Kannibálokat ítéltek el Oroszországban

Vágólapra másolva!
Három feltételezett emberevőt ítéltek el Oroszországban pénteken, akik egy halálos kimenetelű vita után megfőztek egy férfit. A bíróság a férfi gyilkosát 18 év szigorított szabadságvesztésre ítélte, a többiek15 hónapnyi börtönt kaptak.
Vágólapra másolva!

Feltételezett emberevőket ítéltek el a távol-keleti Petropavlovszk-Kamcsatszkijban pénteken, akik ételt főztek emberből, de nem biztos, hogy meg is ették.

Tavaly decemberben három férfi iszogatott egy lakásban, ketten összevesztek, és a verekedés hevében az egyik megölte a másikat. Ekkor a tettes és a harmadik férfi átvonszolta a holttestet a fürdőszobába, segítséget hívtak, és hárman feldarabolták az áldozatot. Néhány testrészt bevásárlószatyrokba tettek, és a kukához vitték. Az udvar takarítója megtalálta a szatyrokat és azonnal hívta a rendőrséget, akik a konyhában egy serpenyőben emberhúst találtak.

A bíróság pénteken a gyilkost 18 év szigorított büntetőtáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, két segítőtársa ellen azonban csak bűncselekmény fedezése miatt lehetett vádat emelni, mivel a kannibalizmus mint tényállás nem szerepel a büntető törvénykönyvben. Ezért őket 15 hónapi szabadságvesztésre ítélték, de mivel tavaly december óta vizsgálati fogságban voltak, három hónap múlva szabadulnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!