Bíróság előtt az athéni tüntetők

Vágólapra másolva!
Pénteken áll bíróság elé Athénban négy olyan fiatal, akik részt vettek a tüntetéseken az aláírási ceremónia napján. Nyolcvan másik tüntető ellen is eljárás indult, ők azonban szabadlábon várhatják ítéletüket.
Vágólapra másolva!

Athénban pénteken a vizsgálóbíró elé vezetnek négy olyan fiatalt, akit robbanóanyagok használatának és birtoklásának, a hatósággal való szembeszállásnak és a közrend megzavarásának bűncselekményével vádolnak. Az őrizetben tartott fiatalok 80 más társukkal együtt rész vettek az EU-csúcs elleni zavargásokban. Utóbbiakat azonban szabadlábra helyezték, miután az államügyész nekik is jelezte, eljárást indítanak ellenük tiltott fegyverviselésért, valamint testi sértés okozásának és rendzavarásnak a kísérletéért.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!