Boszorkányok Európában

Mircea Eliade (1907-1986) világhírű román származású vallástörténész gondolatai az európai boszorkányság gyökereiről.

Az orgiák a boszorkányok elleni egyik legfontosabb, szokásos vádpontot jelentették. Az egyik első vallomás a 13. századi Franciaországba datálódik, ahol egy asszony arról számolt be, hogy a bűnös szertartáson részt vevők válogatás nélkül ölelgetni kezdték egymást egy bizonyos pillanatban... Több pusztán érdekes egybeesésnél, hogy a 11. századtól az eretnek mozgalmak ellen pontosan ugyanazokat a vádakat fogalmazzák meg, mint a boszorkányorgiák résztvevői ellen: eszerint a szereplők egy föld alatti helyen találkoznak, megidézik a sátánt, akinek a megjelenése után a fények kialszanak, majd az emberek válogatás nélkül közösülnek mindenkivel.

Salem, 1692.
Az egyik vádlott a bíróság előtt...

A folyamat közben ugyanis a közösség tagjai a rég volt, áhított kezdeti állapotokat igyekeztek felidézni. Az őseredeti korba való visszatéréssel megszűnik a világ, s annak minden szabálya. Az őseredeti istenség közelében a rituális orgia az isteni parancsokkal összhangban zajlik, s aki részt vesz benne, visszanyeri a totális istenséget önmagában. Ahelyett tehát, hogy zűrzavarként interpretáljuk a történteket, inkább másfajta rendként kellene tekinteni az orgiákra.

Hogyan jutunk innen a keresztények boszorkányüldözéseihez? A zsidó-keresztény etika démonizálta a szexualitást, így az orgia bármilyen fajtáját - függetlenül annak céljától - sátáninak tartotta, ami a legkeményebb büntetést érdemli. A boszorkányok, az eretnekekhez hasonlóan veszélyeztették ilyen irányú tevékenységükkel a társadalmi rendet, s egy olyan életmód iránt ébresztettek nosztalgiát, melynek nem volt helye a középkori morálban. Eliade értelmezése szerint a szexuális orgiák a kortárs vallási és társadalmi helyzet elleni tiltakozásról árulkodnak, melyet az a remény táplál, hogy sikerül visszaszerezni a régen elvesztett boldogságot. A boszorkányorgiák sátánista elemei minden bizonnyal kikényszerített klisék voltak, ezeket nem lehet komolyan venni a leírásokban.

A cikket záró gondolatmenet a jelenkori (vagyis hetvenes évekbeli) ifjúsági kultúra állapotairól továbbgondolásra érdemes. Vajon a román vallástörténész professzor általános érvényű kijelentései, filológiailag alaposan megtámogatott jóslatai harminc év elteltével is megállják helyüket?

Mircea Eliade Okkultizmus, boszorkányság és kulturális divatok című kötetének felhasználásával. (Bp., 2002.)