A Kaktusz már virágzik a Belvárosi Színházban!

Vágólapra másolva!
Az Orlai Produkciós Iroda 2019. december 3-án tartja legújabb bemutatóját: Abe Burrows Pierre Barillet és Jean Pierre Gredy színdarabja alapján íródott világhírű művét, a Kaktuszvirágot a Jászai Mari-díjas Novák Eszter rendezi a Belvárosi Színházban. A fergeteges humorú komédia főszerepében Kovács Patrícia és Ötvös András lesz látható, mellettük színpadra lép többek között Schruff Milán, Józsa Bettina / Gombó Viola Lotti és Hunyadi Máté / Rohonyi Barnabás is.
Vágólapra másolva!
Forrás: Pénzes Kristóf

A sokak által ismert történet Julianről, a jóképű, sikeres fogorvosról szól, aki olyannyira félti függetlenségét, hogy képes azt hazudni fiatal barátnőjének, Tonynak, hogy felesége és gyermekei vannak, csak hogy ne kelljen véglegesen elköteleződnie. Azzal persze nem számol, hogy a szertelen fiatal lány a kapcsolatuk egy pontján úgy dönt, hogy inkább öngyilkos lesz, semmint hogy szeretői státuszban tengesse napjait. Julian ettől persze annyira megijed, hogy azonnal megígéri neki, hogy feleségül veszi. Igen ám, de ahhoz el kell válnia a nem létező feleségétől, akivel Tony mindenáron találkozni akar... A fogorvosnak nincs más választása, a végtelen szigorú és fegyelmezett asszisztensét, Stephanie-t kéri fel, hogy játssza el a szerepet...

A komédia zenés feldolgozása számos alkalommal volt már látható a hazai színpadokon, ám a Broadway-változat most először kerül bemutatásra Magyarországon, amely alapján a nagy sikerű film is készült Walter Matthau és Ingrid Bergman főszereplésével. Tonit Goldie Hawn játszotta, aki alakításáért megkapta a legjobb női mellékszerelőnek járó Golden Globe-, majd Oscar-díjat 1970-ben. Az Orlai Produkciós Iroda előadásában ezt a szerepet most Józsa Bettina / Gombó Viola Lotti alakítja, Julianként Ötvös András, Stephanieként pedig Kovács Patrícia lép majd színpadra.

Forrás: Pénzes Kristóf

Az Orlai Produkciós Iroda számos előadásában színpadra lépő színművésznő a Deszkavíziónak adott interjúban elmondta, hogy annak ellenére, hogy egy rendkívül megterhelő időszakot él át a sűrű napirendje miatt, nagyon élvezi a próbafolyamatot, és örömmel merül el a szigorú asszisztensnő karakterében. „Sok olyat játszottam a színházi pályámon, amit én hattyú-történetnek nevezek: valaki elindul valahonnan, és aztán a tapsrendre a nézők egy teljesen másik embert látnak. Ilyen volt egyébként a Mindent Éváról is, de még sorolhatnám. Ezeket nagyon szeretem, olyan valakit csinálni, aki átveri a nézőt egy picit, aki nem olyan, mint amit gondolnak róla. Ilyen értelemben nagyon jó kaland nekem most a Kaktuszvirág. Annak meg különösen örülök, hogy Ötvös Andris a partnerem. Játszottunk már sokat együtt, de ilyen szinten még sosem voltunk egymásra utalva. Érdekes azt is látni, hogy Esztert hogyan inspirálja Andris, ők még nem dolgoztak eddig együtt. Tanulságos azt látnom, hogy hogyan tudnak egymásra figyelni, hogy mit hoznak ki egymásból.” – mondta.

Forrás: Pénzes Kristóf

A darab rendezője, Novák Eszter olyan anyaghoz akart mindenképp nyúlni, amely már a címével is képes felkelteni a nézők érdeklődését, és amely amellett, hogy az emberi viszonyokról tud újat mondani, lehetőséget nyújt a benne szereplő színművészeknek humoruk és játékosságuk megcsillogtatására is. „Szerethető történetről van szó, én úgy hívom ezt, hogy lélektani bulvár. Egy nagyon jól megírt, hihető, és jól képviselhető, de mégis mulatságos és elrajzolt történet egy megrögzött agglegény fogorvosról, egy “aggleány” fogorvosi asszisztensről, szeretői viszonyokról, a házasságtól való félelemről, féltékenységről.” – mondta a Jászai Mari-díjas rendezőnő.

A felhőtlen szórakozás szinte borítékolható, hiszen az első percben elinduló hazugságlavina számos abszurd, ám ettől végtelenül vicces szituációt teremt, amitól a nézők hasukat fogják majd a nevetéstől. A bemutató december 3-án 19 órától lesz a Belvárosi Színházban, ám aki esetleg lemarad róla, az se keseredjen el, hiszen idén összesen öt (4-én, 9-én és szilveszter két alkalommal is), januárban pedig négy alkalommal lépnek színpadra a kiváló színészek, hogy felejthetetlen szórakozást nyújtsanak a közönségnek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!