Abba kell hagynia a turnézást Glenn Tiptonnak, a Judas Priest gitárosának. A 70 éves zenész régóta küzd Parkinson-kórral, és attól tart, hogy nem tudná kihozni magából a maximumot. Glenn Tipton már
1974 óta a zenekar gitárosa, 18 albumot készítettek közösen.
10 éve diagnosztizálták nála a Parkinson-kór kezdeti stádiumát, azóta egészen mostanáig változás nélkül élhetette életét: ugyanaz a nagyszerű heavy metal gitáros volt, mint azelőtt.
Mostanra azonban Tipton csak a könnyebb Judas Priest számokat tudja eljátszani,
így pedig nem szeretne turnézni, hiszen Glenn számára mindig fontos volt a tökéletes előadásmód és a minőségi zenélés. A zenész Andy Sneapet kérte meg arra, hogy helyettesítse a turnén. Tipton azt üzente a rajongóinak, hogy a turné folytatása létfontosságú nélküle is. Azt azonban tisztázta, hogy
nem száll ki végleg a zenekarból.
„Egyszerűen csak megváltozott a szerepem a bandában.”- mondta, és azt sem tartja kizártnak, hogy a nem túl távoli jövőben újra színpadra áll.
A zenekar több tagja azt írta, hogy kiváltságosnak érzik magukat, amiért tanúi lehettek Glenn Tipton munkájának. Márciusban jelenik meg az új albumuk, a Firepower, és a turnéval is ezt a lemezt támogatják meg. Budapestre július 24-én érkeznek. A Judas Priest tagjai azt mondták, hogy
Tipton egy éven át nagyon keményen dolgozott
az új albumon, nem érte meglepetésként őket, hogy ragaszkodik a Firepower turné folytatásához és megköszönték Andy Sneapnek, amiért elvállalja a fellépéseket Tipton helyett. A banda többi tagja is azt írta, bármikor visszavárják a színpadra Tiptont. A bejelentés egyébként egy héttel azután érkezett, hogy meghalt a Judas Priest korábbi dobosa, Dave Holland - írta a Billboard.