Magyar Péter és a luxusbaloldal legnagyobb botrányai

Magyar Péter, MagyarPéter, részeg, botrány, magyarpéterbotrány
Vágólapra másolva!
Alig két hónap telt el a választások óta, de Magyar Péter máris a figyelem középpontjába került a luxus életvitelével és a sorozatos botrányaival – írta meg a Magyar Nemzet. Magyar bulizott a Sziget Fesztivál VIP-részlegében, de a budapesti alvilág luxus lokáljában is rendezett privát bulit. Ezt megelőzően pedig egy belvárosi luxus szórakozóhelyen vonaglott, fiatal lányoknak tett ajánlatot, majd pedig a pikáns eseteket filmező férfit megütötte, elvette a telefonját és a Dunába dobta miután erőszakkal eltávolították a szórakozóhelyről botrányos viselkedése miatt. Nem Magyar Péter az első aki urizál. A magyar baloldal imádja a luxust. Nemcsak hogy imádja, egyenesen kérkedik vele.
Vágólapra másolva!

Magyar Péter alig lépett be a magyar politika színére, máris botrányt botrányra halmoz a bulijaival és a luxus életvitelével. Az elmúlt hetekben nemcsak a Szigeten, de az EFOTT-on, a Lockban és az Ötkertben is luxusbulikat tartott. Mindezt úgy, hogy közben másokat vádol luxus életvitellel, továbbá hazudik erről a követőinek.

Egészen magas áron az all inclusive ellátás, korlátlan italfogyasztással (Forrás: Sziget.hu) Magyar Péter
Egészen magas áron az all inclusive ellátás a Szigeten, ahol Magyar Péter bulizott Forrás: Sziget.hu

Magyar imádja a luxust és a fiatal lányokat

A baloldali figura nemrég a Sziget Fesztivál VIP-részében bulizott a barátival. A buli során jégbe hűtött pezsgővel és külön asztalnál hallgatta a fesztivál fellépőit – írja a Magyar Nemzet. Magyar a fentebb leirtakkal összhangban kínosan ügyelt arra, hogy a szimpatizánsai előtt ne derüljön ki ez, azonban a 24.hu nevű portál fotói buktatták le a nagyzoló politikust.

A lap arról is ír a Metropol alapján, hogy számításaik szerint több százezer forintra rúghattak a költségek, mivel Magyar a 78 ezer forintos jegyből a barátainak is szerzett. A költségek a Metropol számításai szerint több százezer forintra rúghattak, hiszen a nagyjából 78 ezer forintos jegyből Magyar Péter nemcsak magának, hanem a barátainak is szerzett.

 Másfél héttel korábban a budapesti alvilághoz köthető luxus-szórakozóhelyen, a budai Lockban tartott Magyar „privát Tisza-partit”.  Az előzetesen meghirdetett partira csak azok léphettek be, akik regisztráltak, de ők is csak a borsos „támogatói” díj megfizetése után. Egy kiszivárgott videó tanúsága szerint a pártelnök ezen a bulin is kihasználta az ismerkedési lehetőségeket, és látványos, beizzított tánccal igyekezett közelebb kerülni egy hölgyhöz. 

Azt érdemes tudni erről a lokálról, hogy évek óta hírhedt a budapesti éjszakai életben. Korábban a magyar alvilág egyik vezéralakjáé, a rettegett Vizoviczki Lászlóé volt a hely. A bűnözőt 2020-ban jogerősen hét és fél éve fegyházbüntetésre ítéltek. Magyar Péter a választások után, július elején az Ötkert nevű szórakozóhelyre ment bulizni, ahol hatalmas botrányt okozott. A baloldali politikus kiskorú lányoknak tett ajánlatott. Az esetről készület videón az látható amint Magyar részegen vonaglik, egy fiatal lány lába között átbújik. Ezt követően Magyar elvette az esetet videózó férfi telefonját, majd kétszer megütötte. 

Miután erőszakkal eltávolították a férfit a szórakozóhelyről, utána a Dunába dobta a telefont, azonban a rendőrség búvárok segítségével visszaszerezték a telefont, majd kinyerték a bizonyító felvételeket a kínos esetről. Ezután egy buszmegállóban is videóra vették, ahogyan foltos nadrágban tántorgott az éjszakában.

magyarpéter, buli, lock
Magyar igyekezett minél közelebb kerülni egy fiatal nőhöz.
Fotó: Ripost

Mandulával töltött angolna, Riviéra

A lap emlékeztet arra, hogy az ilyen esetek nem példa nélküliek a hazai baloldal életében. A magyar baloldal szeret urizálni és imádja a luxus életvitelt. A söjtöri ebéd néven elhíresült ügy például a Medgyessy-kormány által 2003. október 18-án, a Zala megyei Söjtörön, Deák Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából tartott kihelyezett kormányüléssel kapcsolatban robbant ki. A kormány tagjai és a meghívottak számára a budapesti Mágnáskert étteremből szállították a felszolgált ebédet. A program több millió forintba került. Az ebéd az alábbi fogásokból állt: 

  • mandulával töltött angolna, 
  • pácolt fogasfilé és fokhagymás parajjal tekert harcsa, 
  • erdei gombaleves kakukkfüves vadhúsgombóccal, 
  • házias borjúsült pirított borjúmájjal, 
  • rigójancsi, 
  • gesztenyekupola, 
  • diós holdacska. 

Akkor a baloldal azzal védekezett, hogy nem volt a környéken olyan étterem, ami száz vendéget ellátott volna. Azonban a Magyar Hírlap lebuktatta őket. Megkeresésükre több vendéglő is közölte, hogy vállalták volna a rendezvényt, továbbá képesek lettek volna ellátni a vendégeket. Az MSZP-s érában több tíz millió forintot emésztettek fel a Honvédelmi Minisztérium (HM) kasszájából a szocialista politikusok egzotikus kiküldetései.

 Vadai Ágnes, a HM akkori parlamenti államtitkára, a DK jelenlegi országgyűlési képviselője egy év alatt közel tizenöt hivatalos útra utazott el a szaktárca pénzén. A célállomások között olyan helyszínek is szerepeltek, mint a francia Riviérára, Monacó, a napfényes Görögország vagy Spanyolország.

Jacht, luxusvillák, luxusóra 

Érdemes felidézni azt a három évvel ezelőtt történt esetet is, amikor egy napig volt elérhető az Instagramon Tüttő Kata, Karácsony helyettesének a nyaralási videója. A videó a görögországi Zakynthoson készült.

Az MSZP-s főpolgármester-helyettes nyaralt – a videót egy nap után eltávolították
Az MSZP-s főpolgármester-helyettes nyaralt – a videót egy nap után eltávolították (Forrás: Képernyőfelvétel)

A közösségi oldalra feltöltött videó tanusága szerint Tüttő a tengerből emelkedett ki lóháton. A Ripost akkor felkeresett egy görög utakkal foglalkozó utazási irodát, ahol kiderült: több százezer forintot kértek egy ilyen, néhány órás lovaglóprogramért.

A Metropol írta meg két évvel ezelőtt, hogy Korányi Dávid, Karácsony Gergely embere és a Soros-hálózat egyik magyarországi kulcsfiguárja  New York egyik legelegánsabb nyegyedében egy lulxus-felhőkarcolóban lakik. Olyan penthouse lakásban lakott, amelynek a bérleti díja minimum havi 6100 dollár, azaz átszámítva közel kétmillió forint. 

Az épületben a portál akkori cikke szerint van spa, klubszoba, könyvtárszoba, fitneszterem, fedett medence, jó néhány ötcsillagos szállodát is megszégyenítő szolgáltatás. 

Érdemes megemlíteni emellett Mártha Imrét, a budapesti közműholding vezérigazgatóját is, aki előszeretettel posztol luxusóráiban, luxusnyaralásról, luxusépületekből, csinos hölgyek társaságában. A milliárdos Gyurcsány-fiókáról ráadásul kikerült az internetre egy videóklip is a legnépszerűbb videómegosztó felületre, amelyben szegények munkájáról dalolgatott. 

„Mókázz, nevess, hogy pénzt keress” – énekelte  Mártha Imre a Tanulj meg, fiacskám, komédiázni! című dalban. Igaz, Zerkovitz Béla szerzeményében többek között olyan sorok is vannak, hogy „Magaddal törődj csak, más senkivel!”, amit a jelek szerint a közművezér egy időben meg is próbált is teljesíteni. 

Az említett videót IDE kattintva tekinthetik meg.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!