Visszatérő nehézbombázók, koravén fiatalok

A héten alaposan belelendül a lemezipar, és számos figyelemre méltó album jelent meg. 16 év után tér vissza a megöregedésre genetikailag képtelen B-52s, velük szemben éveket öregedett a Panic At The Disco, sikerrel birkózik meg a Crazy árnyékával a Gnarls Barkley, reményt keltően mutatkozik be a székesfehérvári Jacked, cseles lemezzel hozza a formát a Supergrass és a Raconteurs, matekdiszkóba hív a Foals, és táncparkettre menekül előre a Mystery Jets is a lemezajánlóban.

The Raconteurs: Consolers Of The Lonely

Várakozások: A Raconteurs új lemeze úgy jelent meg, mintha derült égből csapott volna le a villám. Az ugyan sejthető volt, hogy valamikor 2008-ban előállnak valamivel, de a mostani akciójuk mellőzött mindenféle előzetes promóciót és beharangozót. A hirtelen megjelenéssel azt az időt spórolták meg, míg az elkészült anyag hónapokig fekszik egy kiadónál. Ezzel egyrészt megakadályozták, hogy kiszivárogjon az album az internetre, másrészt az újságíróknak szánt promóciós példányokat sem kellett szétküldeni. Nem tartott igényt a zenekar semmiféle előzetes kritikára, s a rosszmájúak szerint ezzel eleve elkerülték, hogy lehúzzák a lemezt még a megjelenés előtt. A White Stripes-frontemberének, Jack White-nak és Brendan Bensonnak a közös szupergruppja 2006-ban jelentette meg bemutatkozó nagylemezét Broken Boy Soldiers címmel. Mivel két zseniális dalszerző került egy zenekarba, a végeredmény is kiválóra sikerült, melyet a kritikák is lelkesen fogadtak. Az azóta eltelt időben Jack White anyazenekarára koncentrált: új lemezt jelentettek meg és turnéztak a White Stripes-szal, míg Brendan Benson már az új Raconteurs-korongra írta a dalokat.

Eredmény: A spontán lemezkiadás ebben az esetben nem rejt magában semmiféle buktatót, sőt mivel ennek nagyobb hírértéke van, mintha már januárban kitűzték volna a megjelenés dátumát, így valószínűleg hozott is valamennyit a konyhára az akció. A lemez tehát néhány hete készült el, s máris a kezében tarthatja (akár virtuálisan is) a hallgató, s egyáltalán nem kell csalódnia. A Raconteurs minden bizonnyal nem attól félt, hogy az előzetes negatív kritikák miatt kevesebben vásárolják meg a Consolers Of The Lonely-t. Az album feszes, dögös és időtlen. A nyitás egyből háttérben húzódó nevetgéléssel és súlyos riffekkel operál, majd Brendan Benson üvölti, hogy halálra untatják. Nyílván nem a lemezre gondol, mert az zakatol tovább, immáron Jack White énekhangjával támogatva az első klipes dalban, a Salute Your Solution-ban, amely akár White Stripes-darab is lehetne. A You Don't Understand Me-ben aztán megnyugszanak a kedélyek, ismét Benson veszi át a mikrofont, s a zongorát is, s ha az előző dal tipikusan Jack White-os volt, akkor ez egyértelműen "Bensonos". A korábbiakban is fellelhető ritmusváltás aztán itt sem marad el, mint ahogy még jó néhány helyen a lemezen. Néhányszor már-már progresszív rockba hajlik az alapvetően 60-as, 70-es évekből táplálkozó gitáros blueszene. A debütáló lemezük stílusjegyeit, a Led Zep-, T. Rex-, Beatles-hatásokat ügyesen tartották meg, sőt még bővítették is többek között a country elemeivel (Old Enough), mexikói fúvósokkal (The Switch And The Spurs), vagy klasszikus blues-balladával (Carolina Drama). A korong 14 számot tartalmaz, s jó eséllyel szerepel majd az év végi listákon a legjobbak között.

Kiknek ajánlható: Akik kedvelik a hatvanas, hetvenes évek garázsrockját és blues alapú amerikai és brit zenéit. A White Stripes-rajongók is bátran hallgathatják a lemezt.

Olyan, mint: Egy sokszínű, változatos korong két karizmatikus frontemberrel, akik jól megférnek egymás mellett. Azonos helyről merítenek ihletet, de különböző formában.

(DG)