Összesen 21 embert ítéltek el Bahreinben, hetet közülük távollétükben. A kormány erőszakos megdöntésére tett kísérlettel vádolták őket, és azzal, hogy külföldi államnak dolgozó terrorszervezettel tartottak kapcsolatot.
A nyolc életfogytig tartó börtön mellett 13 más szabadságvesztést szabtak ki, ezek közül a legenyhébb két év, a legsúlyosabb 15 év.
Életfogytig tartó börtönre ítélték többek között a keményvonalas síita ellenzéki Hakk szervezet külföldön élő vezetőjét, Haszan Musejmát, akinek csoportja két másik szervezettel együtt a bahreini monarchia megdöntésére hívott fel az arab országban kirobbant február-márciusi tömegtüntetéseken. Egy másik ellenzéki, a szunnita Ibrahím Sarif, a világi, baloldali Vaad szervezet vezetője öt év börtönt kapott. Megfigyelők szerint tartani lehet attól, hogy az ítéletek felszítják a lappangó feszültséget a kőolajban gazdag királyságban.
A Bahreint irányító szunnita elit a térségbeli, szintén szunnita arab államok - Szaúd-Arábia, Kuvait, Katar és az Egyesült Arab Emírségek - segítségével elfojtotta a heteken át tartó tiltakozó akciókat. A kormány azt állította, az öböl túlsó partján elterülő Irán állt a túlnyomórészt síita tüntetők mögött.
Emberi jogi szervezetek szerint a hatóságok több esetben jogtalanul tartották fogva és megkínozták az ellenzéki aktivistákat.