"Kiss my ass" (Csókoljátok meg a seggem!) és hasonló kifejezéssekkel szidalmazta a republikánus elnökjelölt-várományossal utazó amerikai riportereket a CNN és a Politico hírportál felvételei szerint Mitt Romney egyik szóvivője.
Miután az újságírók azt kérdezték kiabálva Romneytól: nem érzi-e úgy, hogy baklövései beárnyékolták külföldi útját, illetve van-e valami mondanivalója a palesztinoknak, Rick Gorka szóvivő nyomdafestéket nem tűrő szavakkal küldte el a riportereket melegebb éghajlatra.
A szóvivő az eset után bocsánatot kért magatartásáért.
Romneynak a három országot érintő útján korábban több felháborodást kiváltó elszólása is volt. Először Londonban kétségbe vonta, hogy a britek felkészültek az olimpiai játékok megrendezésére, majd Izraelben több, a palesztinok által sértőnek és rasszistának vélt kijelentést tett. Egyebek között azt mondta, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa, valamint arról értekezett, hogy a zsidó állam az izraeliek kultúrájából adódóan rendelkezik sokkal nagyobb gazdasági erővel, mint a Palesztin Hatóság által ellenőrzött terület.
Ez utóbbi kijelentéssel kapcsolatban Romney a Fox News amerikai konzervatív hírtelevíziónak azt mondta kedden, hogy nem a palesztin kultúrát bírálta. Azzal is védekezett, hogy szerinte az újságírókat az érdekli, hogy "találjanak valamit, amiről írjanak", nem az, hogy bemutassák a gazdasági és nemzetbiztonsági kihívásokat. Azt is mondta, hogy a média "el akarja terelni a figyelmet arról a tényről, hogy az utóbbi négy év nagyon nehéz volt (az Egyesült Államok) számára".
Az út célja az volt, hogy a republikánusok várható elnökjelöltje tanúsítsa külpolitikai rátermettségét, de egyes elemzők szerint ennek pont ellenkezőjét bizonyította a politikus. "Mitt Romneynak otthon kellett volna maradnia" - írta a volt massachusettsi kormányzó külföldi szerepléséről a Politico hírportál, "katasztrófának" nevezve az utat. A The New York Times című napilap úgy fogalmazott, hogy Romney teljesítménye "nem valami bíztató", s még a konzervatívnak tartott The Wall Street Journal című gazdasági lap is kevés pozitívumot talált a leendő elnökjelölt útjával kapcsolatban.