Nem fogadta el Kasza József pártelnök lemondását a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöksége. Kasza József a hét végi szerb parlamenti választásokon nyújtott gyenge szereplés miatt ajánlotta fel, hogy távozik posztjáról. Kasza korábban kijelentette, erkölcsi kötelességének érzi azt, hogy felajánlja lemondását.
A VMSZ több helyi párttal és kisebbségi szervezettel együtt indult az Együtt a toleranciáért nevű választási szövetségben, azonban nem sikerült megszerezniük a parlamentbe jutáshoz minimálisan szükséges öt százaléknyi szavazatot.
"Biztosra vehető, hogy lassulni fognak az elkezdett reformok, és az is megtörténhet, hogy feszültté válnak a viszonyok a nemzetközi közösséggel, valamiféle blokád alá kerül Szerbia" - fejezte ki a háborús bűnökkel vádolt Seselj csetnik vajda Szerb Radikális Pártjának győzelmét hozó választások kapcsán Kasza József.
Kasza szerint egyébként a demokratikus erők választási vereségének az az oka, hogy a Milosevicet leváltó szervezetekből alakult kormány - amelynek egyébként a VMSZ is tagja volt - három év alatt nem tudta teljesíteni választási ígéreteit.