A nagy visszatérők új lemezei

Régóta pihenő, eltűntnek hitt vagy már-már elfeledett előadók tértek vissza a héten új albumokkal: jó, Bruce Springsteen az utóbbi időben megint aktív, és ezt egy korrekt lemezzel bizonyítja is. Annie Lennoxról viszont már rég hallottunk, ő lemezén a tömegpusztításról énekel (na jó, nem csak arról), viszont a rá jellemző érzelmi töltettel. Katie Melua elvarrja a szálakat mentorával az új lemezén, míg Pete Doherty a Babyshambles albumával mond igent az életre. Edwyn Collins egy majdnem végzetes agyvérzésből menekült meg, a Dashboard Confessional pedig az alapokhoz tér vissza. Lemezajánló.

Edwyn Collins: Home Again

Várakozások: Bár 1994-es világslágerének, a jó eséllyel mindenki által ismert A Girl Like You-nak köszönhetően innen - vagy akár a tengerentúlról - nézve a lassan már az ötvenes éveit taposó énekes-dalszerző Edwyn Collins egy klasszikus one-hit-wonder előadó, a helyzet korántsem ilyen egyszerű. Ez az edinburgh-i születésű úr ugyanis szűkebb hazájában, azaz Skóciában afféle nemzeti hős, a helyi független színtér - amelynek többek között a 2004-ben mindentvivő Franz Ferdinandot is köszönhetjük - egyik keresztapja; a nyolcvanas évek elején-közepén működő, Orange Juice nevű zenekara, bár kommercionálisan soha nem lett igazán sikeres, ma már kisebbfajta legendának számít a szigetországi indie-pop illetve poszt-punk történetében. És jóllehet Collins az A Girl Like You után már közel sem tudott ekkorát dobni, egyáltalán nem tűnt el a süllyesztőben: jelentkezett még néhány, a kritika által kimondottan jól fogadott nagylemezzel, belekóstolt a producerkedésbe, és szemmel láthatólag tökéletesen elégedett volt ezzel a félig kultikus-félig sztártátusszal, azonban a két évvel ezelőtti agyvérzés - miközben éppen új lemezén dolgozott - csúnyán belerondított az idillbe. Bár a legrosszabb végül nem következett be, a felépülés ma is tart, Collinsnak gyakorlatilag újra meg kellett tanulnia járni, beszélni, zenélni, minderről pedig dokumentumfilm is készült, így végső soron az énekes még nyert is az ügyön, hisz rég nem kísérte már ennyire felfokozott várakozás és sajtóérdeklődés a munkásságát, mint most.

Eredmény: Ami pedig még ennél fontosabb, hogy a lemez végül megjelent, ami ilyen előzmények után mindenképpen örömteli, a végeredmény ismeretében pedig annál inkább. Aki a Home Again-től valamiféle nagyszabású comeback-et vár, az talán csalódni fog, aki viszont egyszerűen csak jó dalokat, az megtalálhatja a számítását; ugyan túlzás lenne azt állítani, hogy Collins stílusa ezer közül is felismerhető, de ez a mély tónusú, néhol egy felföldi, művészeti főiskolás Johnny Cash-t idéző énekhang azért már tekinthető védjegynek, akárcsak az eklektikusságukban is összefogott dalok illetve a puritán, de fantáziadús hangszerelés. Az első kislemezdalnak választott You'll Never Know (My Love) a maga hatvanas éveket idéző, fülbemászó soul-os popjával és csilingelős, easy-listening-es alapjaival kitűnik már az első körben, de érdemes odafigyelni a többi dalra is. Ezek a néhol folkba vagy countryba hajló hagyományos, 'singer-songwriter-es' szerzemények, illetve a néhány rockosabb, lendületesebb darab pedig mind azt bizonyítják, hogy Edwyn Collins tényleg nem egy babérjain pihenő, egykorvolt underground hős és nem is egyslágeres, öregedő pojáca a kilencvenes évek közepéről, hanem mondjuk a kortársához, a Scritti Politti-s Green Gartside-hoz hasonlóan generációja egyik legszimpatikusabb, majdnem-híres dalszerzője Nagy-Britanniában.

Kiknek ajánlható: Azoknak, akiknek sosem jut eszükbe, ki is énekli az A Girl Like You-t.

Olyan, mint: Szomorú, posztumusz emlékalbum helyett ízléses örömzene.

(SZSZCS)