Elsöprő győzelmet aratott, mintegy 80 százalék körüli arányt ért el az Egységes Oroszország Párt az Oroszországi Föderáció 75 régiójában vasárnap tartott különböző szintű regionális parlamenti és helyi önkormányzati választásokon: a Mari Autonóm Köztársaság (Mari El) és a Tulai terület parlamentjében többséget, illetve kétharmados többséget szerzett, a moszkvai városi dumában 35 mandátum közül 32 lesz a párté.
Az Egységes Oroszország Pártot a hatalom pártjának is nevezik: az állami dumában több mint kétharmados többséggel bír. Elnöke Vlagyimir Putyin jelenlegi kormányfő, aki nem tagja a pártnak.
A moszkvai dumába az Egységes Oroszország Párt mellett csak a Gennagyij Zjuganov vezette kommunista párt (KPRF) jutott be, és a korábban képviselt pártok közül kiszorult a parlamenten kívüli liberális Jabloko. Az eddigi moszkvai dumában az Egységes Oroszország Pártnak 29, a kommunistáknak 4 és a Jablokonak 2 mandátuma volt.
A KPRF nevében a párt központi bizottságának titkára, Szergej Obuhov választási csalásokról beszélt az Interfax hírügynökségnek azzal, hogy a független szervezetek által végzett exit poll (a szavazóhelyiségekből kilépő választók megkérdezése) értelmében a párt 18-21 százalékot szerzett Moszkvában, a szavazatok 96 százalékának összeszámlálása után viszont a központi választási bizottság 13 százalékos eredményt közölt.
Szergej Mironov, az Igazságos Oroszország és a parlament felsőházának elnöke ugyancsak súlyos kételyeinek adott hangot a moszkvai választással kapcsolatban, és szintén az exit polltól való eltérésre utalt. Mint mondta, az egyes szavazókörzetek választási bizottságaiból számos helyen a helyiség bezárása után eltávolították a párt - továbbá a Jabloko - képviselőit, akik így nem tudtak részt venni a szavazatok számlálásában. "Az eredmény láttán világos, hogy miért volt erre szükség" - mondta.