Nyomásgyakorlás a gyermekvédelmi törvény miatt

VARGA Judit
Gödöllő, 2021. október 5. Varga Judit igazságügyi miniszter nyilatkozik a sajtónak a Digitális technológia és mesterséges intelligencia - az igazságszolgáltatás új kihívásai Európában címmel rendezett igazságügyi miniszteri konferencia előtt a Gödöllői Királyi Kastélyban 2021. október 5-én. A tanácskozást az Igazságügyi Minisztérium és az Európa Tanács szervezte a Miniszteri Bizottság soros magyar elnöksége keretében. MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
A döntés élő bizonyítéka annak, hogy Brüsszel visszaél a hatalmával, az ítélet egy újabb nyomásgyakorlás hazánk ellen, mert a nyár folyamán elfogadtuk a gyermekvédelmi törvényünket - közölte Varga Judit igazságügyi miniszter az uniós bíróság ítéletét követően. 
Vágólapra másolva!

Politikai ítéletet hozott az Unió Bírósága a gyermekvédelmi törvény miatt - írta Varga Judit a közösségi oldalán.

Az igazságügyi miniszter szerint a döntés elő bizonyítéka annak, hogy Brüsszel visszaél a hatalmával.

Brüsszel nem tudja annyiban hagyni, hogy a magyar emberek népszavazáson mondhatják el a véleményüket. A bürokratikus elit nem akarja elfogadni a magyarok szabad döntését és véleményét -zárul a nyilatkozat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!