Erősen túlzó, elfogult vélemények jelentek meg a magyar médiában a sakálokról az utóbbi hónapokban – közölte a WWF magyarországi szervezete. A sakál megjelenése és újbóli megtelepedése természetes folyamat. A ragadozó alig nagyobb termetű a rókánál, testtömege mintegy tíz-tizenkét kilogramm. Elsősorban kisebb emlősökkel, köztük pockokkal és elhullott állatokkal táplálkozik, így fontos szerepe van abban, hogy a természeti tájak egészségesek maradjanak – magyarázza a természetvédő szervezet.
„Sajnálatosnak tartjuk, hogy a médiában valamennyi hazai ragadozófajt időnként veszélyes fenevadként mutatnak be, ami meglehetősen távol áll a valóságtól” – mondja Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője. „A hiúzok, farkasok, rókák és az aranysakál is fontos szerepet töltenek be a természetben a növényevő állatok selejtezésével, a dögök eltakarításával, a túlszaporodó kártevők gyérítésével. Sokan tudatlanságból, alaptalan félelemből, vélt vagy valós érdekből az irtásukat szorgalmazzák. A fokozottan védett hiúz és farkas esetében ez bűncselekmény, a róka és az aranysakál állományát ugyanakkor törvényes keretek között jelenleg is lehet szabályozni.”
Aranysakálra jelenleg korlátlanul lehet vadászni, sőt egész évben csapdázható. Az állatokat ugyanakkor tilos megmérgezni, mert ez számos más emlős- és madárfajt veszélyeztet.
A sajtóban megjelent hírek és vélemények ellenére a sakálok csak minimálisan hatnak a nagyvadfajokra, tehát az őzre, a szarvasra és a vaddisznóra, mivel legfeljebb a fiatal egyedeket képesek elejteni. Valós tény ugyanakkor, hogy a Kárpát-medencében e három patás vadfaj részben éppen a ragadozók kipusztítása miatt szaporodott túl, és emiatt képesek jelentős károkat okozni a mezőgazdaságban és az erdőkben.
Egyre több a vadbaleset az utakon, és a kullancsfertőzések is annál gyakoribbak, minél nagyobb a patások állománya. A műkedvelő vadászokból élő vadásztársaságok ugyanakkor abban érdekeltek, hogy maradjon a magas vadlétszám, ezért a vadállomány elhanyagolható mértékű csökkentése is a ragadozókkal szembeni haragot táplálja – írja a WWF.
Az aranysakál őshonos Magyarországon, de mindig csak ritkán fordult elő az országban. Utolsó ismert példányát 1942-ben ejthették el, de az 1970-80-as években már ismét megjelent pár fiatal hím példány, majd 1994-től gyorsan visszatelepedett a faj (erről korábbi cikkünkben olvashat). A kistermetű, a kutyafélék családjába ragadozó alaposabb megismeréséhez több kutatásra lenne szükség. A megbízható adatok alapján aztán ki lehetne dolgozni a kezelési terveket a sakálokkal való együttélésre – állapítja meg a szervezet.