi az életét, így nincs is tovább mit mondania róla, az interjúelemzés az életút-beszámoló rejtett hiányait tárja fel. "A történésnélküliség nem a nyugalomé, hanem a kisemmizettségé, az értelmetlenné tett mindennapok elmondhatatlansága." A Kádár-korszakhoz érve az élettörténetek gyakran elhallgatnak, a hétköznapi élet valamiért (és itt nem ügynökmúltra, bűntudatra kell gondolni) nehezen elbeszélhetővé válik. Az arisztokrata Erzsébet életútjából rádöbbenünk, hogy a Kádár-korszak "feloldotta a nemességet mint társadalmi csoportot", és nagyon sokaktól elvette a gyökereiket.

Kárpáti András