A főleg Afganisztánból származó emberekkel teli hajót a ausztrál haditengerészet nemzetközi vizeken feltartóztatta, majd a menekülteket egy hadihajó fedélzetén Pápua Új Guineába küldték. A kormány bejelentette, hogy fellebbez a bíróság határozata ellen, amely péntekig adott határidőt a menekültek beengedésére. A bírósági ítélet egy nappal azután látott napvilágot, hogy a canberrai vezetés bejelentette 10 millió dollárt ad a Föld legkisebb országának, Naurunak a menekültek befogadásáért cserébe.
A krízis a múlt hónapban kezdődött, amikor a nemzetközi vizeken tartózkodó Tampa nevű norvég hajó fedélzetére ausztrál katonák léptek, és megakadályozták, hogy a 433 menekültet szállító vízijármű eljusson az ausztrál partokhoz. Ausztrália miniszterelnöke John Howard később tárgyalásokat folytatott Nauruval és Új-Zélanddal, akikkel megállapodott abban, hogy befogadják a menekültek egy részét, Ausztrália pedig 10,2 millió dollárral támogatja a 21 négyzetkilométer területű Naurut.
Később újabb menekülteket szállító kompot fogtak el az ausztrálok. A hajó megfeneklett a Karácsony szigetekeknél lévő Ashmore zátonyon, ami a menekültek gyakori célpontja.
Az ausztrál legfelsőbb bíróság viszont úgy döntött, hogy a kormánynak nem volt joga kiutasítani a menekülteket. A testület úgy ítélte meg, hogy a kormány jogtalanul tartotta fogva a menekülteket, amikor katonákat küldött a Tampa fedélzetére, hogy meggátolja partra szállásukat az Ausztráliához tartozó Karácsony-szigeten. Ezért arra kötelezte a kabinetet, hogy engedje be a menekülteket az ország szárazföldi részére. A bíróság pénteken délutánig adott időt az ítélet végrehajtására. A döntés a Reuters szerint akadályozza a menekültek elszállítását.
Az ausztrál felségterületre főleg ázsaiaiak érkeznek, embercsempész szervezetek segítségével. Az ausztrál kormány ezért azt tervezi, hogy törvényt hoz, amellyel megakadályozza, hogy az ebben a zónában elfogott illegális bevándorlók menedéket kérhessenek.
[origo]
Korábban: