A brit kormány beismerte, hogy a Vöröskereszt egy jelentéséből már februárban értesült arról, hogy a brit katonák kegyetlenül bánnak az iraki börtönökben a foglyokkal. A brit kormányszóvivő azt követően nyilatkozott, hogy a konzervatív ellenzék felszólította a kormányt, nyilatkozzon arról, pontosan mikor értesült arról, hogy az iraki börtönökben a szövetségesek kínozták a foglyokat. Pénteken pedig a Vöröskereszt közölte, hogy figyelmeztette már korábban is a kormányt a történtekre, időpontot azonban nem közöltek. A szóvivő állítása szerint a Vöröskereszt februári jelentését megismerve azonnal lépéseket tettek az ügyben, azonban a részletekre nem volt hajlandó kitérni, és a Vöröskereszt jelentését sem ismertette.
Az ellenzék ugyanakkor azt követeli, hogy a védelmi miniszter hétfőn zámoljon be a részletekről - írta a BBC.
Szombaton a Daily Mirror egy újabb csapattal kapcsolatban közölt állításokat, melyek szerint az eddig ismert eseteken túl is kínoztak iraki foglyokat a szövetségesek. A lap képeket is közölt, melyeken összevert foglyok láthatók. Charles Kennedy, a liberális demokraták vezetője közölte: "épp elég kárt okoztak" a történtek. Hozzátette. Meg kell győzni arról az irakiakat, hogy nem mennek el a történtek mellett, kivizsgálják az eseteket, és megbüntetik a fogolykínzókat.