A magyar delegáció kedd este érkezett Athénba, az uniós csatlakozási szerződés szerdai aláírására. A magyar küldöttség a legnépesebb: Medgyessy Péter miniszterelnök három elődjét, a jelenlegi és az előző köztársasági elnököt, illetve a pártok képviselőit is meghívta. Ott van Juhász Endre, aki Magyarország főtárgyalója volt a csatlakozási folyamat idején, és az EU-ügyekkel foglalkozó tárca nélküli miniszter lesz májustól. A magyar delegáció tagja még Kovács László külügyminiszter és Szent-Iványi István, a parlament integrációs bizottságának szabad demokrata elnöke.
A szerdai program Medgyessy Péter és Kovács László számára a kis országok konferenciájával kezdődött. Az EU-tagok között "hasonlóan gondolkodó" országok klubjának nevezett minicsúcs azokat az államokat tömöríti, melyek szemben állnak a brit-német-francia-spanyol javaslattal. A nagyok ugyanis azt szeretnék, ha a bővítés után az EU-nak öt évre választott elnöke és külügyminisztere legyen. A munkareggelin 17 ország vett részt, köztük a tíz új tagállamból kilenc. A csatlakozók közül a lengyelek maradtak ki a megbeszélésről, mert a mintegy 40 milliós ország inkább a nagyobb tagállamokkal működik együtt.
A délelőtti, nem hivatalos Európai Tanács ülésén Giscard d'Estaing, az Unió alkotmányán dolgozó Konvent elnöke lesz a vendég. A tanácskozás központi témája lesz az uniós reform, aminek egyik központi kérdése, hogy az EU vezetési struktúrája hogyan változzék meg. Abban mindegyik fél egyetért, hogy a jelenlegi, félévente országok között váltott elnöki rendszer alkalmatlan a 25 ország összefogására. A nagyobb államok elnököt akarnak, a kicsik (melyek 17-es mini csúcsán Magyarország is részt vett) ezt nem fogadják el. A kicsiknek azonban nincs közös álláspontjuk arról, hogy mi legyen a nagyok által támogatott elnöki rendszer helyett.
Valéry Giscard d'Estaing, az európai konvent elnöke a vitáról délutáni sajtótájékoztatóján elmondta: teljes egyetértés csak abban volt, hogy a közös külpolitikának egyetlen megtestesítője, európai külügyminisztere legyen. Abban is egyetértett minden ország, hogy a június 20-i szaloniki csúcsértekezleten a konvent elnökségének be kelle terjeszteni az európai alkotmányos szerződés tervezetét, amely felváltaná az EU eddigi szerződéseit.