Gyarapodó Magyarország 2002-2010 címmel könyvet jelentet meg a Táncsics Alapítvány az elmúlt nyolc év szocialista kormányzásának eredményeiről. A kötetet április 8-án Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, az alapítvány elnöke fogja bemutatni egy nyilvános sajtórendezvényen. Az MSZP ugyanezen napon, április 8-án tartja országos kampányzáró rendezvényét Miskolcon.
A politikus környezetéhez tartozó, névtelenséget kérő forrásunk szerint a két melléklettel kiegészített könyv megjelentetésének célja az volt, hogy valós adatokat tegyenek közzé az elmúlt nyolc év kormányzásáról. A könyv nem csak az alapítvány szerint a Gyurcsány-kormány által elért eredményekről szól, hanem "Medgyessytől Bajnaiig" mindhárom szocialista kormány tevékenységéről - tette hozzá.
A könyvben "a teljesség igénye nélkül, de a fő fejlesztési irányok megmutatásával" veszik számba az elmúlt években történt autópálya-építéseket, óvoda- és iskolafelújításokat, szakképzőközpont-átadást vagy gátépítést. Forrásunk szerint tartalmaz ezen kívül egy kronológiát is az elmúlt nyolc év fontos belpolitikai és diplomáciai eseményeiről. Foglalkozik azzal is, mi minden történt ebben az időszakban a kultúra vagy a sport területén.
Gyurcsány Ferenc könyvbemutatójával egyidőben az alapítvány honlapjára, a kapcsolat.hu-ra kikerül a kiadvány anyaga még több képpel. A politikus környezetéhez tartozó forrásunk szerint ennek ellenére arra számítanak, hogy nagy siker lesz a könyv, amely 10 ezer példányban jelenik meg. Az MSZP-ben házon belül is terjesztik majd, de bolti forgalomba is kerül, az ára nagyjából kétezer forint lesz.
A lemondása után a nyilvánosságtól visszavonult egykori miniszterelnök az elmúlt hónapokban egyre aktívabb. Az [origo] korábban beszámolt arról, hogy járja az országot, és egy sor zártkörű pártrendezvényen, fórumon vesz részt. Februártól már nyilvánosan is szerepelt, először a Belvárosi Szabadegyetemen tartott előadást többek között az őszödi beszédről, majd március 19-én az elmúlt időszakot értékelő beszédet mondott a Magyar Demokratikus Charta nyilvános rendezvényén (az erről szóló tudósításunkat itt megnézheti).
Gyurcsány tavaly márciusban mondott le a kormányfői posztról, majd a pártelnökségről is. Ezt követően júliustól vette át a Táncsics Mihály Alapítvány vezetését, amely az MSZP melletti pártalapítványként tudományos tevékenységet folytat, tanulmányokat, kutatásokat készít.