Klaniczay Gábor

Boszorkányok, bűnbakok: hogyan működik a vádaskodás logikája?

III. A boszorkány fogalmának történelmi változásai

Definíciókban nem szűkölködünk, az emberek mindig is tudni vélték, milyenek, mit csinálnak a boszorkányok, sőt sokan azt is, hogy közvetlen környezetükben kik azok. Ezek a definíciók azonban korról korra jelentősen különböznek, s e különbségeknek nagy kihatása volt arra, hogy lett-e belőlük boszorkányüldözés vagy nem. Itt lesz jelentősége a történeti vizsgálódásnak. A boszorkányság történetének egyik első "klasszikusa", a német Joseph Hansen 1900 körül a következő meghatározást javasolta. A boszorkányok "elsősorban női nemből való személyek, akik szövetséget kötöttek az ördöggel, hogy segítségével kárt okozzanak embertársaiknak, eretnek szektába szerveződnek, rendszeresen részt vesznek az ördög elnökletével rendezett éjszakai boszorkányszombaton, ezekre az összejövetelekre az ördög segítségével a levegőben repülve érkeznek, és ott egymással és az ördöggel fajtalan nemi kapcsolatba bocsátkoznak". A kora újkor képzeletvilágát, mint Hans Baldung Grien metszete (9. ábra) mutatja, valóban hatalmában tartotta a boszorkányszombat színes és borzongató mitológiája. Ehhez azután számos hagyományos hiedelemkör kapcsolódott - a szerelmi és a termékenységvarázslás különböző formái, a mágikus gyógyítás elemei, az ördögfolklór, a tündérregék, a samanisztikus elképzelések motívumai, vagy egyszerűen a falusi népünnep egyféle fordított tükörképe, mint ez egy 1570 körül készült genfi festményen látható (10. ábra). Az ördöggel szövetkező, boszorkányszombatra járó, titkos szektát alkotó boszorkányok rémképe azonban korántsem öröktől való, a történeti kutatások feltárták, hogy csupán a középkor legvégén, a 15. században jelent meg.

9. ábra

10. ábra

A koraközépkor, bár ismerte a boszorkányhit különböző formáit, azt "babona"-ként elutasította. A késő római idők pogány "babonái" ellen harcoló kora középkori egyházi emberek ebből a szempontból szkeptikusabbak voltak számos utódjuknál. A kora középkori bűnbánó kézikönyvek azt írják: "... néhány elvetemült, ördögtől megrontott asszony, démoni illúziók és képzelődések csábítására azt hiszi és hirdeti, hogy az éjjeli órákban bizonyos állatokon kilovagolnak Dianával, a pogányok istennőjével, és az asszonyok megszámlálhatatlan sokaságával. Az éjszakai csöndben hatalmas földi távolságot tesznek így meg, engedelmeskedve úrnőjük parancsának, szolgálatára állva, amikor csak szólítja őket... A papok hirdessék ki minden szószékről, hogy ez teljességgel hamis szóbeszéd, s az efféle képzelgéseket nem isteni, hanem gonosz szellemek ültetik az emberek fejébe." E szkeptikus jellemzés Canon episcopi néven bekerült a legjelentősebb 12. századi kánonjogi gyűjteménybe, Gratianus Decretumába, s így Európa-szerte ismertté lett. A koraközépkori egyház tehát az "éjjel-járó", Dianával levegőben lovagló asszonyok mitologikus képzetében elítélni való babonát látott, akárcsak a striga-hiedelem egészében. Ennek lecsapódása figyelhető meg a magyar Könyves Kálmán (1095-1116) híres törvényében is: "A nem létező boszorkányok ügyében ne legyen eljárás" (de strigis quae non sunt, ne ulla quaestio fiat - I. 57.), amiben persze tévedés valamiféle különleges "felvilágosultság" jelét látni, hiszen e téren a magyar törvény a kor konszenzusát tükrözte, nem kizárva ugyanakkor a boszorkányság egy másik típusa, a mágikus eszközökkel rontó "maleficium" törvényes üldözését (vö. Decretum Colomani Regis I. 60.).