Avril Lavigne visszafiatalodott

Kinőtte a dark-korszakát Avril Lavigne, és új lemezén ismét tinédzsernek hangzik, pedig már 22 éves. Ezzel szemben a Nine Inch Nails világvégét vízionálva tér vissza korábbi önmagához, míg Patti Smith feldolgozásokkal jelentkezik. Ugyanezt teszi az eddig főleg producerként ismert Mark Ronson, ám ő sokkal bátrabban nyúl a hozott anyaghoz, míg a lemezajánló végére egy újabb singer-songwriter és egy new rave-nek csúfolt diszkópunk együttes maradt.

Nine Inch Nails: Year Zero

Várakozások: A lemezekkel és a hangzással rendszerint sokat pepecselő, multiinstrumentalista-studiómágus-komponista szerepköréből a színpadon dühöngő, önveszélyes sokk-rockerré átlényegülő Trent Reznor és egyszemélyes zenekara (vagy ha jobban tetszik aliasa) a Nine Inch Nails az indusztriális rockzene talán legfőbb innovátora; ugyan a műfaj már jóval a NIN indulása előtt is létezett, de koncepció, hangzás és minőség terén Reznor máig toronymagasan vezeti a mezőnyt, egyedül talán csak egykori tanítványa, az elsőszámú közellenség szerepébe lassan beleszürkülő Marilyn Manson veheti fel vele a versenyt. A NIN majd' húszéves története során mindössze hat sorlemezzel (amellett pedig jónéhány remix-albummal) jelentkező Reznor sikere legfőképpen abban rejlett, hogy dühös, ijesztő és apokaliptikus, ugyanakkor a maguk bizarr módján, gyakran mégis slágeres szerzeményeivel ugyanúgy képes volt megszólítani a nyitottabb metal-rajongókat, mint az elektronikus tánczenék kedvelőit, vagy éppen az ezredvégi, cyberpunkkal kokettáló goth szubkultúrát. Munkássága pedig - a már említett Marilyn Mansonon kívül - olyan, egymástól minden tekintetben igen távol eső művészeket inspirált, mint Johnny Cash (aki gyakorlatilag Hurt című NIN-dal ihletett átértelmezésével búcsúzott ettől a világtól) vagy épp Kovács Ákos.

Eredmény: A Year Zero már a megjelenése előtt, a hozzá kapcsolódó, egészen egyedülálló módon felvezetett és kivitelezett gerillakampánnyal felhívta magára a figyelmet; többek között egy weboldal címét rejtő, zenekaros póló-szériával, illetve a világ különböző pontjain hátrahagyott, új dalokat tartalmazó pendrive-okkal, hogy aztán már a megjelenés előtt két héttel streamelhető legyen az egész lemez, úgy ahogy van, mégpedig a hivatalos weboldalról. Maga a lemez egyébként az eredeti elképzelés szerint afféle koncept-album (annak is az első része) és soundtrack, a világ teljes összeomlását és egy új, totalitárius világrend felemelkedését felölelő, rémisztő vízió kísérőzenéje. Ha pedig igazak a hírek, akkor mindebből még valamiféle film is készül, ami nem feltétlenül szerencsés, hisz a koncepció kissé már avas. Viszont, ami a legfontosabb, azaz a zene szerencsére ezúttal sem okoz csalódást; a hangzás sokkal hidegebb, kíméletlenebb és gépiesebb mint a tavalyelőtti, organikusabb With Teeth esetében, ennélfogva slágereket sem igen találunk rajta, a végeredmény pedig a témához illően barátságtalan és rideg, és a hosszú, zajos, már-már a kísérleti elektronika felé mutató instrumentális betétek sem teszik könnyen befogadhatóvá az anyagot. Mindemellett érdemes nekifutni, akár többször is, mert ez a maga nemében még mindig egyedülálló produkció.

Olyan mint: Amilyennek 2007-ben egy indusztriális és apokaliptikus rocklemeznek lennie kell.

Kiknek ajánlható: A köztudottan igen lojális NIN-rajongóknak ezúttal sem kell különösebb ajánlólevél, a többiek meg csak óvatosan.