A mondatok igazsága
Ami a pécsi színháznál eltöltött két évadát illeti, arról Zenthe Ferenc utóbb így fogalmazott:
Nagy öröm volt, hogy a saját lábamra álltam. Furcsamód: gonoszokkal kezdtem, én voltam a kutyagyilkos az Egerek és emberekben, ördögfióka a Csongor és Tündében. Foglalkoztattak, lassacskán önbizalmat adtak nekem, aki ennek sohasem volt bővében.
Pécsett erős társulat működik, de a politikai viszonyok miatt dr. Székely Györgyöt elmozdítják a helyéről, majd gyors egymásutánban többen is váltják egymást a direktori pozícióban. Zenthe Ferenc nyugodtabb körülményekre vágyik.
Ismét felkeresi a színészszakszervezetet, ahol elsőként Putnoki Bálinttal, a győri színház vezetőjével találkozik. Putnoki nagy hírű színház vezető, egykor Nagyváradon volt direktor, sorra kerültek ki a keze alól a korszak filmvásznon sztárrá váló színészei. A győri igazgató tud róla, hogy Zenthe Ferencet megbízható színésznek tartják, viszi is a színházához.
Elsőként a János vitéz csőszét osztja rá, s a bemutató után ötven forinttal megemeli a fizetését. Zenthe Ferenc később úgy vélte: az elvárt ripacsériára való akkori hajlandóságát értékelték így a győri darabgyárban, amelyben heti két bemutatót is tartottak.
Ha van is még hajlandósága ripacskodni az ifjú Zenthe Ferencnek, öröme nincs benne.
Amikor egy évad után megtudja, hogy volt osztálytársát, a rendezővé avanzsált Horváth Jenőt nevezték ki a debreceni színház élére, már veszi is a kalapját, s az 1949-es évadtól a hajdúsági színháznak lesz a tagja.
Zenthe Ferenc Horváth Jenőről mondja majd évtizedekkel később:
Kutató szellem lakott benne, megőrizte azt a Sztanyiszlavszkij nyersfordítást is, amelyet még akadémistaként adtak a kezünkbe, s ő olyan haszonnal forgatott, hogy már rendezőként avatott mesterünk lett. Eszerint elemeztük a szerepünket. Kerestük minden mondat igazságát. Nem úgy van az, hogy csak elmondjuk! Tudnunk kell az igazát „megvédeni". Sokat köszönhettünk Horváth Jenőnek, aki csak a tehetségtelenséget nem szerette. Akikkel nem tudott mit kezdeni, azok persze föllázadtak ellene.
Horváth Jenő a kor diktatórikus viszonyai között erősen támadható.
Rendre szót emel a kora reggeli kötelező Szabad Nép félórák ellen, amelyeken a tájelőadásokról éjszaka hazatért színészek alig bírnak ébren maradni.
Kedvük, erejük sincs a közös újságolvasásra, cikk elemzésre, a Szabad Nép félórákat lezáró mozgalmi dalok eléneklésére.
Horváth Jenő egy alkalommal azt kéri darvadozó színészeitől a próba előtt: fussák körbe párszor a színházat, hogy feléledjenek. Maga vezeti a csapatot, amelynek tagjai a szokatlan instrukciót követve felfrissülve, kedvre kapva kezdenek próbálni.
Ám a középszer ennek az esetnek a felemlítését is Horváth elleni bizonyítékként csatolja a kommunista párthoz címzett feljelentésükhöz, azt állítva, hogy a gonosz Horváth Jenő korbáccsal hajtotta végig Debrecen utcáin a színészeit.
Nem párttitkár, Scapin
Horváth Jenőt menesztik, 1950-ben Téry Árpád kerül a színház élére.
Zenthe Ferenc fájlalja Horváth távozását, de a polgári családban szocializálódott, a Nemzeti Színházból érkezett Téry személyében ugyancsak olyan ember veszi át a debreceni teátrumot, akinek vérében van a hivatás.
Zenthe Ferenc a szocreál propagandadarabok kötelező kűrjei mellett olyan szerepekben is bizonyíthatja egyedi tehetségét,
mint a Két úr szolgájának Truffaldinója, A hős falu Frondosója, a Scapin furfangjainak Scapinja, a Szentiván éji álom Puckja, vagy a Ludas Matyi címszerepe.
Mindemellett persze ott vannak a kötelező kűrök is.
Zenthe Ferenc a Házasság hozománnyal című, politikai áthallásokkal telített szovjet vígjáték szünetében kapja meg a táviratot, amelyben értesítik: kitüntetik a Magyar Népköztársasági Érdemérem ezüst fokozatával.
Az elismerést Földes Mihály Mélyszántás című művének Bak Jóskájaként érdemelte ki, mely karakter a Párt és Rákosi elvtárs sugallatára lesz elhivatott traktoros.
Zenthe Ferenc kitüntetése kapcsán nyilatkozza 1950 decemberében a Néplapnak:
Azt hittem, hogy álmodom, legalább tízszer elolvastam, amíg megértettem, hogy valóban én vagyok az, akit kitüntetnek. Ez a kitüntetés arra kötelez engem, hogy egyre jobbá tegyem a színészi munkámat, hogy minél jobban megközelítsem a szovjet színészeket, a szocialista-realista művészetet. Szovjet regényekből, filmekről, a filmek hőseiről veszem az új típusú ember ábrázolását.
Harminc éves, esetében is vérévé vált már a hivatás.
Ifjúkorát, habitusát ismerve ma már persze átüt az irónia hajdani mondatain.
Nem sokkal később Várkonyi Zoltán, az akkoriban Néphadsereg Színháza néven üzemelő Vígszínház főrendezője kéreti magához Zenthe Ferencet. A találkozón felajánlja a színésznek Sándor Kálmán tanácsköztársasági tárgyú, A harag napja című művének főszerepét, Sós Ferencet, aki a darab szerint a forradalmi törvényszék vádbiztosa. Zenthe Ferenc elolvassa a kor sikerdarabját, majd azzal utasítja vissza Várkonyit:
nem tudja eljátszani a szerepet, mert ő inkább Scapin vagy Ludas Matyi, semmiképpen sem egy párttitkár.
Döntése után visszamegy Debrecenbe, annak biztos tudatába, hogy sosem lehet belőle fővárosi színész.
Aranyérem
Zenthe Ferenc egy interjúban így idézte fel a Téry Árpád érkezése utáni debreceni korszakát:
Téry Árpád személyében jó igazgató jött, ugyanúgy megkövetelte a rendet, a tisztességet, a gondos színházi munkát. (Mint Horváth Jenő. Sz.Á.) A színészélet is kellemesebb lett. Király bácsi főzött nekünk, vagyis csírájában megjelent a színészbüfé intézménye, s a színészklubé, ahol előadás után nem zárták ránk az ajtót. Bár jobban szerettünk este a Bikába járni, ahol egy forint húsz fillér volt a savanyútüdő, s a Gambrinusba, ahol Csócsis bácsinál nemcsak sörözni, hanem sakkozni is lehetett, aztán beszólt a konyhára: maradt még a székelykáposztából? És föl is tálaltatta nekünk. Ugyan még mindig albérletben laktam, de már egymagam. Az Alföldön sokat fúj a szél, jéghártya lett a lavór vízen. Vagyis még mindig nem tartottunk a folyóvíznél, a fürdőszobánál. Bejártunk zuhanyozni a színházba, úgy is ott él a színész. Szerettük egymást, szerettek minket. A szerelem is akkor köszöntött rám, vittem a hónapos szobába a feleségem. Én nem tudok szeretet nélkül élni, igénylem, hozzá is szoktatott a jó sorsom.
Zenthe Ferenc és a válogatott tornász Oláh Katalin 1950-ben ismerkednek meg egy május 1-jei ünnepi műsor alkalmával, amelyben mindketten feladatot kaptak.
Oláh Katalin egy gerenda gyakorlatot mutatott be, a színész pedig képtelen volt levenni róla a szemét.
Az ismeretséget hamarosan házasság követi, bár az ifjú pár azzal számol: lesz a közeljövőben néhány szükségszerűen egymás nélkül eltöltött hetük. Ám Oláh Katalin végül különböző intrikák miatt kimarad a helsinki olimpiára kiküldött tornászkeretből. (Egyes források szerint a fővárosi tornász lobbi szorította ki a vidéki hátterű tornászt. Sz.Á.)
Amikor 1953-ban megszületik fiuk, ifj. Zenthe Ferenc, a pár már Budapesten él. Mindketten úgy érzik: fiuk érkezése még az olimpiai aranynál is többet ér.
(Az Oláh Katalin nélkül induló női tornászcsapat egy évvel korábban az ezüstig jutott a helsinki olimpián. Sz.Á.)
Zenthe Ferenc már házasemberként játssza el Debrecenben Cassio szerepét Shakespeare Othellójában.
Az előadást bemutatják a Vidéki Színházak Ünnepi Hetén a fővárosi Néphadsereg Színházában. Az egyetlen nagyobb lélegzetű Zenthe Ferenc biográfiát jegyző, egyébként gyalázatos múltú Molnár Gál Péter írja a könyvében:
Zenthe először játszott verses tragédiában. Mint ahogy végig színészpályáján: itt sem lehetett erőfeszítést érezni rajta. Tiszta tekintetű, becsületes fiatalember lett a köré font ármányok áldozata. Kiemelkedett ártatlansága a bordal jelenetben, amikor Jágó leitatja az italhoz nem szokott derék fiút; hamar elveszti fejét, könnyű belerángatni a katonai fegyelmet és a város nyugalmát felverő zajongásba."
Zenthe Ferencet a következő, 1952-es 1953-as évadtól leszerződteti a budapesti Madách Színház.
Orrhosszal előzi meg azokat a debreceni kollégáit – Soós Imrét, Márkus Lászlót, Mensáros Lászlót –, akik hamarosan ugyancsak a fővárosba kerülnek, s kerülnek majd Zenthe Ferenchez hasonlóan – persze erősen más sorstörténetet hátrahagyva – a hivatás nagyjai közé.
Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!