Idén körtéből készül a nemzeti összetartozás pálinkája

Vágólapra másolva!
A Gyulai Pálinkafesztivál keretein belül három éve indult el egy újfajta kezdeményezés, a Nemzeti Összetartozás Pálinkája. A járványügyi helyzet a rendezvényt sem kímélte, a szervezők kétszer is nekifutottak, de a jogszabályokat betartva, idén a legjobb minőségű, illatos és zamatos italok fesztiválja is elmarad.
Vágólapra másolva!
Forrá:Gabriel Janos

Nem marad el viszont a Nemzeti Összetartozás Pálinkája ceremónia, úgy gondolják ebben az évben ez kiemelt jelentőséggel bír. „2020 hazánkban a nemzeti összetartozás éve, június 4. a Trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója. Ebben az esztendőben még kiemeltebb figyelem irányul minden ilyen jellegű eseményre, így szűkebb körben, a járványügyi szabályokat, ajánlásokat maradéktalanul betartva, de megrendezzük az eseményt szeptember 17-én!” – mondta Bora Imre, a Gyulai Pálinkafesztivál igazgatója.

3 éve arról beszélgettünk Barabás Attilával, a Magyar Pálinka Lovagrend elnökével, hogy valamit létre kellene hoznunk, amivel maradandót alkothatnánk, tehetnénk a pálinkáért, így valamelyest a nemzeti összetartozásért is – emlékszik vissza Bora Imre arra, hogyan született meg a Nemzeti Összetartozás Pálinkája. Úgy gondolom, hogy ez az ital egy valódi nemzeti kincs és mint ilyen tökéletesen alkalmas arra, hogy kifejezzük vele az összetartozást „- mondja hozzátéve, hogy az igyekezetbe némi nehézséget vitt az, hogy a pálinka minőségét a törvény óvja. Eszerint a pálinka szó használatát csak színtisztán magyar gyümölcsből készült italra engedélyezik. Pedig, ha azt mondjuk a világon bárhol, hogy pálinka, rögtön tudják, hogy magyarok vagyunk. Ez a második leggyakrabban használt ránk jellemző szó, mert amikor megkérdezik, hogy a magyarokról mit tudnak, akkor a futballikon, Puskás megemlítése után rögtön a pálinka következik.

Forrás: Gabriel Janos

Azonban az Összetartozás Pálinkájaként a hazai pálinkákon mellett a határon túli magyar lakta területeken főzött párlatokat is házasítanak egy nagy, nyílt hordóban. „Igazából pont ezért ez inkább egy szimbólum, törvény szerint nem hívhatnánk pálinkának az italt. Ám a tapasztalat azt mutatja, hogy a köznyelv nem igazán így működik, hiszen pálinkának hívja az itthoni, de a szomszédos párlatokat is. Úgy gondolom, hogy még egyetlen barátunkat sem hívtunk át úgy, hogy gyere, kóstoljunk meg egy jófajta párlatot”- mondja Bora Imre. Így tehát a Nemzeti Összetartozás Pálinkájában hazai kereskedelmi főzdék, anyaországbeli bérfőzetők és magánfőzők párlatai, de vajdasági, erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, és muravidéki párlatok is bekerülnek. Az így született „pálinkát” aztán megszenteltetjük, majd sorszámozott palackokba kerül, amelyet díszdobozban átadják azoknak a köztiszteletben álló személyeknek, akik szerintük a Kárpát-medencei magyarságért a legtöbb áldozatot hozták.

Elsőként a barack éve, tavaly a szilva éve volt, idén a körte került a középpontba. Az elképelésünk az volt, hogy próbálunk minden évben egy hagyományos magyar gyümölcsöt kiemelni a fesztiválon, amelyhez igazodik minden kísérőprogram. A fesztivál idén sajnos elmaradt, de a körte ezen az eseményen főszereplő lesz.

Forrás:Gabriel Janos

Bár a fesztivál elmarad, azt megtudtuk, hogy szintén megrendezésre kerül 18-án az immár 21 éves rendezvényhez kapcsolódó Brillante – 2020 Nemzetközi Párlat Verseny ünnepélyes eredményhirdetése is, hiszen a lelkes nevezők hónapok óta várnak az eredményeikre. Itt öt kategóriában hirdetnek győztest, kiderül kié a legjobb magánfőzött-, és bérfőzetett párlat, ki a legeredményesebb magán- és bérfőzető, illetve kihirdetik a legeredményesebb bérfőzde címét is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!