Két tucat migránst vitt magával a bedrogozott román embercsempész

bilincs, rendőrség, illusztráció
illusztráció
Vágólapra másolva!
Elsőfokon közel 4 év börtönre ítéltek, és több, mint 7 évre kitiltottak az országból egy román embercsempészt, akit Kiskunfélegyházánál értek tetten, amint 24 migránst szállított. A rendőrök a férfinál amfetamint is találtak, majd megállapították azt is, hogy többfajta drogot fogyasztott. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyészség szerint a férfi súlyosabb büntetést érdemel.
Vágólapra másolva!

A román embercsempész december 16-ra virradó éjjel

egy román kisteherautóval a szerb-magyar határ közelében felvett 24 afgán migránst, akik más embercsempészek segítségével jutottak át a határon.

A férfi a migránsokkal Ausztriába indult. A kisteherautó raktere teljesen zárt volt, sem ablakai, sem ülései nem voltak. Ezáltal

a szellőzés sem volt biztosítva, ami a az utasoknak rendkívül kényelmetlen volt.

Közel egy óra utazás után, december 16-án hajnalban Kiskunfélegyháza közelében a rendőrök igazoltatták a kocsit, majd elfogták az embercsempészt és a migránsokat.

A sofőr ruhájában celofánba csomagolt port is találtak, melyet lefoglaltak. Később a szakértő megállapította róla, hogy amfetamin.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a férfi

korábban speedet és extasyt is fogyasztott.

A kép illusztráció Forrás: Police.hu

A kiskunfélegyházi ügyészség március 21-én embercsempészet és kábítószer birtoklása miatt bíróság elé állította a férfit.

A bíróság

3 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, és 7 év 4 hónapra kiutasította magyarországról. Az ítélet nem jogerős,

az ügyész hosszabb börtönbüntetés és kiutasítás érdekében fellebbezett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!