Madonna Amerikát támadja

A Warnertől ezzel az albumával szabaduló Madonna letudja a szerződéses kötelezettségeit úgy, hogy neki lehetőleg minél kevesebb dolga legyen a lemezzel. Győzedelmeskedik benne a praktikus gondolkodású üzletasszony, aki most sztárokra bízza a Hard Candy sikerét, mely azonban túlzottan is hallatszik az elsősorban az amerikai piacra szánt albumon. Hosszú szünet után tér vissza a Portishead, melynek harmadik lemeze sötétebb, gépiesebb és nehezebben emészthető a korábbi munkáinál, míg szintén a sötét oldal foglya marad a homlokráncolós hiphopban utazó The Roots. Az év egyik nagy felfedezettje lehet Santogold a visszafogottan multikulti, eklektikus rockzenéjével, míg 27. lemezén is tartja saját szintjét a legendás The Fall. Lemezajánló.

Portishead: Third

Várakozások: A kilencvenes évek egyik legelismertebb előadójának számító Portishead korszakalkotó nagylemeze tizennégy évvel ezelőtt jelent meg Dummy címmel, majd ezt követte 1997-ben a címnélküli második korong. Utoljára 1998-ban jelentkeztek új kiadvánnyal, akkor egy koncertlemez örökítette meg egy New York-i fellépésük anyagát. 1999-ben Tom Jones-szal egy közös dalt vettek fel Motherless Child címmel, Jones Reload albumára, de ezt követően hosszú évekig nem lehetett tudni az együttes létéről. A trip-hop-formáció tavaly novemberben hivatalosan is bejelentette, hogy idén tavasszal új lemezzel tér vissza, ennek megfelelően sokakat tartott izgalomban a bristoli trió új anyaga. Beth Gibbons, Geoff Barlow és Adrian Utley korábban április elejére ígérte a lemezt, ám azóta a hónap végére csúszott a megjelenés időpontja. A nagy kérdés az új lemezzel kapcsolatban, hogy vajon képes-e a zenekar a kétezres évek végén is olyan meghatározóvá válni, mint a kilencvenes évek közepén.

Eredmény: A kérdés jogos, a trip-hop szele már csak néhány helyen lengedez (például Magyarországon), a nemzetközi trendek messzire járnak már a műfaj magjától. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Portisheadnek ne lenne létjogosultsága 2008-ban például egy jó lemezzel. A Third nem okoz csalódást, nagyjából olyan, mint amilyet várni lehetett: élet a trip-hop után, experimentális, absztrakt, dallam- és popmentes, néha már-már filmzenét idéző. Hasonló ahhoz, amikor a Radiohead számolt le saját korábbi pop és rock életével. A korábbi albumokhoz képest jóval elektronikusabb lett a végeredmény, mi pedig utazunk a zenekarral, s ki tudja, hol állunk meg. Izgatottság és nyugalom egyszerre van jelen a tökéletességig csiszolt, szokás szerint sötét tónusú dalokban, melyek még gépiesebbek, mint azt korábban megszokhattuk a triótól, éppen ezért még nagyobb talán a kontraszt Gibbons továbbra is humánus, törékeny énekhangjával. A végeredményt tekintve azonban megállapíthatjuk, hogy a Portishead az első két lemez magas, kiegyensúlyozott színvonalát már nem tudja tartani, inkább új irányokat keres, bár a trip-hop elemek azért így is felfedezhetők, noha átfogalmazva, a kor igényeinek megfelelően.

Kiknek ajánlható: A Portishead rajongóinak minden bizonnyal tetszeni fog, de azoknak is ajánljuk, akik szeretik az experimentális, absztrakt zenét.

Olyan, mint: Egy nyomasztóan hosszú folyosó folyamatosan villódzó neonokkal, omladozó vakolattal és egy bezárt kijárattal.

(DG)