A fehér rapper - Eminem
Nagyjából Jay-Z-vel egyidőben debütált, és hasonlóan az utcáról került a reflektorfénybe Eminem, azonban életútja és zenéje mégis egészen másképp hangzik. Eminem legszembetűnőbb tulajdonsága ugyanis, hogy fehér, ez pedig kifejezetten hátrányosan befolyásolta a kezdetekben karrierjét a hiphop szcénában, de miután provokatív és őszinte szövegei sorra lenyűgözték a kiadókat, a figyelem középpontjába került.
A fiatal rapper már tinédzserkorában rímeket szőtt és szövegelt barátjának pincéjében, és hamar rájött, hogy ha érvényesülni akar az alapjában véve feketék által uralt stílusban, akkor nyílt küzdelemben kell helyt állnia. Ekkor döntött úgy, hogy élő rappárbajokon fog részt venni, és ezt az időszakot örökíti meg a később róla forgatott 8 mérföld című film. A karrierje akkor indult be, mikor a már nagy névnek számító Dr. Dre kezébe került egy demó felvétele, aki lehetőséget adott neki egy '96-os debütálással. Eminem csak ezt követően szülte meg a sokkal szókimondóbb alteregóját, Slim Shadyt, és az így készült felvételek már sokkal nagyobb siker arattak, hamarosan pedig az új szenzációként ünnepelték a nevét.
A Slim Shady-LP és a rajta szereplő My Name Is áttörő erejű volt, amelyet tovább fokozott a 2000-es Marshall Mathers LP. Ez utóbbi már megjelenésének hetén az egyik valaha létezett leggyorsabb fogyó raplemez lett, és világsztárrá tette a kegyetlenül őszinte szövegű és szürreális humorú fehér srácot. Zaklatott magánélete és a sztárallűrök gyakran voltak a bulvársajtó témái, és 2005-ös lemeze után visszavonult, de továbbra is több számban hallható vendégszereplőként, zenei alapokat szerez, illetve saját kiadóját gondozza.