Nemrég megszólalt az ügyben Nagy-Britannia legbefolyásosabb tudós társasága, az 1660-ban alapított Royal Society is, mely nyilatkozatot tett közzé. Ennek legfőbb lényege, hogy az oktatás során a diákoknak meg kell érteniük, hogy a tudományos bizonyítékok az evolúció elméletének igazát támasztják alá. Tudniuk kell, hogy az evolúció a ma létező legjobb elmélet arra, miként alakult ki az élet és a fajok sokszínűsége (diverzitása) bolygónkon.
"A kreacionizmus egy hit," - vélik a nagy múltú tudóstársaság tagjai - "amely a vallási tananyag részét képezheti az általános- és középiskolákban. A kreacionizmus ugyancsak része lehet néhány iskolai tudományos képzésnek is, de csakis annak szemléltetésére, hogy mi a különbség a tudományos bizonyítékokon nyugvó evolúciós elmélet és a hiten alapuló kreacionizmus között."
![]() |
Michelangelo Ádám teremtése című képe a Sixtus-kápolnában |
David Read, a Royal Society elnökhelyettese úgy fogalmaz: támogatják, hogy a diákok és a tanárok kérdéseket vessenek fel, és vitákat gerjesszenek az órán, de csak addig a pontig, amíg a vita nem rombolja le a fiatalok tudományba vetett hitét. Éppen ezért az állam által fenntartott iskolákban ügyelni kell arra, hogy a fiatalok megtanulják, hogy a tudományos bizonyítékok az evolúció pártján állnak.
Hogyan jött létre a világ? | Milyen idős a Föld? | |
Kreacionizmus | "Kezdetben teremté Isten az eget és a földet." - hangzik Mózes I. könyvének első sora. A kreacionizmus hívei szerint ezt szó szerint kell érteni, Isten valóban hat nap alatt alkotta meg a világunkat. Mindez nagy vonalakban, de tényszerűen benne van a Teremtés könyvében. A Biblia alapján Földünk isteni megalkotását hatezer és tízezer év közé lehet tenni. | A Biblia alapján Földünk isteni megalkotását hatezer és tízezer év közé lehet tenni. |
Evolúció | A földi élet természetes folyamatok útján alakult ki. Minden faj egyszerűbb fajokból jött létre a természetes szelekció segítségével. Az evolúció olyan változási folyamat, amely generációról generációra minőségi változásokat eredményez az élőlényeknél. | A tudományban uralkodó Nagy Bumm elmélet szerint világegyetemünk az ősrobbanás következményeként 10-20 milliárd éve jött létre a véletlen folytán. Földünk 4,6 milliárd éve alakult ki a Naprendszer részeként. |