Újabb gyanúsítottja van az oroszlányi gyilkosságnak: a bíróság egy 40 éves asszonyt helyezett előzetes letartóztatásba. A Komárom-Esztergom Megyei rendőr-főkapitányság pénteki tájékoztatása szerint a nőre a már korábban meggyanúsított két fiatalember tett terhelő vallomást, szerintük ugyanis az asszony vette rá őket a rablásra.
A két fiatalember január közepén vert halálra egy 77 éves férfit Oroszlány Nyíresdűlő nevű külterületén, majd két fiatal lánnyal (egyikük csak 13 éves, ezért nem büntethető) kifosztották a házát. A vérbefagyott idős emberre a szomszédok találtak rá. A nyomok egy családi házhoz vezettek, a rendőrök meghallgatták a családfőt, és házkutatást is tartottak náluk.
A házban több olyan ruhaneműt is lefoglaltak, melyeken vérnyomokat találtak. Mint kiderült, a család két tagja nem töltötte otthon az estét. Egyikük végül bevallotta, hogy négyen mentek a házhoz, két lány ismerősüket is magukkal vitték. A férfit leütötték, a kertbe vonszolták, ahol tovább ütlegelték. A két fiatalember százezer forint zsákmányra számított, de pénzt nem találtak, így tojást, fagyasztott húst és egy gázpalackot vittek el. Az [origo] helyszíni riportját az ügyről itt olvashatja.