"A holland kormánynak joga van megkövetelni a visszautasított menedékkérőktől, hogy működjenek együtt a Hollandiából történő kötelező távozásukkal kapcsolatban" - ezzel indokolta a kormányzati döntések törvényességét vizsgáló holland bíróság, hogy miért jogos élelem és szállás nélkül hagyni a kiutasításra ítélt menekülteket, ha nem hagyják el az országot.
A bíróság szerint a Mark Rutte konzervatív miniszterelnök vezetésével működő kormány új intézkedése nem mond ellent az Emberi Jogok Európai Egyezményének. Azoknak a menedékkérőknek, akiknek a beadványát elutasították,
nincs joguk fellebbezni az elutasítás ellen.
Hollandia az utóbbi években megszigorította bevándorlási politikáját, és emiatt több civil szervezet és az ENSZ is bírálta a hágai kormányt.
A csütörtöki bírósági döntés ellentétes azzal a jelentéssel, amit az ENSZ Faji Megkülönböztetés Elleni Bizottsága adott ki augusztusban. A szervezet ebben felszólította Hollandiát, hogy feltétel nélkül elégítse ki a migránsok alapvető szükségleteit.
"Amíg a migránsok Hollandiában tartózkodnak, joguk van az alapvető létfeltételekhez" - szögezte le a jelentés egyik szerzője, Ion Diaconu.
Az Európa Tanács tavaly megintette Hollandiát amiatt, hogy adminisztratív őrizetbe helyezi a menedékkérőket, valamint
sok menedékkérőt hoz jogilag kiszolgáltatott helyzetbe.
Hollandia a nyolcadik legnépszerűbb célország a menedékkérők között az Európai Unióban, tavaly az összes beérkező négy százaléka kért menedéket az országban. A kérelmek száma tavaly több mint 24 ezerre nőtt, 87 százalékkal emelkedett az előző évhez képest.