A múzeum sokmilliárdnyi értéket őriz majd a következő hónapokban, hiszen a teljes tárlat biztosítási értéke még úgy is meghaladja a 300 milliárd forintot, ha nem számoljuk azt a 48 képet, amit a múzeum saját, Európa élvonalába tartozó németalföldi gyűjteményéből válogattak be. A kiállítás főműve a legjelentősebb holland festő, Rembrandt A festő önarcképe harmincnégy éves korában címen ismert képe, amit múlt hét pénteken csomagoltak ki a sajtó jelenlétében a múzeum dolgozói.
A 102 x 80 centiméteres olajfestmény önmagában több tízmilliárd forintot érne a műtárgypiacon, ennek megfelelően a kép egy a méreténél másfélszer nagyobb ládában érkezett Budapestre. A csomag magába zárt egy fémtokot, ami alatt további fóliaréteg, fémház és szivacságy védte a művet. Biztonsági okokból nem nyilvános, hogy a képet pontosan mikor és hogyan szállították ide, ahogy a kép falra rögzítésének módjáról sem készülhettek fényképek.
Az ilyen értékű műalkotásokat általában kamionnal szállítják. A zötykölődésből, hosszú ideig tartó rázkódásból fakadó rongálódást egy speciális szerkezet akadályozza meg. Ez érzékeli a mozgást, kompenzálja a rázkódást, így megóvja a képet. „Érzékeny fatábláknál és töredezett vászonképeknél ez jelentősen csökkenti a kockázatot” – mesélte a múzeum videójában Fáy András főrestaurátor.
Az önarcképek Rembrandt művészetében központi jelentőségűek, a holland mester közel hatvan önportrét készített élete során, 22 éves korától egészen öregkoráig. Festők Rembrandt előtt is készítettek önarcképeket, de ő volt az, aki új szintre emelte a műfajt, holott a mai értelemben vett önarckép csak a 19. században, az individuum előretörésével terjedt el.
Az első pár szignón látható L betű Rembrandt szülővárosára, Leidenre vonatkozik, míg a "van Rijn" a művész családneve. Érdekesség, hogy a keresztnevében eredetileg nem volt D betű, csak 1633 után kezdte így írni.
Rembrandt mégis elérte, hogy a képein keresztül a néző betekintést nyerjen érzéseibe, személyiségébe és változatásaiba. Az önportrékészítést az önvizsgálat és önfejlesztés fő eszközének tartotta, csak 1627 és 1631 között hússzor festette le magát.
Korai önarcképein a sikert, gazdagságot hangsúlyozta, idősebb kori képei azonban érzékenyebbek, többet elárulnak a művész belső világáról és problémáiról. Az utolsónak tartott, feltehetően a halála évében készült önarckép az Uffiziből érkezett Budapestre.
A tárlat csúcsműve, A festő önarcképe harmincnégy éves korában című kép különlegessége, hogy Rembrandtot a karrierje csúcsán, öntudatos, már-már önelégült úrként mutatja be. Rembrandt saját magát egy aprólékosan kidolgozott, páratlanul megfestett 16. századi – tehát körülbelül száz évvel korábbi – ruhában ábrázolja, megfelelően az akkori holland portrédivathoz.
A szokatlan kosztüm mellett a testtartás is a velencei festő, Tiziano egyik portréjára utal. Rembrandt ezzel a legnagyobb mesterek sorába illeszti magát, és bizonyítja, hogy a múlt művészóriásainak tudása ott van a kisujjában. Ezzel az öntudatos becsvággyal magyarázzák a szakértők azt is, hogy Rembrandt az aláírásain egy idő után csak a keresztnevét tüntette fel, amivel Michelangelót, Raffaellót utánozta.
A londoni National Galleryből érkezett festmény több tízmilliárd forintot érne a műtárgypiacon, biztosítási értéke 25,4 milliárd forint.
A tárlaton kiállítják az egyik legkorábbi ismert Rembrandt-festményt, a Szemüvegárust is. A körülbelül 20 x 20 centiméteres képet Rembrandt a tinédzser évei végén festette szülővárosában, Leidenben. A korábban A látás allegóriája címmel is ismert képen három alak látható, a jelenetben a fiatal, jól öltözött szemüvegárus egy idős férfinak ad át egy szemüveget, mögöttük szemüveges asszony, szemben a kép nézőjével. Az öt érzékről szóló sorozat részét képező festményt a leideni múzeumtól kapta a Szépművészeti.
Kiállítják Rembrandt Lány az ablakban című, 1651-ben készült festményét is. A Stockholmból érkezett képen jól megfigyelhetők a festő késői korszakának stílusjegyei. Elképzelhető, hogy Rembrandt a vastag festékréteget nem is ecsettel, hanem festőkéssel vitte fel.
A kép megtévesztő vizuális trükkökkel él: a kompozíció, az ablakkeret és a képkeret párhuzamossága, illetve a lány nézésiránya miatt különösen valóságos, úgynevezett trompe l'oeil-hatást kelt.
Egy anekdota szerint, amikor Rembrandt kitette egyik hasonló képét az ablakába, a szomszédok azt hitték, valóban egy fiatal lány ábrándozik a párkányra könyökölve.
Kétségtelenül Rembrandt a kiállítás húzóneve, de jelentős esemény a három Vermeer-kép, a Geográfus, az Asztronómus és A katolikus hit allegóriája Budapestre érkezése is. A világon 38 elismert Vermeer-festmény létezik, ezekből egyik sem járt még Magyarországon korábban.
A katolikus hit allegóriája című kép a katolikus ikonográfia jelképeit egy jellegzetes holland zsánerképen mutatja be. A Geográfushoz és az Asztronómushoz Vermeer ugyanazt a modellt használta, számos kompozíciós és ikonográfiai elem megegyezik rajtuk. A képpár hosszú idő után a Szépművészeti Múzeumban látható először egymás mellett.
A tárlat hét szekcióra tagolódik. Az első terem Hendrick Vroom és Willem van de Velde tengeri csatákat megörökítő képein keresztül eleveníti fel a korszak történelmi hátterét, a második rész a holland portréfestészetről szól, gazdag polgárokról, családokról, céhek tagjairól készült csoportportrékkal.
A következő szekció témája a bőség, gazdagság, itt csendéletek és csoportképek gyönyörködtetik a szemet. A negyedik rész a vallással, az ötödik Rembrandttal és a kortársakra gyakorolt hatásával foglalkozik, ezt követik a városi élet képei, köztük a három Vermeer-vászon. A kiállítás tájképekkel, illetve Forgács Péter videoinstallációjával zárul.
Holland feleségeket is hoztak haza
A kiállítás csütörtöki, 30-i megnyitóján Kövér László, az Országgyűlés elnöke elmondta: „Mindaz, ami Hollandia arany évszázadában történt – például a modern kori demokrácia megteremtésére képes polgárság vagy a modern tőzsde létrejötte – az egész világ számára fontos. A hollandok a szabadság és a megmaradás útján egy igen nehéz korban a túlélésért küzdő magyarságnak mutattak példát, a hit és tudomány dolgában pedig sokat tettek hozzá a magyar élethez.”
„A Hortobágy hajdúi egészen Németalföldig hajtották a szürke marhákat, a magyar diákok gyakran holland feleségeket is hoztak haza, de a magyarság jó szívvel emlékszik De Ruyter admirálisra is, aki kiszabadította a gályarabságra ítélt protestáns magyar prédikátorokat” – mesélte a házelnök a kiállítás kapcsán.
Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója szerint a tárlat hazai és külföldi látogatók százezreinek nyújt majd felejthetetlen élményt.
A stockholmi Nationalmuseum, az amszterdami Rijksmuseum és a Kremer Collection együttműködésében megvalósult kiállítás félmilliárd forintba került.
A kiállítás február 15-i zárása után a múzeum két évre bezár a városligetbe tervezett múzeumi negyed körüli munkálatok miatt. A fő műveket ezalatt a Magyar Nemzeti Galériába viszik.