Nem hibázik a Hives, megfagyott Róisín Murphy

Hiába lógott együtt R&B-producerekkel, és próbálkozott más stílusokkal a Hives, a svédek nem tudnak nem olyanok lenni, mint saját maguk. Róisín Murphy elektropop-dívaként születik újjá Alison Goldfrapp nyomdokain, míg a stadionrocker Stereophonics, a techno-túlélő Underworld és az emo-úttörő Jimmy Eat World hozza a formáját. És feltűnik a lemezajánlóban egy potenciális sztár is, Jack Penate személyében. Az új Bëlga-lemezrol szóló ajánló itt olvasható.

Róisín Murphy: Overpowered

Várakozások: A Moloko énekesnőjeként hírnevet szerzett Róisín Murphy ugyan az észak-angliai Sheffield városából indult világhódító útjára, ám Írországban született, és hiába tartják a britek saját csalogányuknak, ő bizony elsősorban ír énekesnő marad. Miután még 1994-ben feltette élete legfontosabb kérdését ("Tetszik a szűk felsőm?") egy akkor még ismeretlen férfinak egy szórakozóhelyen, az igenlő válasz után kiderült, hogy az illető (Mark Brydon) egy ambiciózus hálószoba DJ, és a páros szakmai és magánéleti kapcsolatára épülve jött létre a Moloko. A triphopból induló, később világslágert is produkáló duó agyafúrt, helyenként szellemes, helyenként inkább idegesítő zenéjével együtt Murphy énekhangja is híres lett, és amikor elváltak útjaik Brydonnal, nem volt kérdés, hogy kettőjük közül ő lesz a keresettebb. Két évvel ezelőtti szóló debütálása, a Ruby Blue viszont nem volt az a nagy áttörés, amit sokan vártak tőle, a Matthew Herberttel készített album kifacsart jazz témáival súlyosbítva nehezen befogadható, kicsit túlzottan is okos lemez lett, és nem is sikerült elérnie a Moloko eredményeit. Ennek ellenére az EMI egy új lemezszerződéssel kínálta meg Murphyt, aki új albumához új segítőtársakat is keresett.

Eredmény: Róisín Murphy második lemezén is az elektronikus tánczenékben jegyzett neveket vonultat fel, így feltűnik itt Andy Cato (Groove Armada) és a Sugababesszel is dolgozó Richard X, akik inkább a slágeresebb elektropop vonalat képviselik, ellentétben az öntörvényű Herberttel. Ennek megfelelően a lemez is hűvös és elegáns elektropopot tartalmaz, melyet azonban ural Murphy sajátos személyisége és összetéveszthetetlen énekhangja. Az első kislemeznek választott címadó dal a Yazoo Don't Go-ját idézi helyenként, és valahogy nem is tűnik véletlennek az idézet, hiszen Murphy sebzett és humánus énekhangja is valahogy úgy viszonyul a gépies alapokhoz, mint ahogy annak idején Alison Moyet (aki szintén a héten jelentetett meg egyébként új lemezt) egészítette ki Vince Clark robotikus szintifutamait. A zenei világ helyenként a Ladytron teuton szintipopját is idézi (Movie Star, Cry Baby), és nagyon nem lehet kikerülni az összehasonlítást a másik elektro-dívává változó, egyéni világot képviselő énekesnővel, Alison Goldfrappal. Akárcsak Goldfrapp, Murphy is érezhetően a húszas-harmincas évek dizőzeként születne újjá legszívesebben, és ehhez most ő is futurisztikus kísérőzenét választ, de kicsit jobban beletenyerelve az elektronikus tánczenékbe. Ezzel a modern, mégsem trendhez kötött hangzású lemezzel Murphy most elérheti azt, amit a Ruby Blue-val nem sikerült, és egy populáris, de mégsem tucathangzású lemezzel bebiztosíthatja pozícióját az elismert mai énekesnők között.

Kiknek ajánlható: Akik szeretik Madonna utolsó tíz évét, ugyanúgy kedvelni fogják, mint akik a Goldfrapp elektropopját fogyasztják nagykanállal.

Olyan, mint: A Moloko, miután pár órát eltöltött egy fagyasztóládában.

(IB)