Két fiatal muzulmán nő azért fordult a strasbourgi emberi jogi bírósághoz, mert évekkel ezelőtt kizárták őket az általános iskolából, amiért vallási okból nem voltak hajlandók levenni a fejkendőt, inkább nem vettek részt a testnevelésórán. A két panaszos - akik távoktatásban fejezték be tanulmányaikat - arra hivatkozott, hogy az iskola döntése az Emberi Jogok Európai Egyezményének kilencedik - a véleménynyilvánítás, a vallás és a lelkiismeret szabadságát kimondó - cikkébe ütközött.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint azonban nem sértette az arányosság elvét a normandiai iskola határozata, amellyel kizárta a tanintézményből a most 20, illetve 19 éves lányt. Nem sérült a panaszosoknak sem a szabad véleménynyilvánításhoz, sem a vallás szabad gyakorlásához fűződő joga sem - mondták ki.
Óriási vitát váltott ki annak idején Franciaországban az a 2004-ben elfogadott törvény, amellyel betiltottak mindenféle feltűnő vallási jelkép és öltözet viselését az iskolákban. A tilalom nemcsak a muzulmán fejkendőre, hanem a zsidó fejfedőre és a nagyméretű keresztek viselésére is kiterjed.