A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Így ütik Karácsonyt saját szavazói

KARÁCSONY Gergely; KUNHALMI Ágnes; NÉMETH Angéla; GYURCSÁNY Ferenc ÁLTALÁNOS KULCSSZÓ beszél ellenzék főpolgármester-jelölt kampányzáró rendezvény Közéleti személyiség foglalkozása polgármesterjelölt politikus politikusnő SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY vála
Budapest, 2019. október 12. Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, Németh Angéla újpalotai polgármesterjelölt és Kunhalmi Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő, választmány elnök (b-j) az ellenzék XV. kerületi kampányzáró rendezvényén 2019. október 12-én. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Nehéz szavakat találni arra a baloldali szappanoperára, amelynek pénteken szem- és fültanúja lehetett a magyar közvélemény. Karácsony Gergely gyáva, a tőle megszokott magyarázkodással jelentette be, hogy félreállították a Gyurcsány-show-ban. Az igencsak kínosnak mondható, egyórás csúszással induló, közel másfél órás sajtótájékoztatónak nevezett szenvedés alatt szétszedték a baloldali kommentelők a főpolgármestert. Összegyűjtöttük a legérdekesebb baloldali véleményeket a nevetséges bohózat újabb fejezetéről.
Vágólapra másolva!

Karácsony szavazói enyhén szólva sem tartják hősiesnek a visszalépést.

Forrás: Facebook

Van, aki úgy véli, hogy óriási csalódást okozott neki Karácsony. Más aljasnak nevezi azt, hogy a második helyezett a harmadik javára lép vissza.

Forrás: Facebook

Van, aki a háta közepére sem kívánja már őket.

Forrás: Facebook

Sajátjai vádolják a hatalom megszerzésére való törekvéssel Karácsonyt.

Forrás: Facebook

A dühös baloldali szavazók nemcsak azt üzenték meg, hogy inkább Gyurcsánynéra szavaznak ezután, hanem azt is, hogy nagyon mérgesek, és elegük van.

Karácsony Gergelynek befellegzett. Már Gyurcsány sem sugdos a fülébe Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Forrás: Facebook

Van, aki dühében azt írta, hogy Karácsony cserben hagyta az embereit. Persze, tegyük hozzá, a döntést eddig sem Karácsony hozta, a visszalépésről is Gyurcsány döntött.

Forrás: Facebook

Egyre jobban kiábrándulnak a baloldali főpolgármesterből a saját szavazói.

Forrás: Facebook

Van, aki azt is felvetette, hogy Karácsony a főpolgármesteri pozícióra is méltatlan.

Forrás: Facebook

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!