A nagy visszatérők új lemezei

Régóta pihenő, eltűntnek hitt vagy már-már elfeledett előadók tértek vissza a héten új albumokkal: jó, Bruce Springsteen az utóbbi időben megint aktív, és ezt egy korrekt lemezzel bizonyítja is. Annie Lennoxról viszont már rég hallottunk, ő lemezén a tömegpusztításról énekel (na jó, nem csak arról), viszont a rá jellemző érzelmi töltettel. Katie Melua elvarrja a szálakat mentorával az új lemezén, míg Pete Doherty a Babyshambles albumával mond igent az életre. Edwyn Collins egy majdnem végzetes agyvérzésből menekült meg, a Dashboard Confessional pedig az alapokhoz tér vissza. Lemezajánló.

The Babyshambles: Shotters Nation

Várakozások: Pete Doherty zenekara viszonylagos médiaérdektelenség közepette jelenteti meg második albumát, ami nem azt jelenti, hogy Doherty eltűnt volna a sajtóból, csak most már a drogfüggő botrányhős az, ami érdekli a közvéleményt, nem pedig a gitáros-énekes. A fiatal zenekarok százaira nagy hatással levő Libertines tagjaként a generációja egyik legnagyobb hatású brit zenészének előlépő Doherty a zenekarból történő 2004-es kiválása óta nem könnyen érvényesül. Új zenekara, a Babyshambles első albuma két éve egy rendkívül széteső, csalódást keltő anyag lett, melyet Doherty hiába öntött nyakon a zavaros vízióival a 21. századi "Albionról". Doherty azóta sokadszorra szakított Kate Mosszal, viszont a crackkel egyelőre sajnos nem, így még mindig az a legfőbb hír vele kapcsolatban, hogy éppen újra megpróbál-e leszokni, vagy sem. Ilyen állapotok közepette készült el a Babyshambles második albuma, mely szép csendben jelent meg október első hetében.

Eredmény: "Egyre nehezebb elképzelni, hogy innét Pete Doherty számára még lehet visszaút" - írtuk néhány héttel korábban, de lehet, hogy mégis ránk cáfol. Legalábbis a Shotters Nation egy meglepően összeszedett lemez, amely a 2005-ös Down In Albion káoszához képest nagy előrelépés, és ha az albumok Doherty mentális állapotát tükrözik, akkor igenis van remény. Igaz, azért a Shotters Nation is messze van nemcsak a tökéletestől, de még mondjuk az első Libertines-lemez szintjétől is, mégis, több jól sikerült dal is hallható rajta. Így például az első kislemezdalnak választott Delivery egy feszes, fülbemászó rockdal a Kinks vagy a Jam örökségéből, de a dalok többsége is passzol a két említett zenekaron kívül a Who, a Small Faces vagy az Oasis által fémjelzett brit rockvonalba, és ez nagymértékben köszönhető a volt Clash-gitáros Mick Jonest leváltó producernek, Stephen Streetnek (aki Morrissey és a Blur lemezeivel szerzett magának hírnevet). Van aztán pofátlan lopás is a lemezen (a There She Goes basszusalapja egy az egyben a Cure Love Cats-éből van), de ha következő albumán is akkorát lép előre az előzőhöz képest, mint most tette, akkor még akár nagy dolgok is várhatók tőle.

Kiknek ajánlható: Aki csak a bulvárhírekből ismeri Pete Doherty nevét, azt nem biztos, hogy ez még meggyőzi, de a Libertines rajongóinak nincs mitől félniük.

Olyan, mint: Egy nagy lépés a gyógyulás felé.

(IB)