A britek legújabb csalogánya negyvenéves kanyarral támad

Az Amy Winehouse ártalmatlanabb verzióját kereső brit zeneipari szakemberek elégedetten hátradőlhetnek, hiszen megtalálták a walesi Duffyt, aki egy elegáns, igazi "kékszemű" retro-soul-pop lemezzel teszi le a névjegyét. Nick Cave bajuszos garázsrockban utazik, a Bauhaus pedig észrevétlenül aktualizált gót rockban, de itt van Greg Dulli és Mark Lanegan ragyogó párosa, a Gutter Twins, és itt van a volt Pavement-énekes Stephen Malkmus szokásos agymenése is.

The Gutter Twins: Saturnalia

Várakozások: Ugyan a név még friss, de a formáció alapjait meghatározó együttműködés már jóval korábbra nyúlik vissza, a tagok patinás előéletéről már nem is beszélve. A Gutter Twins projekt két, hasonló karriert befutott zenészt takar, a kilencvenes évek amerikai - mondjuk így - alternatív rockjának minden tekintetben sokat próbált kívülállóit. A kilencvenes években Greg Dulli az Afghan Whigs, Mark Lanegan pedig a Screaming Trees élén próbált kitörni a nagy pályatársak - Nirvana, Pearl Jam és társaik - árnyékából, jobbára eredménytelenül, így kommercionális sikerek helyett maradt az erős másod- illetve harmadvonal, egy sor, mára klasszikussá (vagy ha jobban tetszik, kultikussá), hivatkozási alappá nemesedett lemez, és két, jelentékeny mennyiségű kokainnal és egyéb drogokkal beszórt életpálya. Dulli a Whigs kifulladása után a Twilight Singers nevű zenekarával bukkant újra a felszínre (legutóbbi nagylemezük két éve jelent meg), a szólómunkáit már majd húsz éve megbízhatóan szállító Lanegan pedig a nagyközönségnek az utóbbi időben leginkább a QOTSA albumokról, vagy esetleg Isobel Campbellel közös nagylemeze révén lehet ismerős.

Eredmény: Az már a Twilight Singers lemezek alapján (melyeken a volt Screaming Trees énekes mindig szívesen látott vendég) is sejthető volt, hogy a Dulli-Lanegan páros igazán nagy potenciállal bír, az indokokat pedig napestig lehetne sorolni; két fennakadt szemű, barázdált képű negyvenes, két rémisztő, ugyanakkor karizmatikus frontember, egymást jól kiegészítő és ellenpontozó karakterek, énekhangok és zenei világ, miegymás. Ha pedig valaki többé-kevésbé tisztában van a főszereplők életművével, az pontosan tudja, hogy mire számíthat; tömény, férfiasan érzékeny, bizarr fekete humorral átitatott, erős és a stílusbeli kilengésekkel együtt is összeszedett lemezanyagról van szó. Az állandóságot Dulli hipnotikus, sebzett és továbbra is hihetetlenül kifejező énekhangja és Lanegan Tom Waits-et is lepipáló, ijesztő hörgése biztosítja, a zenében pedig majd' minden benne van, amit a két frontember az évek során a kokainnal együtt felszippantott.; soul, grunge, blues, pszichedelikus-rock, egy kis elidegenítő hatású elektronika. Nem mindegyik dal tökéletes persze, és a végére kicsit le is ül a lemez, de az olyan dalokért, mint az Afghan Whigs örökségét újrahasznosító God's Children, a goth-rock-os Idle Hands, a borzongató duett Circle the Fringes, vagy az egy pokolbéli Tom Waits-et idéző All Misery/Flowers mindenképpen érdemes legalább egyszer nekiállni az albumnak.

Kiknek ajánlható: Kiégett húszasoknak és újra erőre kapó harmincasoknak.

Olyan, mint: Az "ördögi Everly Brothers" önmeghatározásnál mi sem tudtunk jobbat kitalálni.

(SZSZCS)